Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A nagy nap délutánján felforgattam anya gardróbját bulis szerelések után kutatva, és mindent felpróbáltam, amit akár csak távolról is szexinek lehetett nevezni, aztán levonultam a nappaliba, ahol Mark, Selené és Sebastien vártak, hogy véleményt alkothassanak. Alig hittem el, hogy ezt csinálom: divatbemutatót tartok anyám szerkóiból személyesen a Sátánnak, meg a két hete felfedezett ikertestvéremnek és egy macskának. Az eredmény persze lesújtó volt. Alig akadt olyan holmi, amit egy ilyen helyre fel tudtam volna venni, és ami nem úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya. Most jól jött volna Kayla segítsége és ruhatára, de őt azóta sem értem el, és különben sem számolhattam volna be neki arról, hova megyek.
– Hát, ez borzalmas – mondta Mark végigmérve a selyemblúz, szövetszoknya, meg törpesarkú körömcipő összeállításomat, és rá volt írva, hogy nem tudja eldönteni, röhögjön-e inkább, vagy csak szörnyülködjön. A szőnyegen ült egy tea meg egy zacskó mézes keksz között, és inkább bekapcsolta a tévét. Egy teleshopos férfi jelent meg benne, aki késélezőt akart eladni.
– Selené? – kérdeztem. – Szerinted?
Selenének azóta Sebastien hozott egy tabletet, amire feltelepítettünk egy felolvasóprogramot, és a képernyőbillentyűzeten tudott pötyögni, hogy kommunikálhasson velünk.
Nem értek a mai divathoz, de szerintem sem ez a legalkalmasabb összeállítás a célra – csendült föl hamarosan a monoton női géphang, amit beállítottunk a tableten, aztán Selené is inkább a teleshopot kezdte figyelni.
Sebastienre néztem. Az egyik fotelben ült, kezében egy csésze kávéval.
– Valami feltűnőbb kellene. Anyukádnak nincs több ruhája? – kérdezte.
– Ez volt az utolsó, amit találtam. Van még esetleg bikinije meg télikabátja.
– Abban el sem engednélek! – csattant föl Mark. – Mármint bikiniben. Nagykabátban esetleg.
Jólesett, ahogy védeni próbált. Eszembe jutott, hogy ilyen lehet, ha van az embernek egy testvére. Talán többnyire egymás vérét szívják, de ha fontos dolgokról van szó, aggódnak a másikért.
Sebastien gondterhelten sóhajtott egyet, aztán felállt.
– Mindjárt jövök – mondta, azzal kiment. Hallottam, ahogy zörög az előszobában a dzsekijével, majd becsukódik utána a bejárati ajtó.
Tanácstalanul egymásra néztünk a többiekkel, aztán jobb híján bámultuk a teleshopot.
Pár óra múlva megjelent három papírszatyorral, és várakozásteljes, büszke mosollyal letette őket a dohányzóasztalra.
– Mi van ezekben? – kérdeztem.
– Nézd meg!
Gyanakodva belenyúltam az egyikbe: hosszú, lángvörös paróka lapult benne. De nem az a fajta, amilyet olcsó próbababákon vagy szilveszteri bulikon lát az ember, hanem igazinak ható, emberi hajból készült. A másikból ezüstszínű miniruha került elő, és egy narancssárga tollakkal meg ezüstflitterekkel kirakott álarc, ami a velencei karneválok kellékeire hasonlított. Az utóbbit szívesen elnézegettem volna a falamon kitéve, de nem magamon. A harmadikban egy nagy doboz volt, abban pedig egy fekete, hosszú szárú lakkcsizma. A minőségüket elnézve biztos, hogy egyik holmit sem a turkálóból szerezte.
