Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap délután már Sebastien is ott állt velem a szobámban. A jelenléte szinte betöltötte a helyiséget, csakúgy, mint dezodorjának fanyar illata. A biztonság kedvéért magamhoz vettem a paprikasprayt, mert attól még, hogy Tony sáros, Sebastien nem lesz automatikusan patyolattiszta. Ugyanakkor meg akartam neki adni az esélyt, hogy elmesélje végre, amit akar.
Nem kezdett rögtön bele a mondókájába, egy darabig csak zsebre dugott kézzel nézegette az egyik rajzomat, ami egy egyiptomi jelenetet ábrázolt.
– A címe: A szív mérlegelése – szolgáltam az információval, hogy megtörjem a csendet, de mivel nem érkezett reakció, folytattam. – Az ókori egyiptomiak azt hitték, hogy a halott ember szívét a túlvilágon mérlegre teszik, és ha a bűnei miatt nehezebb, mint Maat istennő tolla, akkor elpusztítják azt a lelket.
– Ostobaság – szólalt meg Sebastien.
– Tessék?
– Senkit sem pusztítanak el a bűnei miatt, már csak azért sem, mert a lelkeket nem lehet elpusztítani – mondta irritálóan kioktató stílusban.
– Ezt te honnan tudod?
Nem válaszolt, csak körbenézett a szobában, és a tekintete megakadt az asztalomon heverő, széthagyott papírokon, amikre a tükrös jeleket másoltam. Még azóta sem tettem el őket, hogy Emily meglátta. Az arca elkomorult, és rémület suhant át rajta.
– Ezek honnan vannak? – kérdezte számonkérő hangon, miközben felmarkolta a lapokat, és meglengette őket előttem.
– Az internetről másoltam – vontam vállat. Nem akartam kitálalni neki, míg meg nem bizonyosodok, hogy bízhatok-e benne. – Láttam egy vázát, és megtetszett a díszítése, gondoltam, jó lesz még valamire.
Tulajdonképpen nem hazudtam. Legfeljebb egy kicsit.
– Kötve hiszem, hogy a neten találtad.
– Keress csak rá az Alterhírek nevű oldalra.
Sebastien letette a papírokat, és elfordult az asztaltól, de az utolsó pillanatban még megláthatott valamit, mert visszafordította a fejét. A nyakék rajza volt az, félig egy másik papír takarásában.
– Azt már meg sem kérdezem, hogy ezt honnan másoltad – húzta ki a halomból.
– Egy festményről. Nemrég a National Galleryben jártam.
Pislogott egy laposat visszalökve a lapot, de a legkevésbé sem érdekelt, hogy hisz-e nekem. Amikor tovább nézelődött, és észrevette az álomcsapda rajzát a falon, odalépett hozzá, és letépte.
– Mit csinálsz? Ki engedte meg, hogy...
– Nincs rá szükséged – mondta, és lefelé fordítva az asztalomra tette.
– Azt majd én eldöntöm. És ne érezd magadat ennyire otthon, rendben?
– Jobb, ha az álomcsapda az asztalon marad – jelentette ki ellentmondást nem tűrve. – Nem véletlenül mondom ezt.
