Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másnap reggel ébredés után egyből a grimoárért nyúltam, és belelapoztam. Leheletfinom, hófehér lapjait az om írás jelein kívül gyönyörűen megrajzolt, kör alakú ábrák is tarkították. Leginkább valamiféle pecsétnek tűntek, és mindegyik más volt. Sebastien előző este elmesélte, hogy sokáig a felkelők vigyáztak rá, ám a Szolgának és a Testvériségnek egy ponton sikerült megszereznie. Ők őrizték ezután évszázadokon keresztül.
Miután hazaértünk, Sebastien a grimoárban lévő egyik varázslatot felhasználva védelmet tett a szobámra, hogy csak ő, Mark és én férhessünk a könyvhöz, meg azok, akiknek valamelyikünk engedélyt ad a belépésre.
Felütötte a könyvet, keresgélt benne, majd egy helyen megállva magasra emelte, a tenyerét a lapon lévő kör alakú ábrára helyezte, és fennhangon olvasni kezdett. A szavak érthetetlenek voltak a számomra, de ősinek és sötétnek hatottak. A hangja nyomán hullámok keletkeztek a levegőben, mintha viharos vízfelületen át néztük volna egymást, a padló megrendült alattam, a fülem pedig sípolni kezdett. Azt éreztem, hogy nyomás akarja szétvetni a házat, próbára téve minden egyes szöget.
A könyvből éles fény tört elő, ami a grimoár lapján szereplő ábra mását festette a falra, majd pár pillanat múlva olyan hirtelen ült el minden, ahogy keletkezett. Ha ezt az egészet egy hónappal azelőtt tapasztalom meg, egészen biztosan azt gondolom, hogy megőrültem. Még így is nehéz volt elfogadnom a varázslat létezésének tényét, hogy a saját bőrömön éreztem a hatását.
Noha Sebastien azt mondta, tartsuk biztos helyen a grimoárt, és bele is tette egy kulcsra zárható fiókomba, én most kivettem, hogy egy kicsit megvizsgáljam.
A szobámban fülledt meleg volt, hiába legyeztem magamat, már izzadság csorgott rajtam, úgyhogy egy idő után összecsuktam a könyvet, és letettem, hogy kiszellőztessek. Szélesre tártam az erkélyajtót, és mélyet szippantottam az arcomba fújó hűvös levegőből. Felsejlett bennem a tegnap éjszakai kaland, és az emlékektől borzongás futott végig a testemen, amire rásegített a pizsamám alá bújó szellő is.
Végigsimítottam libabőrös karomon, felidézve, ahogy Sebastien tánc közben érintett, ahogy elkomorult, amikor az érzelmeiről faggattam, és ahogy megmentett, amikor azt hittem, minden elveszett. Majd az, ahogy megágyaztam neki a kanapén, mert kimerítette a varázslat, és egymásnak halkan jóéjt kívánva elbúcsúztunk. Meglepődve vettem észre, hogy minél többet tudok róla, annál kíváncsibb leszek rá.
Miután becsuktam az erkélyajtót, és visszafordultam, a látványtól belém szorult a lélegzet. A grimoár kinyitva feküdt az ágyon, és úgy lengedeztek a lapjai, mintha keresgélne benne valaki. Ám a jelenséget csak egy pillanatig láttam, mert ahogy közelebb léptem, a lapozás megállt, és megint azt éreztem, mintha a könyv ezer szemmel figyelne.
Tudtam, hogy nincs megtörve a gerince, egyébként is újnak tűnt, tehát nem nyílhatott ki magától. Noha légmozgás is volt a szobában, akkora huzat nem volt, hogy kinyissa a könyvet. Azonban a legfurcsábbat akkor pillantottam meg, amikor becsuktam. A sarkai és a lapok szélei is megégtek!
