- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 17.rész -

-D... - akadt el a lélegzetem hirtelen a fiú közelebb hajolt hozzám. Ajkaim maguktól váltak szét, azonban nem csókolt meg. Szemei engem vizslattak. - Bánt valami?

Sötét szempárja az ajkamra siklott.

-Talán... - búgta halkan. Kezei hirtelen a derekamra siklottak. Nem mertem megmozdulni.

-És mi lenne az? - kérdeztem feszülten. Szívem szinte a torkomban dobogott.

-Ez. - nyúlt hirtelen a zsebembe majd rántotta ki a kis üvegcsét, azonnal utána nyúltam, de ő már az asztala mögött volt. Ott nézte a műanyagot. - Te fájdalomcsillapítót szedsz? - nézett rám értetlenül. Nem válaszoltam neki csak mellé léptem és kivettem a kezéből majd visszacsúsztattam a zsebembe. - Szóval?

-Azért jöttem ide, mert egy társamra betöltött fegyvert irányítottam. - mondtam érzelemmentesen. Nevetve megrázta a fejét.

-Szóval nem mondod el... értem. - nyugtázta majd leült a székébe - Miért tetted?

-Ahhoz volt kedvem. - vágtam rá. Újra nevetni kezdett.

-Ahhoz volt kedved? - kérdezett vissza. Bólintottam. Hirtelen felállt majd felkapott és az asztalra tett. Csipőjével két lábam közé helyezkedett majd hátra döntött. Egyik kezét a combom mellé tette, míg a másikat a derekamra. Arcom szinte felgyulladt. - És ha én azt mondanám, hogy nekem ahhoz van kedvem, hogy most itt ezen asztalon magamévá tegyelek? - nézett mélyen szemembe.

-Ho-hogy tessék?! - visítottam fel majd ellöktem magamtól és leugrottam az asztalról. -Neked elmentek otthonról! - léptem az ajtóhoz majd kimentem. Még hallottam, ahogy jó ízűn felnevet. Mit művel? Miért mondta ezt? Nem csinálhatja ezt velem! Annyira felidegesít ez az ember!

-Jól vagy Yana? - szólított meg Hobi a semmiből. Megijedtem hangjától. - Csak, azért kérdezem, mert tiszta vörös a fejed. Lázas vagy? - nyúlt volna arcomhoz, de elütöttem.

-N-nincs semmi baj! Jól vagyok! - hadartam gyorsan.

-Csak D lázban ég. - nézett ki az ajtón Agust D. Rögtön lehajtottam a fejemet.

-Csak szeretnéd! - mondtam hátra fordulva majd futni kezdtem a folyosón vissza a szobámba. Muszáj vennem egy forró fürdőt! Az biztosan helyrehoz és segít majd rajtam.

Mikor kiléptem a zuhanyzóból Brian csapata várt engem karba font kézzel. Kérdőn felhúztam a szemöldökömet.

-Dolgunk van veled! - lépett ki a sorból egy barna hajú lány majd karon ragadott és húzni kezdett.

-Micsoda? - néztem rájuk értetlenül - De először is engedj el te cafka! Tudok egyedül is járni a két lábamon. - sepertem le magamról a lány kezét.

-Te választottad a nehezebb utat! - nevetett fel egy srác mögülem. Épp hátra akartam fordulni megkérdezni, hogy érti, mire egy nagy ütést mérve rám, teljes sötétségbe kerültem.

Lassan próbáltam kinyitni a szememet. Hol vagyok?

-Na végre, hogy felébredtél! - mosolygott rám ördögien Brian. - Ma lesz, annak a napja, hogy megküzdjünk egymás ellen.

-Hogy mi? - néztem rá kábán majd próbáltam felállni, de visszarogytam a földre. Hatalmas fájdalom nyilalt a fejembe.

"Öld meg "- súgta egy hang. Mi? " Hallgass rám! Nem akarok rosszat neked." - ugyanaz a hang. Megráztam a fejemet. Nem fogok megölni senkit sem! Egy ember kivétel ez alól. Az az ember, aki megölte apámat.

-Na mi lesz? Nem érünk rá egésznap! - kiáltották körülöttünk. Felnéztem. Most láttam mégis hol vagyok igazából. Egy nagy stadionban. Körülöttem rengeteg ember, aki mind engem figyel.

Hirtelen megpillantottam Hobit a lelátón. Felém biccentett egy keserű mosoly kiséretében. Tekintetem a mellette lévő emberre siklott.

-Akkor hát kezdődjön! - ordította el magát Agust D.

-Ennek a meccsnek van tétje? - kérdeztem kábán.

-A saját életed. - válaszolta a legnagyobb hidegséggel a hangjában.