Veszélyes vágyak! ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

30.rész

A ma estét nem is zárhattuk volna le másképp mint, hogy visszatérve a szobánkba, Fede betartotta az étterembe tett ígéretét. Szó szerint letépte rólam a ruhát.

"Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, a falnak szorított. A kezeimet összefogta és a fejem fölé szögezte. Az ajkát a számra nyomta és vadul csókolni kezdte. Játszott a számmal. Hol cirógatta a nyelvével az enyémet. Hol harapdálta az ajkam. Mámorító volt. Az együk kezét elvette, de a másikkal még mindig satuba fogta a csuklóm. A kezével a mellemet simogatta. Majd a szoknyám alá nyúlt. Félre húzta a bugyim és a csiklómat ingerelte. A szájával visszatért a számhoz. Csókolt, harapott. Két ujját belém tolta. A szájába nyögtem. Elakartam venni a kezem, de nem engedte. Mohó volt és birtokló. Az ujjai ki, be jártak bennem. Az orgazmus szinte végig söpört a testemen. A lábaim remegtek, alig bírtam talpon maradni. Végül elvette a kezét a csuklómról, de csak egy pillanatra. Addig míg a ruhát a mellkasomnál ketté nem tépte. Elkerekedett a szemem a csodálkozástól.
-Holnap veszek neked egy másikat!-nem érdekelt a ruha, maximum csak egytized másodpercig. A zsebébe nyúlt, egy óvszert vett elő. Kigombolta a nadrágját, lejjebb húzta, majd magára görgette az óvszert. Az egyik lábamat a csípőjéhez emelte és már bennem is volt. Az arcát a nyakamba temette. A szex most valahogy más volt. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Szenvedélyes, kiéhezett, vad, heves, mohó. De őrületesen jó. A légzése felgyorsul, közel van ő is a kielégüléshez. Suttogni kezd, de nem értem mit. Végül rám néz és úgy intézi felém a szavakat, hogy halljam.
-Az enyém vagy! Ez mind az enyém!-nem tudok felelni, mert az orgazmus egyszerre ér el mindkettőnket. Leteszi a lábam, a homlokát az enyémnek dönti. Most először látom a szemében a sebezhetőséget. Vajon mi váltotta ki? Sok-sok titok övezi körbe ezt a férfit. Szeretném tudni őket? Persze.
De, ahogy neki, nekem is vannak titkaim. Nem tudom készen állok-e megosztani őket vele."

Órákkal később mikor felébredek, egyedül vagyok az ágyban. Nem ölel körbe egy kéz és nem melegít egy test. Hol lehet? A szobában sötét van. A hold fénye világít csak be az ablakon. Felkelek és magamra húzom a köntösöm. A nappaliba megyek, de ott se látom sehol. Az erkély ajtó nyitva. Közelebb lépek és meglátom. Egy székben ül, a combján a telefonját pörgeti. Elhúzom a függönyt, kilépek a teraszra. Felém kapja a fejét, halványan elmosolyodik. Gondterheltnek tűnik.
-Mért keltél fel?-történhetett valami?
-Felébredtem és nem voltál mellettem.-a kezemért nyúl és az ölébe húz. Végig simítok az arcán, majd a haján és a tarkóján hagyom a kezem.
-Elmondod mi bánt?-a hátamat simogatja. Jól esik az érintése.
-Nem bánt semmi, minden rendben van.-nem hiszek neki. Tudnom kell mi bántja. Talán megbánta, hogy ide jöttünk?!
-Rosszul hazudsz! Megbántad, hogy elhoztál?-a szemembe néz.
-Mi? Dehogy! Ilyenre ne is gondolj!
-Akkor mit gondoljak? Hm? Beszélj hozzám!-már nem tudok tovább tojáshéjon járni körülötte. Mielőtt a szívemet kockáztatnám érte, tudnom kell.
-Butaság az egész, ne foglalkozz vele. Menjünk aludni.-felkelek az öléből. A korláthoz lépek. A város fényeit nézem, de aztán meggondolom magam és visszafordulok felé. Nem akarom, de muszáj ezt megtennem.
-Ez nem fog így működni Fede. Valami bánt, tisztán látni rajtad. Mégse nyílsz meg nekem. Nem neveztük nevén a dolgokat, de ez egy kapcsolat elvileg. A kapcsolatokban az emberek elmondják, megosztják a másikkal a problémákat. Viszont te bezársz előttem és nem engedsz be. Ha nem tudsz, vagy nem akarsz megnyílni azzal sincs gond, de akkor ne ámítsuk tovább egymást. Holnap haza megyünk szépen, és elfelejtünk mindent ami köztünk történt.-feláll, a telefonját szinte levágja az asztalra és hozzám lép. Elnézve az arcát, nem tetszik amit mondtam neki.
-Nem megyünk sehova és biztos nem felejtünk el semmit. Pontosan tudom, hogy ez egy kapcsolat...pont ez a baj.-ellépek mellőle. Már nem is vagyok benne olyan biztos, hogy ezt hallani akarom. Fájt amit mondott. A szívembe martak a szavak. A szemem megtelik könnyel.
-Basszus, nem ezt akartam mondani, vagyis ezt, de nem azért amire te gondolsz. A picsába. Nem vagyok jó ebben, én szóltam.-annyiszor hajtogatta ezt, kezdek hinni neki.
-Semmi baj, ez nem csak a te hibád. Túlságosan beleéltem magam. Megyek összecsomagolok.-megfogja a derekam és a korláthoz nyom. A két kezével közre fog, így nem tudok elszökni előle. Nagy levegőt vesz és végül megszólal.
-Mit akarsz hallani, hogy félek? Egy csődtömeg vagyok érzelmileg? Vagy, hogy ezt mind a volt menyasszonyomnak köszönhetem? Azóta nem vagyok képes bízni egy nőben sem. Az esküvő előtt kiderült, hogy megcsalt. A legrosszabb az egészben, hogy én kaptam rajta őket.-a számhoz emelem a kezemet. Borzasztó ami vele történt, de tudnom kell mit érez.
-Még mindig szereted? Ez a baj?
-Dehogy! Rajta túl léptem, de az érzés megmaradt. Belecsöppentél az életembe, fontos lettél nekem. Maga a tudat, hogy hatalmad van felettem érzelmileg. Megrémiszt. Félek, sőt rettegek attól, hogy egy nap te is megcsalsz valaki mással.-elfordul, hogy újra elbújjon előlem. Nem hagyom.
-Nem tudom ki volt az a nő, de nem is érdekel. Én nem ő vagyok! Most bizonygathatnám neked, hogy én nem teszek ilyet, de nem hinnél nekem. Ezért ugyanazt kérem tőled, amit te tőlem. Bízz bennem! Megtudod ezt tenni?