Dél-Zéika vadrózsái: Celestina

24. Neels

Hátradőlök a fotelben nagyapa szobájában, és keresztbe fonom a karomat. Az arcom ég a vén szarházi pofonjaitól. Hagytam, hogy bokszzsáknak használjon, és ne induljon Magnus és Celly után. Apu volt kedves átfáradni, hogy tisztázza, miért fogott a vén Kondor fegyvert az unokájára. Mondanám, hogy csalódtam az apámban, amiért nem sietett az öcsém segítségére, de ez hazugság lenne. Ennél többet nem is vártam tőle. Nagyon remélem, hogy anyu ezt nem fogja megtudni, vagy ha mégis, akkor van benne annyi gyógyszer, hogy holnapra elfelejtse.

Cellyt nagyapa hivatalosan is kirúgta. Úgy tudja, már hazament. Ez részben fedi az igazságot. A lényeg, hogy nem fog utána menni. Hirtelen támadt vérszomj volt az egész. Nem csodálkoznék, ha Celly ezek után végérvényesen kilépne az életünkből.

Magnus mellettem ül. Igyekszik takargatni, de sokkban van. Azt hiszem, nem gondolta volna, hogy eljön ez a nap. „Te el tudod ezt hinni?" – kérdezte egy órával ezelőtt, amikor lélekszakadva rohant be a villába.

Fogalmam sincs, mit gondoljak.

Komolynak tűnt. Nem olyannak, mint a múltkori a lőtéren. Akkor „csak" egy pillanatra fogta rá nagyapa a fegyvert.

Egy töltött, éles fegyvert.

Az sem volt rendben. Nagyon nem. Ilyet nem csinálunk egymással. De nagyapától nem tűnt kirívónak, én meg a bevert fejemmel voltam elfoglalva. Azonban amikor délelőtt megláttam őket, olyan eszeveszett indulat fogott el, hogy ki akartam tépni a vén barom kezéből azt a kurva pisztolyt, szétloccsantani az agyát, és leszartam volna, mi lesz utána. Egy hajszálon múlott, hogy nem tettem meg.

Az istenit, az öcsémről van szó!

Már két éve magasabb nálam, kezd kikupálódni, és rá lehetne fogni, hogy férfi, de nekem mindig a kis testvérem marad. A vérem.

És a nagyapánk meg akarta ölni.

Talán meg is teszi, ha nem állok közéjük. Érdekes az új felfedezés, hogy én vagyok az egyetlen a családban, akit nem végezne ki. Az őrülete még nem hágott erre a fokra.

Hallgatom, hogy a teszetosza apám vitatkozni próbál vele – kevés sikerrel –, és azon agyalok, mi lenne, ha tényleg lepuffantanám az öreget. Éjjel odaállnék az ágya mellé, és golyót repítenék a fejébe. Vagy elcsalnám egy vadászatra, csak mi ketten, az erdő mélyén, és érné egy sajnálatos baleset.

Mi történne utána?

Be vagyok jelentve. Én leszek a következő vezér. Tényleg megölnének, ha végeznék vele? Vagy egyszerű hatalmi harcként tekintenének rá, és én lennék az „ifjú titán", aki átveszi az uralmat? Kezdem kiismerni a vén fasz kapitányokat. Sokuk hasonlít a nagyapámra, csak szolidabb kiadásban. Talán nem is érdekelné őket, mi történt valójában. Viszont tartok tőle, hogy valamelyikük – esetleg egy olyan, aki szegről-végről rokonom –, magának követelné a pozíciót.

Fiatal vagyok. Bármennyire igyekszem férfi lenni, a nagyapám korabeliek kölyöknek néznek. A kapitányok átlagéletkora valahol ötven és a halál között van. Talán nem fogadnának el parancsot egy pattanásos képű sráctól, aki alig töltött be a húszat.

Rosszul tennék. Nálam senki sem alkalmasabb. A kérdés csak az, hogy akarom-e ezt a szarságot.

A klánban hagyomány az apáról fiúra szálló öröklés, amit nagyapa máris megtört azzal, hogy engem tett meg örökösének. A kapitányokat a nevünk, a kétszáz éves múltunk, a közmegegyezés és a Betra Holdings Limitedben uralkodó nepotizmus tartja körülöttünk. Ez eddig elég volt, hogy bebetonozza az erőnket, de mi rá a garancia, hogy senki nincs a klánban, aki szívesen átvenné az uralmat? Kiváló alkalom lenne egy épphogy felnőtt srácot letaszítani a trónról.