Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Elnézését kérem, Miss Lombard, amiért elragadtattam magam a múltkor. Remélem, meg tud bocsátani – mondja Xavier ünnepélyesen, miközben a hólepte fák alatt sétálunk.
Az ebédet követően Catherine nénikém javaslatára megmutatom neki a kertet. A látvány szemet gyönyörködtető, ahogy a vakító fehérség beborítja a tájat, és általában szeretek rövid sétákat tenni a tiszta levegőn, ám Xavier jelenléte tönkreteszi az élvezetet. Most hasznosnak érezheti magát, mert bele kell karolnom, hogy haladni tudjak, míg másik kezemmel a szoknyámat emelem, hogy ne áztassa a hó. Gardedámnak újfent Mrs. Bakert tették meg, aki kicsit lemaradva követ minket, de lerí róla, hogy ő is unja az egészet, és amikor a nagy tölgyfa alatt talál egy száraz padot, nyögve lezöttyen rá.
Xavier megáll, és felém nyújt egy lapos dobozkát.
– Bátorkodhatom a figyelmébe ajánlani megbánásom szerény jelét? – kérdezi alázatosan, miután feleletet nem kapott, és felnyitja előttem a dobozt. Míves, zafír berakásos arany karperec fekszik benne. Mennyire tetszene Isabelnek. Én csak egy pillantást pazarolok rá, még a hortenziabokorra szálló verebet is érdekesebbnek találom.
– Fölösleges ajándékokkal megvásárolnia a jóindulatomat, hiszen úgyis tudja, mit gondolok magáról, ez pedig nem fog megváltozni, akármennyi ékszerrel halmoz el – szűröm a fogaim közül. – Abban is biztos vagyok, hogy ha valamilyen oknál fogva Mrs. Baker eltűnne a közelünkből, ugyanúgy elragadtatná magát, mint a múltkor, bűnbánat ide vagy oda. A vagyonnal való hivalkodást egyébként sem állhatom.
Xavier egy hangos csattintással visszazárja a dobozt.
– Maga nagyon szigorú. A békejobbomat szerettem volna nyújtani, de látom, rám sem hederít.
– Nincs szükségem rá, hogy jóban legyek önnel, úgyhogy teljesen hiábavaló törnie magát.
– Hogy nincsen rá szüksége? Csak erre van szüksége – mosolyog önelégülten. – Még pár hét, és tőlem fog függeni élete végéig, szóval jobban teszi, ha...
– A jótanácsaira sincs szükségem – vágok a szavába. – Lehet, hogy nem mondtam el elégszer ahhoz, hogy megmaradjon a fejében, de most ön tenné jobban, ha megjegyezné: soha, semmilyen körülmények között nem leszek a felesége.
A veréb tollászkodni kezd a bokor ágán, lesodorva maga körül a havat, rá egy alatta surranó macska fejére, és a látványtól halkan felnevetek.
Xavier nyel egyet – talán a felgyülemlő haragját kényszeríti vissza, mert azt hiszi, rajta nevetek –, és nyugodt hangnemben válaszol.
– Nem mondom, hogy nem szórakoztat el a makacssága, sőt, egy úrihölgy ne is omoljék rögtön az udvarlója karjába. Ugyanakkor szeretnék rávilágítani, hogy vonakodás terén már megtette, amit megkövetelt az illem. Nyugodtan megengedheti magának, hogy kimutassa a valódi érzelmeit.
