Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Az nem lehet – pattantam fel a székről, és az ablakhoz léptem. Úgy éreztem, az agyam túlterhelődött, és nem volt hajlandó tovább eltűrni, hogy ezzel a mesével bombázzák. – Ez az egész egy hatalmas ostobaság!
– Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni, vagy akár elhinni – nézett utánam Sebastien, és ő is felállt.
– Nem nehéz. Lehetetlen. De még ha igaz is lenne, honnét vagy ilyen biztos benne, hogy én voltam Victoria?
– Egy másik test másmilyen habitussal jár, más génekkel, neveltetéssel, néha még másik nemmel is – magyarázta Sebastien. – Ezért volt különböző a személyiségetek. Én is nehezen ismertelek fel az első tanítási napon.
– Akkor ezért bámultál annyira?
– Igen, és a Szolgát sem ismertem fel könnyen Tonyban.
– Semmi sem öröklődik át?
– Bizonyos hatások, sérülések elkísérhetnek a következő életbe, főleg, ha az a halállal kapcsolatos.
– De miből jöttél rá, hogy én vagyok?
– Az segített, hogy ráhangolódtam a lélekenergiátokra. Az emberek néha felismerik előző életbeli társaikat, néha nem. Én sem ismerek fel mindenkit, akivel a régmúltban kapcsolatban álltam, de a ti energiáitokat jól megjegyeztem, mert fontos volt.
– Az angyalok meg a Purgatórium gondolata hogy fér meg a reinkarnációé mellett? – csóváltam a fejemet. – Számomra nehezen hihető, hogy összeegyeztethetőek.
– Sejtettem, hogy így lesz – bólintott Sebastien komoran. – A mai gondolkodás vagylagos jellegű. Ráadásul a Bibliából Justinianus császár idején módszeresen kicenzúrázták az összes reinkarnációra vonatkozó részt. Az emberek nem is tudják, hogy régen a keresztény hitnek része volt a reinkarnáció tana. De annak, amit mondtam, nincs köze a hithez. Semmiben sem kell hinned.
– De akkor mire mész, ha nem hiszek neked? – tártam szét a karomat.
– Úgy értettem, nem vakhitre van szükséged, hanem bizonyítékra. Azzal pedig történetesen tudok szolgálni.
Már így is több minden utalt rá, hogy van hitele annak, amit mondott, hiszen ott voltak például az álmaim, vagy a tükrön feltűnő jelek, de az elmém akkor is ellenállt annak, hogy elfogadja ezt a több százezer, vagy millió éves históriát angyalokkal, technomágiával, reinkarnációval meg tükörszférába zárt földönkívülivel.
– Megmutatom – jött közelebb Sebastien lassan –, ha engeded.
Kicsit haboztam, de aztán bólintottam. Végül is mit veszíthetek? Erre ő felemelte a kezét, és a két tenyerével eltakarta a szememet. Nem értettem, mit akar ezzel, vagy hogyan fog így bármit bebizonyítani, mindenesetre nem léptem hátrébb. Az ujjai közt átkukucskálva próbáltam kitalálni, mi történik.
