- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 40.rész -

*Yana szemszöge*

Mikor felkeltem egy kis fehér szobában ébredtem. Kezeim meg voltak kötve. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Megpróbáltam vissza emlékezni, azonban hatalmas fájdalom illant át a fejemen. Mérhetetlenül fájt. Képek vetültek a szemem elé. Egy bowling bárban voltam Hobival. Ittunk és bowlingoztunk. Jól éreztük magunkat. Majd hirtelen egy mondat csengett a fülembe.

"Én öltem meg az apádat" - jött egy hang. Ki mondhatta? Hobi? Biztosan nem lehet... Miért tette volna? Apával nagyon jól kijöttek kis korunk óta. De, ha nem Hobi volt ki lehetett? Erre, mintha megidéztem volna őt. Ő maga lépett be az ajtón.

- Hoztam neked fájdalomcsillapítót. - jött be kezével egy pohár vízzel és gyógyszerrel. Bólintottam és elvettem tőle a pilurát és bevettem. Sokkal jobban lettem tőle. Csend telepedett közénk. Hobi leült mellém majd felém hajolt. Elhúzódtam.

- Csak a kezedet akarom eloldani. - mondta kicsit megtörten. Bólintottam majd engedtem neki. Kioldotta a zsinórokat a csuklóm szinte felsóhajtott a szabadtságtól. Óvatosan megmasszíroztam őket majd körkörös mozdulatokat tettem. - Fáj? - tette volna rá kezét, mire elrántottam. Láttam fájdalom suhan át szemein. E miatt kicsit lelkiismeret furdallásom lett. Odanyújtottam neki a kezemet, mire csillogó szemekkel tette rá kezét és masszírozni kezdte. Úgy éreztem muszáj megtörnöm a csendet.

- Tényleg igaz? - kérdeztem rekedtes hangon. Rám emelte tekintetét majd elnézett rólam.

- Igen. - válaszolta alig hallhatóan.

- Szóval... - vettem egy nagy levegőt - Amikor a házunkhoz értünk, azon a... - hangom elcsuklott, szemeimbe könnyek gyűltek - az nap mikor apa meghalt és te velem voltál. Te tényleg ismerted a házunknál lévő embereket igaz? - néztem fel rá.

- Igen - ismételte újra - Az embereim voltak. Én küldtem őket.

Szemeimből könnyek hulltak. Kezem remegni kezdett.

- Akkor mikor az utcán voltunk és egy furgonos követett. Őt is ismerted és az öltönyös fickót is igaz? - kérdeztem kis éllel a hangomban. - Ott voltál igaz? - ragadtam meg ingjét.

- Ott voltam igen. - válaszolta - Azon a napon kellett volna neked is meghalni.

- Tessék?! - visítottam fel. - Hobi te meg... - teljesen lesokkolódtam szavaitól.

- De ott volt D. - csapott az ágyra idegesen. - Ha ő nem lett volna ott, akkor már mindennek vége lehetett volna!

Nem hittem a fülemnek. Teljesen zavaros lett minden. Most ez az igazság? Ugye nem? Hobi mindig is ezt akarta? Ő tényleg ugyanaz a Hobi, akivel kiskorunkban délutánonként elmentünk együtt a játszótérre? Ő a legjobb barátom? Hogy lehettem ennyire vak és...

- Gondolom most saját magadat hibáztatod mindenért. - nézett rám minden tudón. - Mindig is ezt tetted.- fogta meg kezemet. - De semmi baj sincs. Erről az egészről nem te tehetsz. Nem miattad van ez az egész.

- Mégis mi-miről beszélsz? - dadogtam össze-vissza.

- Nem kell mindenről tudnod. - fordította el tekintetét. - De nem sokára neked is eljön az a bizonyos D-Dayed. - nevetett fel – Vagy hogy is mondja a drágalátos barátod.

Értetlenül összehúztam a szememet.

- Ne tettesd a hülyét nekem! - vigyorodott el majd kivette zsebéből telefonját. Össze-vissza nyomkodott valamit majd egy képet mutatott. Szemeim kikerekedtek. A képen én voltam és D. D szobájában voltunk. Ez biztosan az nap este lehetett mikor behívott magához. Én háttal voltam és épp D ölében ültem.

- Te... - néztem rá teljes dühhel a szememben. - Te kutakodtál utánam?! - ordítottam rá, mire ördögien felnevetett. A testemben vér teljesen megfagyott. Ez már nem az az ember, akivel régen ugróiskoláztam vagy összevesztem az epres fagyin, amit apa adott nekünk előszeretettel. Ő már nem a legjobb barátom. Ő már nem a barátom. Ő már egy teljesen más valakivé lett. Egy, olyan ember, akit soha többé nem akarok meglátni az életemben. A feszültség csak úgy dúlt bennem. Nem ez egyáltalán nem, azért van, mert rajta kapott D-vel! Bár az is zavart, de nem ez volt a fő oka. Hanem, amit apámmal tett. Mikor tervelte el az egészet? Miért tehette? Akarom tudni? Akarjam tudni? D tud erről? Tudott erről? Ha igen szerintem biztosan közbe lépett volna őt ismerve. Elmondása szerint közel állt apámhoz. Mondjuk... ott volt, akkor is mikor az a furgonos faszi kergetett. Ő volt az az öltönyös ember. Ő volt, aki megmentett. D... megmentett. Azt mondta pedig senkiért sem áldozná fel magát. Értem megtette. A szívem hevesebben kezdett el verni. D szeret? Agyamat hirtelen teljesen ellepték az emlékképek, amiket D-vel együtt éltem át. D... vajon értem jön? Tudja hol vagyok? Őt ismerve idő kérdése és itt lesz. Én bízok benne. Addig is fel kell tartanom Hobi-t.

Komor arckifejezést vettem fel. Hobi arca is elkomolyodott. Azonban ő magabiztosan kihúzta magát, míg én ezt nem tudtam megtenni. Gúnyos mosoly jelent meg ajkán.

- Még nagyon sok mindent tudok, amiről neked még fogalmad sincs, hogy én tudok. - mondta vészjósló hangon. Miről lehet még szó...?