Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sötét éjszaka volt, a felhős égbolton egy csillag sem ragyogott, és a levegő csípős hidegre hűlt. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy egy hülye szekta elhagyatott, penészes pincéjébe kelljen mennem, az Isten háta mögé, és inkább egy jó meleg paplan alá kívánkoztam.
Miután eldöntöttük, hogy megszerezzük a grimoárt, pár nap múlva Tony megint önmaga volt, így nem vártunk tovább. Sebastient rábeszéltük, hogy jobb lenne másnap menni, mi pedig Markkal még aznap éjjel akcióba léptünk. Busszal kiutaztunk a külvárosig, onnan gyalog terveztük megközelíteni az üres gyárépületet, ahol a Kulcs Testvérisége berendezte a főhadiszállását.
– A francba! – szisszent fel Mark, miközben a drótkerítésen másztunk át.
– Mi az? – kérdeztem.
– Kiszakította a gatyámat ez a vacak – morogta.
Egész úton alig szólalt meg, és mindenre húzta a száját. Rá volt írva, hogy nem szívesen csinálja ezt az egészet, és ha tehetné, inkább visszafordulna. Arra gondoltam, talán ideges, vagy megint rosszul van, és hányinger környékezi. Mostanra már egyre sápadtabb volt.
– Majd adok másikat.
– Ezt is te adtad.
– Ne aggódj, oké? Egy gatya nem a világ.
– Nem a gatya a bajom.
– Hát mi?
– Úgy értem semmi bajom, jó? Na, menjünk már! – mondta ingerülten, és leugrott a kerítésről, aztán előresietett. Fejcsóválva követtem.
A sötétség miatt alig találtam meg az épületet. Valahogy mind egyformának tűnt a feketén ásító, betört ablakokkal, a gazzal felvert betonnal és a szétszórt építési törmelékkel. Így, éjjel különösen visszataszító és vészjósló volt a hely, mintha minden árnyék és minden nesz veszélyt jelezne.
Amikor végre az épület elé értünk, átfutott az agyamon egy olyan gondolat, hogy talán mégsem kellene bemennünk. A nehezen összekapart bátorságom egyszerre elpárolgott, és az merült fel bennem, hogy mi van, ha valami mégis balul sül el? Ám erőt vettem magamon, és félresöpörtem az érzést. Tudtam, meg kell szereznünk azt a nyamvadt könyvet, mert az is hozzájárul ahhoz, hogy Tony felszabadulhasson a Szolga elnyomása alól, így aztán lenyomtam a kilincset.
Nem nyílt ki. Nem estem kétségbe. Ez is csak azt jelezte, hogy a szektatagok nem tartózkodnak itt.
– Nem tudnád esetleg...?
– Állj félre – dörmögte Mark, én pedig arrébb léptem. Előhúzott a zsebéből egy drótot, és zörögni kezdett a zárral. – Világítanál?
– Persze – feleltem, előhúzva a telefonomat, és rávilágítottam a zárra.
Mark addig forgatta a drótot, míg kattanás nem hallatszott.
