Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Nem akarod addig is levenni rólam ezt a vackot? – kérdeztem mérgesen.
– Eltaláltad – felelte lesajnálóan.
– Ha annyira utálsz, mint amennyire mondod, miért játszottad el, hogy a barátom vagy?
– Ahogy a mondás tartja, tartsd közel magadhoz a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb. Így sokkal könnyebb volt keresztbe tennem neked. Például Ryan buliján én tettem drogot az italodba meg a Sebastienébe, és én intéztem úgy, hogy Sebastien mellett ébredj. Én vetkőztettelek is le titeket. Azon kívül én küldtem Tonyt a szobátokba. Amikor Ryant kereste, hogy elbúcsúzzon tőle, csak annyit kellett mondanom, hogy arrafelé láttam menni.
– De mi volt ezzel a célod?
– Eleinte pusztán az, hogy mindenki drogosnak higgyen majd, de aztán pont jól jött, hogy Sebastien is megjelent a bulin – vont vállat. – Akkor találtam ki a továbbiakat, hogy Tony kiábránduljon belőled. A Sebastienért rajongó kiscsajokat nem volt nehéz rábeszélnem, hogy adjanak neki egy kis piát a kertben, hátha attól lazább és bevállalósabb lesz. Persze azt is felturbóztam egy kis anyaggal. Ahogy most belegondolok, én is a régi módszereimhez nyúltam – mondta mélázva.
– Régi módszereidhez? – kérdeztem értetlenül.
– Jobb, ha az elején kezdem – helyezkedett el kényelmesebben az ágy szélén, és keresztbe tette a lábait. – Azokat a leveleket, amikről Victoriaként azt hitted, a szüleidtől jöttek, valójában az én szüleim írták neked.
– Ők írták? – döbbentem meg. – Pont ők? De hát miért?
– Pontosabban íratták. Florence kéziratmásoló tehetségét vették hozzá igénybe. A szüleim nem akarták, hogy megtudd, mi történt a családoddal, mert olyan gyenge lábakon állt az egészséged, hogy féltek, tönkretenne a hír. Már a megérkezésedkor is képes voltál belebetegedni az aggodalomba egy hülye babona miatt, a családod halálhíre talán még sírba is vitt volna. Ezt pedig nem tudták volna elviselni.
– Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt tették – csuktam be a szememet.
– Pedig nyugodtan elhiheted. A szüleim annyira beleélték magukat, hogy végre megkapták a vágyott második kislányukat, hogy nem voltak hajlandók csak úgy önként átadni téged a gyilkos bánatnak. Inkább hazudtak. Azzal nyugtatták a lelkiismeretüket, hogy csakis a te érdekedben teszik. Azt a vicces kis naplóbejegyzést viszont már én írattam Florence-szel, amit Xavier a kabátzsebében talált meg. Ugye, megmutatta neked?
– Meg – feleltem mogorván.
– De az csak csínytevés volt – legyintett –, a lényeg most jön. Az a levél is tőlem származik, amit Thomastól legutoljára kaptál – mosolyogott gonoszul.
– Tessék?
– Thomast nem fenyegette kivégzés, valójában én találtam ki, hogy szökj el, és én küldtelek el a Vakegér nevű fogadóba. Abban reménykedtem, hogy történik veled valami az úton, és sosem térsz vissza többé, vagy már csak a szégyen miatt is világgá mész. Ehhez nem volt nehéz megzsarolnom Cedricet, amikor elkaptuk Florence-szel, amint lemászik az ablakodból. Kár, hogy akkor is lebukott, amikor az utolsó levelet adta át neked. Az a Nyle épp a legrosszabbkor sétált ki a dolgát végezni. Ez jelentősen keresztbe tett nekem. Ha apám zárdába küld téged, az megoldotta volna a problémát, de sajnos meggondolta magát. Ezt a malőrt helyre kellett hoznom. Ezért halt meg Susan – mondta szenvtelenül.
