Veszélyes vágyak! ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

44.rész

Remegtem mint a kocsonya, nem mertem előbújni az ágy mellől. Aztán meghallottam egy idegen férfi hangot.
-Hölgyem, itt a rendőrség. Kérem nyissa ki az ajtót.-ennyire még nem örültem a rendőröknek, mint most. Felálltam és ajtó felé botorkáltam. Megtaláltak.
Megmenekültem.
A megkönnyebbüléstől elsírtam magam. Elvettem a széket és kinyitottam az ajtót. Két egyenruhás férfi állt az ajtóban.
-Soraya Ortiz?-bólintottam. Az egyik férfi lába mellett megláttam egy fekete zsákot, rá volt terítve valamire. Diego! Meghalt, nem láttam a testét, de valahogy éreztem, hogy többé nem árthat nekünk.
Vége.
Még mindig a zsákot néztem mikor az egyik férfi elém állt és a testével eltakarta előlem a képet.
-Kérem jöjjön velünk. A mentő kint vár, meg kell vizsgálniuk magát.-nem akartam menni, semmit nem akartam csinálni amíg nem láttam Federicot, vagy legalább nem beszéltem vele.
-Kaphatnék egy telefont? Szeretném felhívni a barátomat.-a két rendőr egymásra nézett. Talán ez nem egyezik az előírással és szabályt szegnének ezzel, de nem érdekelt.
-Amint látta egy orvos, hozok önnek egy telefont, így rendben van?-nem igazán, de nem tehettem mást rá bólintottam.

A mentőautóban kitisztították a sebem és újra bekötözték. Az egyik rendőr felvette a vallomásom közben és megkért, hogy holnap menjek be a rendőrségre. Diego meghalt, de Pilart elkapták és ha feljelentést szeretnék tenni ahhoz be kell fáradnom a kapitányságra. A volt barátomat az egyik rendőr lelőtte mikor betörték az ajtót. Diego fegyvert rántott és a rendőrre fogta. De ő gyorsabb volt nála. Pilarral nem volt gond, azonnal megadta magát.
A mentős férfi végzett a vizsgálatommal, és a rendőr is felvette a vallomásom.
-Kérhetnék egy mobilt?-a hangom még mindig remegett.
-Máris hozom.-a férfi kiszállt az autóból, de akkor meghallottam egy másik férfi kiabálását.
-Eresszen el! Látni akarom a barátnőmet! Azonnal engedjenek oda hozzá.
-Balocci úr, nyugodjon meg. Amint megvizsgálják a hölgyet oda mehet hozzá.
-Bassza meg! A kurva életbe már! Nem várhatok tovább! Nem tudok!-nekem ennyi bőven elég volt. Felálltam és a kilincsért nyúltam. A fejem még mindig kóválygott, de látni akartam Federicot.
-Hölgyem várjon. Itt kell maradnia!-visszanéztem a férfira.
-Próbáljon meg visszatartani!-ő felemelte mindkét kezét és hagyta, hogy kiszálljak a kocsiból. Jobbra-balra forgattam a fejem, aztán megláttam Fedét, egy rendőrautó mellett ácsorgott. Nem a szokásos öltöny, fehér ing, nyakkendő volt rajta. Melegítő nadrágot viselt és egy fekete pólót. Az arca megviselt, a haja szanaszét állt. Többször beletúrt. Sose felejtem el azt a pillanatot mikor a földről felemelte a fejét és rám nézett. A szívem majd kiugrott a helyéről. A lábam magától lépett előre. Egyik lábamat a másik elé téve, majd futásnak eredtem. Nem érdekelt, hogy szédülök és bármikor összeeshetek, csak futottam.
-Soraya!-kiabálta Fede és ő is futni kezdett.
-Uram álljon meg!-de ő nem állt meg. Egyenesen a karjába futottam. Soha nem örültem még ennyire senkinek. Federico karjában voltam, más nem érdekelt.
-Istenem! Annyira jó újra látni téged.-a két kezébe vette az arcom és megcsókolt. Hiányzott az érintése, az illata, a teste melege.
-Jól vagy? Ugye nem bántott? Hol van az a féreg? Az se érdekel ha lecsuknak, de megölöm ha meglátom.-nem akartam róla beszélni, de el kellett neki mondanom, hogy ez miatt már nem kell aggódnia.
-Diego meghalt. Az egyik rendőr lelőtte. Pilart viszont elkapták-az egyik rendőrautó felé mutattam.-Abban a kocsiban van.-Federico újra magához ölelt, majd egy kicsit eltolt magától és rám nézett.
-Mi történt a fejeddel? Mért van bekötve?-elakartam neki mindent mesélni, de nem itt és nem most.
-Jól vagyok, de nem mehetnénk haza? Nem akarok tovább itt maradni. A rendőr azt mondta holnap be kell mennem a rendőrségre ha feljelentést akarok tenni. A mentőben megvizsgáltak, minden rendben. Szeretnék innen elmenni, kérlek Fede, vigyél el innen.
-Rendben. Haza megyünk, de előbb beszélek valakivel. Maradj itt, egy perc az egész.-nem akartam, hogy elmenjen, hogy megint magamra hagyjon, de már nagyon menni akartam ezért tettem amit kért. Pár perc múlva visszajött, megfogta a derekam.
-Mehetünk, de....Édesem, szeretném ha tudnád mennyire sajnálom. Nekem kellett volna vigyáznom rád, de elbuktam. Ez még egyszer nem fog előfordulni. Annyira sajnálom, hogy ezen végig kellett menned.-az ujjamat a szájára tettem. Nem akartam, hogy magát hibáztassa.
-Nem te tehetsz róla. Felesleges magadat hibáztatni.-a nyakamba borul és megölelt.
-Ha bármi történt volna veled, nem is tudom mihez kezdtem volna. Képes lettem volna az egész várost porig égetni érted.-a kezébe veszi az arcom és a szemembe néz.
-Szeretlek! Annyira nagyon szeretlek! Többé egy percre sem veszem le rólad a szemem.-a szívem örült vad vágtába kezdett a mellkasomban.
-Szeretlek Federico!-lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
Maga volt a pokol az elmúlt pár nap, de megtanultam, hogy értékelni kell azt amink van. Sose tudhatod meddig lehet a tiéd.