For As Long As I Can Remember (It's Been December) - L.S. Magyar fordítás

Prológus harmadik része

Louis mérges volt, amikor átment Niallhez. Hosszú napja volt, és Niall meghívása a semmiből jött délben. Ragaszkodva ahhoz, hogy Louisnak mindenképpen el kell jönnie, Niall megállás nélkül SMS-ezett és telefonált, amíg Louis fel nem vette, és megígérte neki, hogy ott lesz.

- Ne felejtsd el a paplanomat! - emlékeztette Niall, mielőtt letette volna a telefont.

Így hát egy fárasztó munkanap után Louis elsietett az egyik lakberendezési boltba, amelyik útba esett, hogy vegyen Niallnek egy második paplant. Komolyan, Niall tartozott neki. Arról nem is beszélve, hogy Niallnek fogalma sem volt arról, hogy valójában mit kezdeményezett, amikor összehozta Louist arra a randira Nathannel.

Louis csak annyit mondott neki, hogy nem ment jól, és hogy Nathan komolyan zavarba hozta Louist azzal a mutatvánnyal, amit az étteremben csinált. Niall egyetértett azzal, hogy ez egy faszság volt, így Nathan lekerült a terítékről.

Mégis, Niall nem tudott Harryről. Louis tisztában volt vele, hogy Niall sejtette, hogy Louisnak volt egy kapcsolata, ami olyan rosszul végződött, hogy most egy nagy súlyt és még nagyobb és súlyosabb félelmet cipel magával az elköteleződéstől. Azt viszont Niall nem tudta, hogy Louis végignézte, ahogy Harry majdnem meghal, és hogy úgy döntött, hogy elmegy, hogy még csak nem is nézett szembe rendesen azzal a zűrzavarral, amibe került.

Nem mintha Niallnak tudnia kellett volna. Ez az életének egy olyan része volt, amit Louis maga mögött hagyott. Nagyrészt.

Kivéve, hogy egész rohadt héten Harryre gondolt és Harryről álmodott. Nem tudott nem gondolni Harryre, most, hogy újra látta őt. Louis biztos volt benne, hogy megint eltart még egy évig. Csak az az egy perc, amikor látta Harryt ott állni maga előtt, a valódi, hús-vér Harryt. A felismerés, hogy Harry nem ismerte fel őt. A tudat, hogy Harry számára Louis csak egy újabb idegen.

A megerősítés, hogy mindazok ellenére, ami az elmúlt öt évben történt, Louis egy cseppet sem volt túl Harryn. A szíve még mindig fájt, és határozottan még mindig hatalmas a szerelme Harry iránt.

Ami —hogy szépen fogalmazunk— sajnálatos volt.

Louis felsétált a lépcsőn Niallhez, és a homlokát ráncolta, amikor meglátta Niallt kijönni a szomszédos lakásból. Egy tányért vitt, rajta sajttal és bogyós gyümölcsökkel.

- Lakást cseréltetek? - Louis köszönés helyett kérdezte meg.

Niall meglátta őt, és felragyogott az arca - Tommo! Te vagy az első!

Louis felemelte a táskát, benne a paplannal - Ahogy ígértem.

- Te vagy a legjobb. - Niall letette a tányért a konyhában, és újra kijött a lakásból, mielőtt Louis követhette volna befelé. Átkarolta Louis nyakát, és kicsit megugrott - És nem, mint látod, ez még mindig az én lakásom. A szomszédom segített előkészíteni a dolgokat.

- Ez kedves. - ölelte vissza Louis - Jó látni, hogy berendezkedtél.

- Hol nem szoktam én nem könnyen berendezkedni? - kérdezte Niall, és Louis tudta, hogy ez költői kérdés volt.

- Egy paplan? Az elég egyszerű.

Louis majdnem felugrott. A megjegyzés a háta mögül jött, de nem kellett megfordulnia, hogy tudja, ki mondta. Minden világban, minden univerzumban, minden lehetséges helyzetben felismerte volna ezt a hangot.

Hogy volt ez egyáltalán lehetséges?

Niall kuncogott - Tulajdonképpen házavató ajándéknak kértem.

Louis lassan megfordult, tekintete az előtte álló Harryn landolt. Szűk kék farmert és szürke pulóvert viselt. Még mindig gödröcskék voltak az arcán, amikor mosolygott, ez volt az első dolog, amit Louis észrevett. A haja sokkal göndörebb volt, mint múlt héten. Épp olyan göndör, mint amikor tizenkilenc éves volt, és Louisnak sikerült meggyőznie, hogy növessze meg a haját.