Soren Mallory, a festőnek készülő meleg fiú éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Noha Emilynek azt ígértem, hamarosan összeülünk egy tanulós-filmezős estére, mégis, mihelyst Kayla nekiállt megszervezni egyet, én rendszeresen megvétóztam. Alapesetben azt felelem, minél előbb üljünk össze, de alapesetben nem kell titkolnom előle, hogy pont azzal barátkozok, akit ő bűnözőnek hisz, vagy hogy befogadtam egy hajléktalant, a smasszer angyalos-földönkívülis történtről nem is beszélve.
Semmiképp sem oszthattam meg vele, ami nyomasztott, úgyhogy hülyébbnél hülyébb kifogásokat találtam ki. Egy idő után gyanakodni kezdett, és rákérdezett, hogy van-e valami problémám a meglévőkön kívül, mire azt feleltem, semmi, csak a gyomrom vacakol, ezért nincs energiám semmihez. Ez kicsit elaltatta a gyanakvását, de várható volt, hogy nem tart majd ki a végtelenségig.
Valakinek akkor is muszáj volt kiöntenem a szívemet, úgyhogy csütörtökön szakkör után áthívtam Emilyt. A szüleim még nem értek haza, úgyhogy miénk volt a ház. Az ágyamon ülve két zacskó mézes keksz társaságában minden fejleményt elmeséltem neki. Azt is, hogy Mark, aki egy hajléktalan és nem mellesleg talán az ikertestvérem, most a télikertben rejtőzik.
– Azt a mindenit! – álmélkodott kekszet ropogtatva. – Újabban minden napra jut neked valami meglepetés.
– Most már elfogyhatnának – dobtam be én is egy darabot a számba.
– És akkor esély van rá, hogy tényleg a tesód? A szüleid mit mondtak?
– Semmit. Nem szóltam nekik.
– Miért nem?
– Hamarosan Párizsba utaznak romantikázni, és nem akarom ezt elrontani. Így is összekaptunk. Majd ha hazajönnek, ráveszem magamat, hogy kérdezősködjek.
– Igazad van – bólogatott. – Milyen típusok, képesek lennének elhallgatni, hogy örökbe adták az egyik gyereküket, vagy hogy örökbe fogadtak téged?
– Fogalmam sincs, de ezeknek már a gondolatától is rosszul vagyok – mormogtam. Emily a karomra tette a kezét.
– Sajnálom, látom, megvisel a dolog, de nem is csoda. Én is kilennék, ha ilyesmi felmerülne. Szóval azt mondod, Markot apácák nevelték? – kérdezte egy kis csendet követően.
– Igen, és a Szent Jamesbe járt, amíg engedték. Nem oda jártál te is?
– De – felelte.
– Akkor lehet, hogy találkoztatok is?
– Igen, volt egy évfolyamtársam, aki megtévesztésig hasonlított rád. Mark Carlson. Amikor először megláttalak, azt hittem, ő vagy.
– Ezért kérdezted az első nap, hogy már nem járok-e feketében? – vontam föl a szemöldökömet.
– Aha. Nagyon furcsa volt. Azt hittem, Mark is sulit váltott.
