Rohanó élet.

21

Hosszú, barna hajamat a vállamra igazítottam, és ujjammal megpróbáltam újraformálni a fürtöt, amely kissé meglazult, mióta megcsináltam a hajamat.

Egyre idegesebb lettem. Amíg készülődtem, az elmémet más dolgok foglalták le, de most, hogy készen voltam, már csak a randira tudtam gondolni.

Pedig igazából nem volt sok okom az idegességre. Charles és én már régóta ismertük egymást, és soha nem volt közöttünk kínos csend, a beszélgetéseink mindig gördülékenyen zajlottak.

Néhány pillanattal később kopogást hallottam az ajtón, amitől kicsit összerezzentem, és kizökkentem a gondolataimból. Tudtam, hogy Charles az, ezért gyorsan belenéztem a tükörbe, majd az ajtóhoz siettem. Miután megbizonyosodtam róla, hogy rendben nézek ki, kinyitottam az ajtót.

- Atya világ.– suttogta Charles, ahogy rám nézett. - Gyönyörű vagy.

- Te sem nézel ki rosszul, Charles. – mosolyogtam rá. - Szóval, hová megyünk?

Kiléptem a folyosóra, és becsuktam magam mögött a szállodai szoba ajtaját, mielőtt visszafordultam volna, hogy Charles-ra nézzek.

- Nem mondhatom el, különben nem lenne meglepetés, ugye?– mosolygott rám, miközben elindultunk a lift felé.

- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Utálom a meglepetéseket. – mondtam neki, miközben megnyomta a lift hívógombját.

- Tudom. – mondta, és udvariasan előreengedett a liftbe.- Csak utánad.

- Nagyon köszönöm. – nevettem fel, mielőtt beléptem volna a liftbe, Charles pedig követett.

——

A vacsora furcsa volt, de jó értelemben. Egészen más érzés volt, mint a korábbi alkalmak, amikor kettesben vacsoráztunk. Valami különös feszültség lengte be mindkettőnket, de ez a feszültség kellemes volt.

- Köszönöm, Charles.- mondtam, miközben beszálltunk az autójába.

- Nincs mit. – mosolygott rám.- De az éjszaka még nem ért véget.

- Mire gondolsz?– kérdeztem kíváncsian.

- Még van egy tervem estére. Benne vagy?– kérdezte, miközben beindította az autót, és rám nézett.

- Vigyél bárhová.– feleltem, hátradőlve az ülésben, miközben elindultunk.

Az út nagy részét csendben tettük meg, időnként együtt énekeltünk néhány sort a rádióval. Ahogy kinéztem az ablakon, kezdtem felismerni a környéket.

- Charles. – szólaltam meg, miközben felültem az ülésben.- Mit keresünk itt?

Charles-ra néztem, aki mosolyogva vezette tovább az autót, figyelmét az úton tartva.

- Charles, mi történik?– kérdeztem újra, miközben lefordultunk egy dombról, ahonnan már látni lehetett a híres Bika szobrot a Red Bull Ringen.

- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de ez az este nekem elég stresszes volt. Mindent tökéletesre akartam csinálni az első randinkon. Ahogy telt az idő, egyre inkább rájöttem, hogy a kapcsolatunk már most is tökéletes. Jól megvagyunk együtt, és egyszerűen csak élvezem az időt, amit veled töltök. – magyarázta Charles, miközben kiszállt, hogy kinyissa a pálya hátsó kapuját.

- Ez őrültség! Komoly bajba keveredhetünk emiatt. – mondtam neki, de már sejtettem, hogy nem fogom visszatartani.

- Élj egy kicsit, Cami. – válaszolta, miközben visszaült az autóba, és behajtott a pályára.

Charles megfogta a kezemet, és a gesztus hatására pillangók repdestek a gyomromban.

- Élek, csak nem olyan életet, ami miatt börtönbe kerülhetünk. Ez betörés, Charles!– nevettem fel idegesen, de ő tovább hajtott a pályára.

- Figyelj. – szólalt meg, miközben parkolásba tette az autót, és rám nézett.- Csak egy életünk van, Camille. Ha holnap elveszíteném az ülésemet a Ferrarinál, hálás lennék mindenért, amit kaptam. Hálás vagyok a barátaimért, a családomért, az életemért...és hálás vagyok érted is.

Mosolyogva hallgattam, ahogy beszélt. Őszintén, szívből szólt, ahogy mindig, amikor valami fontosról beszélt.

- Rendben. Menjünk. – válaszoltam végül.

---

Pár kör után megálltunk, és Charles hirtelen kiszállt az autóból. Zavartan néztem rá, ahogy megkerülte az autót, és kinyitotta az ajtómat.

- Mi a helyzet?– kérdeztem értetlenül.

- Cseréljünk helyet.– mondta komolyan.

- Mi? Te megőrültél! Azt akarod, hogy vezessem az autódat?– nevettem fel.

- Igen, hajrá! Menjünk!– válaszolta, majd kihúzott az autóból, és a vezetőoldalhoz vezetett.

Nem akartam, de tudtam, hogy úgysem tudok ellenállni. Charles a másik ülésbe ült, és figyelte, ahogy beindítom az autót.

Végül az instrukciói alapján elkezdtem vezetni. Minden egyes kanyart, egyenest és sikánt élveztem, mintha valami mélyebb kapcsolatot éreztem volna – talán az apámmal, talán a múlttal.

Amikor megálltunk ott, ahonnan elindultunk, egy ideig csendben ültünk. Aztán megszólaltam.

- Én is hálás vagyok érted, Charles. – mondtam, és mosolyogva előrehajoltam, hogy megcsókoljam.

Charles visszacsókolt, és mindketten éreztük, ahogy a másik mosolyog a csók közben. Tisztán láttuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve – már csak idő kérdése volt, hogy a kapcsolatunk hivatalossá váljon.

Hagyjatok nyomot!⭐️