Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tonyban másnap is élénken dominált a Szolga. Most, amikor kivételesen azt akartam volna, hogy az eredeti önmaga legyen, persze, hogy nem volt az. Már azt is nehezen viseltem, amikor lopva megérintette a kezemet, és akármit is ígértem Sebastiennek, iskola után leráztam, arra hivatkozva, hogy a gyomorbetegségem miatt továbbra sincs energiám. Ő szomorúan bár, de beletörődött.
Délután megint eljött Sebastien, hogy egy kicsit beszélgessünk.
– Victoria most összevissza bolyong – mondtam neki, amikor már a szobámban ültünk, és a legújabb álmomat tárgyaltuk meg. Ő a most is a puffon gubbasztott, én pedig az asztalom előtti széken, ahogy a múltkor, a levegőt pedig megint betöltötte a dezodorja illata. – Fogalmam sincs, hogy fogja elrejteni azt a nyakéket, amikor nincs is nála.
– Légy türelmes, remélhetőleg azt is megálmodod.
– Mintha olyasmit emlegetett volna, hogy az ikertestvérénél van. Talán egy ponton összekevertétek vele, és rossz nyomon jártatok – vetettem fel.
– Az ki van zárva – jelentette ki kategorikusan.
– Az az ékszer több száz éve elveszett. Még ha én rejtettem is el, és még ha emlékeznék is rá, hogy hova, szerinted azóta ott van? – fakadtam ki türelmemet vesztve.
– Ha nincs is már ott, legalább kiindulási pont lehet, hogy hol volt.
Megcsóváltam a fejem, és egy kicsit elméláztam.
– Érdekes, hogy előző életemben volt egy ikertestvérem – szólaltam meg.
– Miért?
– Mert szoktam látni mostanában egy hajléktalan srácot a metró aluljáróban, aki pont úgy néz ki, mint én. Teljesen ugyanúgy festünk, még a soványságunk is stimmel. Beszédbe elegyedtem vele, azt mondta, ő is megdöbbent a hasonlóságon, amikor először meglátott. Amikor én pillantottam meg először őt, épp a metrón utaztam, és azt hittem, a tükörképemet látom.
Sebastien összevonta a szemöldökét.
– Mikről beszélgettetek még?
– Állítólag Mark a neve, és azt mondta, apácák nevelték, csak megszökött tőlük, mert bántani kezdték a fura álmai miatt. Vagyis inkább pont azért, mert nem voltak elég fura álmai. Na mindegy, ezt nem egészen értettem. A lényeg, hogy mintha ő is olyasmiket álmodna, mint én. El tudod ezt hinni? Én majdnem lehidaltam, mikor ezt elmesélte.
Sebastien szeme elkerekedett.
– Nem lett volna szabad megszöknie! Az apácáknál biztonságban volt! – Olyan ideges lett, amilyennek még sosem láttam.
