Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

2. fejezet - Umi no gaichū

Órák telhettek el a balesetet követően, így Yuuri tisztán látta, hogy már lemenőben a nap. Sietniük kellett. Veszélyes a tenger, főleg éjszaka, és egyre mélyebbre merészkedtek. Odalent pedig nemcsak sellők éltek...

Óvatosan hátratekintett, és figyelte, ahogy az idegen nyugodtan, nézelődve szemléli a körülöttük lévő zátonyt. Mintha sose látott volna még ilyen növényeket. Egyértelműen nem idevaló volt. Kicsit lassította őket, hogy Viktor néha meg-megállt megnézni az újdonságokat, de aztán gyorsan utolérte. Yuuri óvatlanul nem vette észre a szembejövő sziklát, így simán elvitte vállból. Felszisszent, főleg, hogy a jobbját érte, a csapódás pedig a fejsérülését is bántotta. Igyekezett észrevétlenül megsimítani a kötést, hogy csillapítsa a fájdalmat, aztán mintha mi sem történt volna, összeszorította a fogát és gyorsabb farokcsapásokkal ment előre. Fáradt, érezte minden pikkelyében, de haza kellett érniük...

Viktor a különleges élővilág mellett gyakran figyelte idegenvezetőjét is. Feltűnt neki, hogy sokszor lassul, vagy kitér oldalra, mintha szédülne, és bár a fekete hajú ügyesen próbálta leplezni, töretlenül haladtak előre, valamit ki akart találni, hogy megpihenjenek.

Volt viszont még valami, ami határozottan aggodalommal töltötte el. Lefelé haladtak, a mélybe... Hallott már a mélytengeriek népéről, de leginkább csak pletykákat és ősi ijesztő történeteket. Tudvalevő volt, hogy léteznek, de nem ismert olyat, aki találkozott volna eggyel is, és el is tudta mesélni. A régi mesékben ugyanis a mélytengeri sellők veszélyes ragadozók voltak, akik nem vetették meg más sellők elfogyasztását... Megborzongott és nem csak az egyre hűvösebb víztől – ehhez hozzá volt szokva, – inkább a gondolat, hogy a magát Yuurinak nevező sellő talán arra készül, hogy reggelit csináljon belőle. Nehéz volt elképzelni, hogy a kedves arc egy szörny fogsorát takarná, de nem volt kizárva... Jobb óvatosnak lenni.

Menet közben a tájat figyelte, szándékosan lassított, majd megállt.

- Yuuri. – szólt az elöl haladó után. – Sajnálom, egész nap úsztam Makkával... Nem pihenhetnénk le éjszakára?

Megtorpant a megszólításra, és a kérésre elhúzta a száját. Haza akart érni, míg az este előtt. Minél hamarabb látogatná meg a szentélyt, annál hamarabb rendbe jönnének a sebei. Letekintett az uszonyára, érezte, hogy ő is elfáradt, de el is kapta a tekintetét meglátva a sebhelyeket, amit a háló okozott. Ha volt valami, amit szeretett magán az pont az uszonya, és most az se a legszebb állapotában volt, saját magának köszönhetően. Lenyelte szégyenérzetét, és Yuuri figyelni kezdte a tájat. Nem messze észrevett egy rejtett barlangot, ami biztonságos lehet estére.

Hátrafordult Viktorhoz, és közelebb úszott. Nem bírta ki, hogy ne simogassa meg Makkát, így mosolyogva fordult vissza a másik sellőhöz. – Ott egy barlang. Este nyugodt ott. – játszott rá a tört közös nyelvre, és fejével arra biccentett, hogy kövesse a másik.

Követte a fiú tekintetét, hunyorognia kellett, hogy ő is kiszúrja a barlangot. Tényleg biztonságosnak tűnt. Ott egy kicsit pihenhetnek. Amíg Yuuri beszélt igyekezett minél jobban betekintést nyerni a vélt éles fogakra, de nem látott egyet sem, ami továbbra sem jelentette, hogy nincs is...

- Jó lesz, gyerünk! – indult is arra, majd Makkára sandított, aki látszólag megkedvelte Yuurit, mert bevárta és mellette úszott tovább. Viktor kissé féltékenyen ciccentett, és azon gondolkozott, hogy Makka vajon megérezné-e, ha a sötét hajú sellő desszertnek akarná megenni őutána.

A barlangban először nagyon sötét volt, de a szeme fokozatosan hozzászokott a fényviszonyokhoz, így le is pakolta a csomagjait az egyik fal mellé.

- Pihenhetnénk felváltva, biztos, ami biztos. Szívesen kezdem az őrködést, amíg alszol egyet – artikulált hevesen és a kezével is mutogatott.