Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

8. fejezet - A könnyek ajándéka

A barlangban töltött éjszaka után Yurio úgy érezte, üldözési mánia gyötri, aztán kezdett ráébredni, hogy túl sok minden egybevág. Rosszalló tekintetek, összesúgások a háta mögött és a reggelinél az egyik mélytengeri férfi vállal határozottan a falnak taszította. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most az egyszer úgy érezte, hogy jobb, ha nem ordítja le az érintett fickó fejét, helyette Viktor keresésére indult. Hamarosan meg is lelte a kis párost, akik még békésen aludtak.

- Hé, mindjárt indulunk! És beszédem van veled, Viktor!

Az idősebb északi álomittasan figyelte Yuriot, majd ráeszmélt, hol is vannak, és hogy ami történt az nem csak egy rossz álom.

- Mit szeretnél? – dörgölte a szemét és a feldúlt fiút figyelte.

- Szerintem bűnbakok lettünk. – jegyezte meg epésen. – Pedig segítettünk nekik meglépni.

Viktor körbenézett most már alaposabban. A legtöbben feléjük se fordultak, de elkapott egy hűvös pillantást is.

- Hm... - merengett el, aztán Yuriora mosolygott. – Kezeld a helyén a dolgot. A legfontosabb, hogy tovább tudjunk haladni.

A falu tere tele volt. Mindenki ott volt, népe valamennyi tagja. Hogy miért gyűltek össze azt nem tudta, de Yuuri próbálta magát átvergődni a tömegen a családja felé. Ekkor pillantotta meg Minakot is, aki a szülei mellett állt és nyugtatóan csitította népét. Hirtelen váratlan hang, egy csendülés törte meg az eddigi zsibongást, és pár nő felsikoltva mutatott a Szentély felé. A nagy kristályok az épület tetején elvesztették egyensúlyukat és leesni készültek. A fényük pislákolva lassan kialudt, és a Szentély is összedőlni látszott. Mindenki sikítozott, menekült. Yuuko megpróbálta elkapni a kezét, de a tömeg elrántotta. A sötétségből, akár egy polipcsápjai kúsztak be ismeretlen árnyékok és elkapkodták a mélytengerieket. Hirtelen körbevette Minakot és elnyelte. Aztán egy nagyon ismerős hang a nevét kiáltotta, még látott egy ezüst hajat, de végül a fojtogató árny őt is elkapta és minden elsötétült...

Yuuri rémülten ült fel egy kiáltással, ahogy felébredt. Levegőért kapkodott, és rettegve szorongatta a takarót...

Viktor és Yurio is a fekete hajú fordult. Előbbi azonnal mellette termett és nyugtatóan simított a hajába, majd finoman a kezére szorított.

- Rémálom volt Yuuri, minden rendben lesz. – mondta neki csendesen.

Yurio szkeptikusan hallgatta a szavakat. Ugyan mi lesz rendben? Minden a feje tetejére állt, de inkább hallgatott. A terv jelenleg az volt, hogy egységben az erő, és nem akart messzire távolodni Viktortól.

- Csak álom... – ismételte meg suttogva Yuuri, majd ahogy körbetekintett és látta népét a barlangban, tényleg lassan megvilágosodott, hogy mi történt tegnap.

Szomorúan rámosolyodott Viktorra, és apró csókot adott a férfi ajkaira, mielőtt összedöntötte a homlokukat. Szüksége volt erre a pár percre, hogy összeszedje magát, és erősnek mutassa magát a családja előtt.

- Bocsánat az előbbiért. – emelkedett fel és köszöntötte Yuriot is. – Jó reggelt! Reggeliztetek már? – érdeklődött udvariasan.

- Nos, neked is jó reggelt. – dörmögte a szőke. – Reggelizni próbáltam, de azt hiszem, néhány falubeli nem kedvel túlzottan...

- Hagyd ezt, Yurio. – szólt rá Viktor. – Van most égetőbb gondunk, az is lehet, hogy véletlen volt.

A szőke erre majdnem reagált, de inkább most a nyelvére harapott. Mari úszott melléjük és egy kis hínárba csomagolt ételt hozott.