Dél-Zéika vadrózsái: Celestina

1. Celly

2011. augusztus 29.

Az őseim kannibálok voltak, élve sütötték meg az ellenségeiket. Ezzel biztatom magamat, ahogy átvágok a kihalt sikátoron. Eltévedtem. Rossz sarkon fordultam be, és most fogalmam sincs, hol járok. A szívem vadul dobog, a torkomba ugrik, elzárja a levegő útját. Nem vagyok biztonságban.

Az őseim vérszomjas harcosok voltak, de én csak egy lány vagyok, paprikasprayvel a zsebében, aki Fontana külvárosának utcáit rója. A téglafalak szűk folyosókat alkotnak körülöttem, melyek végén fel-felbukkan az ipari kikötő és a Zéikai-tenger. A morajába sirályok undok kacaja vegyül. Mintha rajtam nevetnének, mert azt hiszem, lenne bármi esélyem, ha összefutnék egy emberrablóval. Az Alfardo-klán kiszorult a nagyobb városokból, de Fontana peremterületei elég kiterjedtek és zegzugosak, hogy néha történjenek „rejtélyes" eltűnések. A dél-zéikai állam persze tagad. Ez nem újdonság. Azonban a Kondor-klán sem hajlandó az eseteket az Alfardóknak tulajdonítani. Lassan mindenki cserben hagy minket, egyszerű embereket.

Úgy döntök, hogy kimegyek a partra. Ott feltűnőbb vagyok, viszont én is könnyebben észreveszem, ha valaki követ, és a tájékozódás is egyszerűbb. Vissza kell találnom a belvárosba.

Remegve markolom a paprikasprayt, a tenyerem izzad, csúszkál benne a flakon. Lassan, egyenletesen veszem a levegőt. Magabiztosnak kell tűnnöm, úgy kell járnom, mintha tisztában lennék vele, hol vagyok és hová tartok. Aki rossz szándékkal szegődik a nyomomba, az már a lépteimből rájön, ha figyelmetlenül viselkedem vagy félek.

Kiérek a part menti betonútra, tengeri szél kap a hajamba, felettem a párafelhőkön sárgásan dereng át a napfény, a levegő forró, fullasztó. A pattogzó mázú korlát mögül egy kormorán figyel, majd unottan tollászkodni kezd. A másik oldalon lepusztult téglaházak merednek sötét, poros ablakokkal a nyílt vízre. Vajon lakik itt valaki? Ha felintegetnék egy vak ablaknak, elhinné az esetleges támadóm, hogy egy ismerős figyel onnan? Legalább addig, amíg szerzek egy kis előnyt?

Ostobaság volt erre a környékre jönni. Egy olcsó pipereüzletet szerettem volna felkeresni, valami aprósággal akartam megjutalmazni magamat a végigdolgozott nyár után. Az a pár ezer florin talán nem hiányzott volna a továbbtanulásomra szánt összegből, és azt legalább nem tudta volna apám elinni. Az üzlet azonban bezárt, mire odaértem, én pedig eltévedtem, és mire észbe kaptam, a biztonságot jelentő járókelők elmaradtak mellőlem. Csak akkor döbbentem rá, hogy no-go zónába kerültem, amikor már percek óta egy lelket sem láttam magam körül. Azonban akkor már késő volt, elvesztettem az irányérzékemet, és most kétségbeesetten keresek egy tájékozódási pontot. Jó lenne egy telefon, de azt végképp nem engedhetem meg magamnak.

Idegesen igazgatom magamon a bézs nyári ruhámat. Úgy érzem, kihívóan tapad a testemre, mintha meztelen lennék.

Ma megbámultak. Általában megbámulnak, de ma egy velem egykorú fiú tette. Öltönyt viselt, és annyi testőr nyüzsgött körülötte, hogy esküdni mernék, csak az egyik Kondor fiú lehetett. Állati magas volt, átható, barna tekintettel. Rám mosolygott, olyan szélesen, mintha ismernénk egymást. Azonnal libabőrös lettem, egy pillanatig mozdulni sem tudtam, hipnotizált.

Aztán lesütöttem a szememet.

Mindez abban az utcában történt, ahol a luxusbutikok vannak. Nem szeretek arra járni, ott szégyellem a legjobban, hogy szegény vagyok, így hát bármilyen helyes is volt a srác, elfordítottam a fejemet, ügyet sem vetve a sóvár tekintetére. Egyébként is okosabb dolog nem mutatni érdeklődést. Ők a maffia, még a legfiatalabb örökösük is azt tesz velem, amit akar. Nem szívesen gondolok erre, és biztos voltam benne, hogy mire újra odapillantok, megfeledkezik rólam. De nem így történt.