Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Mr. Dunham, nagyuram, azonnal jöjjön ki, kérem! – kiabálja Nyle fölfelé. – Gazfickót fogtam, rendelkezzék vele!
– Mi történik odalent? – hallom kisvártatva Claudio bácsikám hangját a saját ablakából. – Mi ez a lárma?
– Rajtakaptam a lovászfiút, ahogy lemászik Victoria kisasszony ablakából!
Az arcomat elönti a forróság, és a fülemben dobol a vérem. Mostanra már többen is kíváncsian kihajolnak.
A bácsikám rövidesen megjelenik odalenn az inassal az oldalán, és lámpásokat tartanak a kezükben.
– Beszélj! – lép Nyle-hez. – Mit láttál pontosan?
– Épp a kerten vágtam át a szállásom felé, amikor megláttam a repkényen lefelé mászni – feleli a férfi rántva egyet Cedricen, akit hátracsavart karjánál fogva tart. – Odaosontam, és amikor leért, megragadtam. Valami azt súgja, nem azért volt fenn a kisasszonynál, hogy altatódalt énekeljen neki.
– Mit kerestél az unokahúgom hálószobájában? – dörren a bácsikám Cedricre, és megragadja az állát, hogy maga felé fordítsa a fejét. A fiú nem felel. – Ha nem tudnám, ki felé húz Victoria szíve, most arra gondolnék, hogy bűnös dolgot tettél vele. Így azonban másra gyanakszom – nyúl egy hirtelen mozdulattal a fiú zsebébe. Cedric ijedt hangot ad, de kicsavart karjai miatt semmit sem tud tenni. A bácsikám egy fehérlő papírdarabot húz elő.
Megtalálta a Thomasnak írt levelemet!
A bácsikám átfutja a lámpása fényében, és Cedricre mered.
– Munkát, fedelet, élelmet adtam neked, és így hálálod meg? Mit rontottam el? – A fiú szomorúan lehajtja a fejét, és nem felel. – Nagyon jól tudtad, milyen helyzetbe hozol ezzel, miért csináltad mégis? Istenem, vajon hány kígyót melengetek még a keblemen a tudtomon kívül? – kiált fel. A hangját elnyeli az éjszaka csöndje, senki sem mer megszólalni. – Csak azt áruld el, miért tetted? – kérdezi, és sokáig vár a válaszra, mert Cedric makacsul hallgat. Idő közben Isabel is odaér Florence-szel, aki a vigasztalására költözött be hozzánk átmenetileg.
– Nem mondhatom meg – feleli végül a fiú.
– Úgy, szóval még titkolózol is? Akkor majd Victoria megmondja! – harsogja a bácsikám, és visszaindul a házba. Menet közben felpillant az ablakomra, mire ijedten elhátrálok.
Most mit tegyek? Tördelem a kezemet, de semmi sem jut eszembe azon kívül, hogy összehajtom a másik levelet, amelyen mindent megbeszéltünk Thomasszal, és elszoruló szívvel az éjjeli mécses lángjához érintem. Közben a másik kezemmel az asztalon kutakodom. Felborítok ezt-azt, mire ráakadok egy fém tálra, amin a hajtűimet tartom. Leborítom a tűket, rádobom az égő papírt, és fújom, hogy minél jobban égjen. A levelet egykettőre felfalják a lángok. Egy sóhajtásnyi időre átjár a fájdalom, hiszen minden kézzel fogható, ami Thomasra emlékeztethetne, megsemmisült. De a bizonyíték is.
