Kpop Oneshootok tárháza

- Namjoon pov 8. -

Ez a kis pov Army_girl86 kérésére íródott meg. Sajnálom drágám, hogy ilyen késő hoztam, de remélem tetszeni fog.🤭❤️

A mai nap valahogy semmi nem úgy jött össze, mint ahogy terveztem. A munkahelyemen, amit 1 hónapon keresztül csináltam projektem elúszott. Egésznap esett és még Joonie sincs itt. Igaz nincs annyira messze most a túrnéjuk, de most mindennél jobban szükségem lett volna rá. Az ölelésére, a megnyugtató szavaira, a pihe-puha puszijaira, amik minden bajomat egy másodperc alatt elsimítanak. Hiányzott...

Mikor haza értem, azonnal elmentem lefürdeni majd gyorsan egy tej müzlivel lerendeztem a vacsimat. Ezt követőn bevágódtam az ágyamba, ahonnan mindennél jobban hiányzott barátom. Egy gondolattól vezérelve felvettem pulcsiját hát ha az picit majd segít. Nem sokat, de picivel jobban lettem.

Az órára néztem. 21:35. Már későn van. Namjoon már alszik? Ő tud nyugodtan aludni? Nem hiányzom neki? Ahj... mit csinálhat?

Kezembe vettem a telefonomat majd megnyitottam Jonnie-val a beszélgetésünket. Elkezdtem visszaolvasni az üzeneteiket. Éreztem a lelkem elkezd feltöltődni, de ez sem volt elég. Hirtelen megszólalt a kezemben a telefonom. Nagyra nyílt szemekkel látom, hogy A BARÁTOM AZ! Azonnal elfogadtam a hívását majd mosolyogva és integetve köszöntem neki.

- Szia szerelmem!
- Szia Hercegnőm! - mosolygott rám vissza, mire a szívem szinte teljesen elolvadt. Annyira jó volt látni őt. Igaz csak, így képernyő mögül, de ez is több volt a semminél. - Hogy vagy? Hogy telt a napod?

- Ha lehet... ne beszéljünk róla. - húztam el számat, mire arca azonnal aggódóvá vált.
- Valaki bántott? Vagy csinált valamit? Mondd ki volt és
- Nyugi! Semmi komoly! - szóltam közbe ne, hogy eltúlozza a dolgokat, azonban homlokán még mindig ott voltak az aggódó kis ráncok.
- Biztos?
- Igen. - válaszoltam egy kis mosollyal az arcomon. Felsóhajtott.
- Hiányzol.
- Te is nekem nagyon!
- Nekem hosszú napom volt és egyszerűen... - túrt bele ujjaival hajába - nehezemre esik úgy elaludni, hogy nem vagy itt. - nézett szomorkásan a kamerába. A szívem majd szétszakadt a látványtól.

- Szerelmem... - szólítottam meg, mire csillogó szempárját az enyémbe fúrta - Esetleg... - akadtam meg. Kíváncsian felhúzta szemöldökét.
- Esetleg mi, Hercegnőm?
- Tudom nem vagy közel, de... - kezdtem el zavartan gyűrögetni a pulcsiját magamon.
- De messze se. - fejezte be mondatomat majd egy minden tudó mosollyal nézett rám. - 20 perc és nálad vagyok. - kacsintott a kamerába majd letette. Én csak bambán néztem magam elé. Most Ő... most Ő... tényleg... TÉNYLEG IDEJÖN?!

Azonban igen. Míg én sokkosan ültem az ágyon megsem hallva, hogy barátom hazatért. Arra lettem figyelmes, hogy megreccsen a padló, amire felkaptam a fejemet.
- Meglepetés! - mondta egy széles mosollyal majd háta mögül egy gyönyörű virágcsokrot húzott elő. A szemeimbe könnyek gyűltek. - Mennyire édes vagy! - ült le mellém az ágyra és vett karjaiba. Kezével nyugtatón a hátamat simogatta, mire én még jobban hozzá bújtam. Felkuncogott. - Te is hiányoztál nekem.
- Nekem jobban! - vágtam rá szipogva majd kicsit elhúzódtam tőle. Mosolyogva kezdte el letörölni éppen lehulló könnyeimet.

- Szeretlek y/n. - mondta majd kezei közé vette arcomat.
- Én is szeretlek!
Lassan felém araszolgatott majd rózsaszín ajkait az enyémre tapasztotta. Ujjait kócos hajamba vezette majd még közelebb húzott magához. Egyik keze az arcomról a derekamra siklott, ahol kis köröket kezdett el rajzolni, ezzel egy jól eső bizsergéssel feltöltve testemet.

- Jonnie - tettem kezemet mellkasára majd kissé eltoltam magamtól. Figyelmesen figyelt engem. - Tudod, amiről beszéltem projekt neked... - kezdtem bele majd elfordítottam a fejemet. - Eltörölték.
- Hogy mi?! - akadt ki teljesen - De mégis... hogyan... miért?! - próbálta felfogni a kis információt - Az a projekt valami félelmetesen jó lett! Esküszöm bemegyek és majd én elmondom nekik a magamémat és - magyarázta, mire egy csókkal beléfojtottam a szót. Teste, azonnal ellágyult. Kezeimet felemeltem majd nyakába fontam.

- Köszönöm szerelmem, hogy itt vagy nekem és támogatsz engem. - néztem rá hálásan. Tényleg számomra a mindent Ő jelentett nekem. Ő rá bármikor számíthattam, mert mellettem volt.

- Hercegnőm ez természetes. Hiszen a mindenem Te magad vagy. - mondta majd egy csókot lehelt szám szélére - Mindig is támogatni foglak és melletted lenni.

A szemeimbe újra könnyek gyűltek, mire Jonnie nevetni kezdett és fejét rázva húzott magához.

- Annyira aranyos vagy ilyenkor, de komolyan! Annyira szeretlek! - húzott magához majd hátradőlt és mellkasára fektetett. Míg nekem potyogtak könnyeim, addig Ő nyugtatón a hajammal játszott és cirógatott. Számomra ez volt az igazi ajándék az életemben, Ő. Semmi másra nem volt szükségem a világon. Csak is rá és a teljes lényére.

Lassan lehunytam a szemeimet majd engedtem az érzésnek, hogy barátom meleg karjaiban találjak nyugalmat és teljes békét.