Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nincs rosszabb annál, mint amikor az ember egyszer csak arra ébred, hogy a feje fölött azon vitatkoznak, eltegyék-e láb alól, vagy sem.
– Nem erről volt szó! – csattant Emily dühös hangja.
Az oldalamon feküdtem a földön, abban a pózban, amiben a sokkoló hatása után kidőltem, az arcomba apró kavicsok nyomódtak, és a vállamba fájdalom nyilallt, ahogy megmoccantam.
– Meggondoltam magam – jött Kayla hangján a felelet, amiről tudtam, hogy valójában a Szolga mondta.
– Ha megtaláljuk a nyakéket, nem lesz már rá szükség, hiszen ott a másik, ő is kívánhat. Ő is a markodban van.
– Mi van, ha történik vele valami, vagy nem marad meg, mire odaadhatnám neki az ellenszert?
Erre a mondatra kipattant a szemem, de nem mutattam ki az érdeklődésemet, nehogy felfigyeljenek rám. Azt akartam, hogy tovább beszélgessenek, hátha elejtenek valami hasznos információmorzsát. Tőlem mindössze pár méterre álltak; Emily csípőre tett kézzel, a Szolga pedig laza testtartással, szemlátomást uralva a szituációt.
– Az mondtad, ez lesz a szerelmed bizonyítéka.
– Majd bebizonyítom máshogy, mennyire imádlak – mosolygott a Szolga, és átkarolta Emily derekát, hogy magához húzza egy csókra, ám ő mérgesen ellökte.
– Nekem ez kell és semmi más.
A Szolga savanyúan leejtette a karját.
– Ezt felejtsd el – jelentette ki kategorikusan.
– Na, ne szórakozz! Megígérted, hogy megteszed!
– Mondtam már, mégiscsak szükségem van rá.
– Nyugodtan bevallhatod, hogy nem biztosítéknak kell – mondta Emily cinikusan.
– Tessék? – nézett rá a Szolga.
– Azért koslatsz utána, mert magadnak akarod. A nyakék megszerzése egy dolog, de neked ő is kell. Négyszáz éve szerelmes vagy bele! – sziszegte Emily. – Csak arra kellettem, hogy megszerezd a számodra értékes információkat, nem igaz? Kihasználtál. Ahogy négyszáz évvel ezelőtt is.
A Szolga csak bámult rá felvont szemöldökkel, mintha szórakoztatná a kirohanása. Hallgatott egy kicsit, szemlátomást várva a folytatást, de mivel az nem jött, megszólalt.
– Azért te is élvezted a dolgot, nem?
Emilynek tágra nyílt a szeme, és egy darabig megszólalni sem tudott.
– Szóval igaz. Tényleg csak felhasználtál.
– Sajnálom, szívem. C'est la vie – mosolygott a Szolga, aztán váratlanul elkomorodott, és az orrnyergét kezdte masszírozni.
