Veszélyes vágyak! ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

21.rész

Federico

Nem tudtam megállni, hogy ne jöjjek ide és ne lássam őt, ma is. Fogalmam sincs mit művel velem ez a nő. Elpuhultam. A szívem köré húzott falak most először lebomlani látszanak. Küzdöttem ellene, oh, de még mennyire. Hadakoztam magamban, nem mentem vele semmire. Soraya a bőröm alá kúszott és befészkelte magát. Nem tudok, nem rá gondolni és ez rossz, nagyon rossz. Nem tudom képes vagyok neki azt adni, vagy nyújtani amire szüksége van, vagy éppen akar. De megpróbálni megtudom. Már nem ellenkezek, hagyom megtörténni. Ezért vagyok itt.

Mikor az előbb megláttam, megcsókoltam, valami újra megmozdult a mellkasomban. Újra érezni kezdtem. Ez veszélyes számomra, túlságosan is az. Ez a nő képes lenne a mennyekbe repíteni, de ugyanakkor a mélybe taszítani is. Valami hihetetlen módon vonz hozzá és nem csak testileg. Hosszú idő óta, most először rémít meg valami. Elfáradtam, nem küzdök tovább ellene. A gondolataimból a hangja ránt vissza a valóságba.
-Mit csinálsz te itt?-mielőtt letámadtam volna, gondolom ezt akarta kérdezni az előbb.
-Mondtam már, vagyis inkább üzentem. Látni akartalak!-elmosolyodik. Imádom a mosolyát és még oly sok mindent ebben a nőben.
-Nem hívlak fel magamhoz, ha erre számítasz.-felnevetek, nem semmi ez a nő. Kivételesen nem gondoltam ilyesmire. Basszus, tényleg mi a fene van velem?!
-Nem, persze, hogy nem! Van kedved elmenni és beülni valahova?-bár már elég késő van. Holnap korán kell kelnem és ő is biztos dolgozik.
-Ne haragudj, de fáradt vagyok. Reggel óta meg se álltam. Nem vágyok másra mint egy forró fürdőre és az ágyamra.-én se vágynék másra ha nálam lenne. Egész nap az ágyamban lennék vele.
-Rendben, megértem. Akkor hagylak...
-Ne! Ne menj el, még ne!-nem fog felhívni magához, de azt se akarja, hogy elmenjek. Mit akar? Talán még ő maga se tudja. Megfogja a kezem és a lépcső felé húz. Ki van zárva! Nem! Basszus, ez egy Armani öltöny, nem fogok leülni, a koszos betonra. Ő már helyet is foglalt. A rohadt életbe. Beülhetnénk az autómba is!
-Gyere már, ülj ide mellém!-esélytelen. Helyette megrázom a fejem. Amire ő felnevet.
-Ne kényeskedj már!-nem kényeskedek, de egy több ezer dolláros ruhában nem fogok a lépcsőre ülni.
-Jó itt nekem, köszi.-a nevetése még hangosabb lesz. Ezért még egyszer megfizet, amiért most ki mert nevetni.
-Tudod mit? Ha ide ülsz mellém egy kicsit, holnap úgy intézem a dolgaimat, hogy veled tudjam tölteni az estét.-a picsába az öltönnyel. Amilyen gyorsan csak tudtam leültem mellé. Átkaroltam a derekát és közelebb húztam. A fejét a vállamra hajtotta.
-Azt tudod, hogy ez zsarolás, ugye?-halk kuncogás tört fel belőle.
-Ami nem újdonság egyikünknek sem, nem igaz?-erre már én is elmosolyodtam.
-Ha mondhatnál egy helyet ahová elmehetnél mi lenne az?-felemeli a fejét és rám néz.
-Milyen kérdés ez?-nem tudom mért kérdeztem ezt, de szeretném tudni a válaszát.
-Egyszerű, gyerünk válaszolj!-az ember azt gondolná, hogy ezen azért eltöpreng az ember, de ő szinte azonnal rávágja.
-Milánó! Minden vágyam, hogy egyszer eljussak oda. Santiago pár évvel ezelőtt volt és ódákat zengett a városról, az emberekről, a hangulatról és a divatot még meg se említettem.-nyomós érvek, főleg, hogy ő is tervezget, rajzolgat.
-És te? Te hova mennél?-ezt még soha nem kérdezték meg tőlem. Ez a kérdés mindig csak egyirányú volt.
-Nem is tudom, elég sok helyen jártam már, de egyik se volt szebb ennél.-mutatok körbe a kezemmel.
-Ennél az utcánál?-boszorka. A derekához érek és megcsikizem.
-Ne! Hagyd abba!-megkegyelmezek, de csak egy időre.
-A városra gondoltam, te okostojás. Szeretek itt élni, ahogy már mondtam.-nem válaszol. A feje még mindig a vállamon, légzése egyenletes. Elaludt volna?
-Soraya?
-Hmm?-hát ilyen se volt még, hogy valakihez beszélek és elbóbiskol közben.
-Ideje bemenned, de én is felvihetlek ha gondolod.-mellkasomra csap, de ott tartom a kezét. Jó érzés, ahogy hozzám ér.
-Azt hiszem te is álmodozol.-néz rám közben azokkal a gyönyörű szemeivel. Eltudnék veszni bennük.
-Már azt se szabad?
-Szörnyű vagy!-felkelek és őt is magammal húzom.
-Holnap majd írd meg hányra menjek érted.-megcsókolom a szája szélét. Többet akar, ezt tisztán látom rajta.
-Ahhoz képest, hogy utálsz írogatni...-igaza van, utálok, de miatta megteszem.
-A holnapi napom elég hosszú lesz. Már 8 órakor lesz egy ügyem és a nap további része se lesz jobb. Ha hívnál nem tudnám felvenni.-bólint és elindul fel a lépcsőn. Aztán megtorpan és vissza néz rám.
-Ha ilyen korán kelsz holnap, mért jöttél ide? Már rég aludnod kéne!-ebben újfent igaza van.
-Miattad! Már mondtam, látni akartalak!-elgondolkozik egy percre, majd megindul felém. Kérdőn nézek rá. A lépcső alján állok. Ő megáll egyel felette, átkulcsolja a nyakam és az ajkát az enyémnek nyomja. Mielőtt feljebb léphetnék és elmélyíthetném a csókot, ő már elválik a számtól és berohan az ajtón. Nevetve rázom a fejemet az autóig. Kis boszorka...