Veszélyes vágyak! ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

40.rész

Federico

Az elmúlt 2 nap maga volt a földi pokol. Nem találtam meg Sorayat, az erőm kezd elhagyni. Azóta szinte semmit nem aludtam és nem is nagyon ettem. A bíróságra nem mentem be, képtelen vagyok most bármi mással foglalkozni. Sajnos ma délután meg kell jelennem. Tegnap a titkárom hívott, van pár papír amit alá kellene írnom. Nem halogathatom tovább.

Mindenkit felhívtam akit tudtam a barátaim, ismerőseim és még az ügyfeleim közül is. Lunaval elmentünk a rendőrségre, bejelentést tettünk. Fél Barcelona, ha nem az egész, Soroayat keresi. Minden olyan helyre elmentünk Lunaval, sőt León is segített, amit úgy gondoltuk, hogy az a rohadék vihette. Semmit és senkit nem találtunk. Egy ingatlanos barátomat is felhívtam aki kiderítette az összes olyan ingatlan címét, ami Diego tulajdonában van, vagy csak köze van hozzá. Mindenhol voltam, de egyik helyen se volt semmi nyom.
Nem tagadom elkeseredett vagyok, de nem adom fel. Megfogom őt találni. Nincs más opció. Kopognak az ajtómon. Nincs kedvem senkihez, de talán új információkat kapok. Kinyitom az ajtót, León az. Az elmúlt 2 napban szinte végig itt volt velem, jó barát, próbál segíteni és támogatni, amiért végtelenül hálás vagyok neki.
-Semmi hír?-nem köszön, nem várja meg, hogy behívjam, elmegy mellettem és a kanapéra ül. Becsukom az ajtót és leülök mellé.
-Semmi. Lunaval tegnap az összes ingatlant végig jártuk amit kaptam, sőt azokra a helyekre is elmentünk ahova régen együtt mentek azzal a görénnyel.-az ujjaimat ökölbe szorítom. Olyan rohadt mérges vagyok és tehetetlen. Ez a legrosszabb az egészben. Nem tudok Sorayaról semmit. Jól van-e, megsérült-e? Legalább a hangját hallanám, de nem történik semmi.
-Sajnálom haver, de előfog kerülni. Ha nem is te, de a rendőrség majd megtalálja. Nem szabad feladnod!-soha nem adom fel. Talán igaza van a barátomnak, jobb is ha a rendőrök találják meg, mert ha én teszem, én biztos megölöm Diegot.
-Feltudtad hívni a kapcsolatodat a légitársaságnál?-ő bólint, de már az arcáról le tudom olvasni mit fog mondani.
-Igen, ma reggel beszéltem vele. Át futtatták mind a két nevet az adatbázison, de semmi. Vagy nem a saját nevükkel hagyták el a várost, vagy el se mentek. Küldtem át Sorayaról egy képet, megmutatta több kollégájának, de senkinek nem volt ismerős. Ha mégis repülőre szállnának arról értesíteni fognak.-akkor talán még van remény, hogy Barcelonában vannak. Ha elviszi a városból, talán soha nem fogok a nyomára bukkanni. A kezembe temetem az arcom. Mindenről én tehetek. Nem kellett volna magára hagynom. Elbuktam és most elveszítettem. Újra kopognak az ajtómon. Nem nézek fel senkit nem akarok látni, csak őt.
-Majd én nyitom.-aprót biccentek Leónnak.
-Szia, gyere be.
-Szia, van valami híred?-Luna az. León mellett, ő is mindennapos vendég már itt. Nem nézek rá. Szégyellem magam előtte. Eltűnt a legjobb barátnője, aki olyan volt neki mintha a testvére lenne és erről én tehetek. Nem akarok a szemébe nézni. Nem tudok!
-Szia Federico!-nem felelek.-Ne tedd ezt. Nem hibáztathatod magadat. Nem tehetsz semmiről. Nem szabad most feladnunk.-végre felemelem a fejem és ránézek Lunara. Borzalmas állapotban van. A sok sírástól az arca felpuffadt, a szemei vörösek, bőre fehér. Nincs jó passzban, amitől csak még rosszabbul érzem magam.
-Én tehetek róla!-csattanok fel.-Ha már az elején úgy viselkedek vele, ahogy megérdemelte volna, akkor előbb megbízik bennem. Már rég elmondta volna nekem a volt barátjával miken ment keresztül és talán utána nézhettem volna annak a patkánynak. Megtudtam volna akadályozni. Itt lenne mellettem. Ölelhetnem, csókolhatnám és elmondhatnám neki, hogy mennyire szeretem, hogy még soha senki iránt nem éreztem így. De nem tudom mindezt megtenni mert nincs itt, nincs velem és ez az én hibám! Az enyém!-felállok, nem tudok tovább itt ücsörögni.
-Ez nem igaz! Ne ostorozd magad, felesleges. Pont te vagy az aki miatt Soraya újra bízni kezdett. Mindent megtettél amit csak tudtál. Megfogjuk találni!-mért olyan nehéz ezt elhinnem? De igaza van Lunanak, ők csak segíteni próbálnak, nem rajtuk kell levezetnem a dühöm.
-Sajnálom, nem akartam kiabálni. Most be kell mennem az irodába. Van pár papír amit alá kell írnom. Addig itt maradtok, vagy...
-Maradunk. Santiago is idejön később. León és én majd megvárjuk. Menj csak.-nem szívesen, de bólintok.

Félóra múlva már az irodában vagyok. Az asztalomon egy halom papír terül szét. Az ajtót nem csuktam be, amint végzek itt, már megyek is vissza a lakásomra. Cipő kopogást hallok, felemelem a fejem. Hát ezt nem hiszem el. Mi a fenét keres ez itt?
-Nocsak, nocsak! Federico Balocci, nem nézel ki valami jól. Csak nem történt valami?-rohadt vipera.
Tudhattam volna....