Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

10. fejezet - Odaadás és Hűség

Tíz napnyi úszásukba telt, hiszen figyelemmel kellett lenniük az idősebbekre, családosokra, de a mélytengeri sellők megérkeztek a trópusiak városába.

A bejáratnál strázsáló őrök nemhogy felismerték Yuurit, de rögtön be is engedték a menekültekkel együtt. A királyi palota előtt pedig már az egyik tanácsos várta őket. Miután Mari és Yuuri elmesélte miért vannak itt ilyen sokan egy szó nélkül nyitották nekik az ajtókat, és bekísérték az egész kompániát a trónterembe.

A mélytengeriek meg se mertek szólalni és rájöttek, hogy az eddig gyengének, szerencsétlenek tartott vezetőjük kiválasztottja tényleg megbecsült diplomata, és sok magas beosztású sellőt ismer, így már nem is merték számonkérni.

Yuuri még mindig szégyenlősen, zavarban álldogált a csapat elején. Hogy lenyugtassa heves szívdobogását igyekezett figyelni a légzésére összpontosítani. Váratlanul megérzett egy kezet a sajátjában, és csodálkozva meredt Viktorra. A kedves, lágy mosolyát azonnal viszonozta és kicsit közelebb bújt a férfihoz.

- Mindjárt jönnek. - suttogta. - A királyi család tagjai elfoglaltak, de audiencia kérésre gyorsan érkezik legalább egyikük...

Viktor érezte a feszült várakozást a levegőben, mire végre nyílt egy oldalajtó és őrök kíséretében megjelent a legifjabb herceg. Vörös uszonya arany árnyalatban fénylett, ahogy bevonult, sötétszürke tekintete a tömeget pásztázta. Szinte azonnal kiszúrta a rosé farokúszót és mellette meglátta, akit keresett. Le is hullott az uralkodói komolyság az arcáról, helyét megkönnyebbült, őszinte öröm váltotta fel.

- Tengerek Ura! Yuuri! - azonnal a mélytengeriek felé úszott és heves ölelésben részesítette a fekete hajút. - Hallottuk a híreket! Nem tudtuk, mi lehet veletek! - mondta is, ahogy végre elengedte, majd Viktort is barátságos mosollyal és meleg kézfogással üdvözölte. - Csak ennyien menekültetek meg? Biztos fáradtak vagytok! Mindenkinek biztosítunk szállást és élelmet! Ti pedig gyertek velem és mindent elmeséltek! - vezette is őket egy oldalsó, kisebb terem felé.

Yuurit szinte felborította Phichit ereje, és nem tudott nem vigyorogni a fiú viselkedésén. Yuuko vállalta, hogy kikíséri népük tagjait, és segít a trópusi sellőknek elhelyezni a családokat.

Phichit csak úgy húzta magával, közben zsongott, mint mindig. Yuuri, mikor végre szóhoz jutott óvatosan rásimított a herceg vállára.

- Phichit, az Édesapád, Rama király is a fővárosban tartózkodik? - kérdezi csendesen. - Tényleg nem akarunk a terhetekre lenni. - fél szemmel látta, hogy Mari erre megforgatja a szemét, így mérgesen rápillantott.

Már végigkóstolta a finomságokat a fogadóteremben és a trópusiak italát is örömmel kortyolgatta. Christophe kényelmesen helyezkedett el az egyik székben és várakozóan figyelte az ajtót.

Phichit bólintott Yuuri kérdésére.

- Igen. - mondta és kicsit elkomorodott. - Éppen tárgyal a hadsereg főparancsnokával. Azt tervezzük, hogy követeket küldünk Darius elé, megtudni, hogy mik a tervei. Joggal érezzük fenyegetve magunkat, hiszen titeket minden figyelmeztetés nélkül lerohant. - sóhajtott, látszott, hogy aggasztja egy küszöbön álló háború lehetősége. - Yuuri, ugyan! Fordítva te is befogadnál minket! Örülök, hogy ide jöttetek, este szerintem apámmal is fogtok tudni tárgyalni... Na de Viktor... - fordult most az ezüst hajúhoz. - Téged melyik áramlat sodort ebbe a képtelen helyzetbe?

A megszólított kicsit erősebben szorított Yuuri kezére, ahogy beléptek a fogadó terembe. Phichit figyelmét eddig se kerülte el, az összefonódott kezek látványa, de most huncut mosoly jelent meg a szája sarkában, ahogy Viktor beszélni kezdett.