A fekete paripa

Kezdődik a nyár!

Mindenki csendben van, csak egy ember beszél.Fehér öltönyt és fekete nadrágot visel. A többi ott tartózkodó csak figyel, és vár. A gyerekek is izgatottak, és már nem tudnak sokáig várni. Megviseli őket a nagy meleg, és hogy hosszú ideig egy csomó unalmas beszédet kell hallgatniuk. Már nincs sok hátra. Nem soká elérjük azt a bizonyos mondatot. A beszélő már nem beszél. Hallgat. A sok gyerek értetlenkedve összenéz. Vajon mi tart ilyen sokáig?

- Ezennel a 2014-2015 tanévet, lezárom! - szólalt meg hirtelen.

A sok gyermek arcán fülig ért a mosoly. Végre itt a nyár! Elköszöntem a sok baráttól, tanároktól és indultam apa után, aki már a kocsinál várt engem. Csak egy lépésnyire voltam az autótól, de még egy percre vissza néztem. Az utolsó évem volt ebben az épületben, és már annak is vége. Szeptemberben már egy másik intézményben fogok tanulni.

- Alex! Gyere már! Még sok dolgunk van! - szólalt meg apa a hátam mögött.

Beszálltam a járműbe és indultunk haza. (Ja, igen. Még be sem mutatkoztam. Alex Johnson vagyok, 15 éves. Egy kicsit magamról: szeretek gördeszkázni, a haverokkal lógni. Egy kicsit különc vagyok, ezért is van kevés barátom, de ez sosem gátolt a szórakozásban. Az apám, Peter Johnson. Építész. Sokat dolgozik ezért csak hétvégenként van itthon, de még akkor sem mindig. Attól függetlenül jól kijövünk egymással. Az anyám. Hát igen, az anyám. Elég, ha csak a nevét árulom el. Lisa Johnson. Autóbalesetben halt meg még tavaly. Elég nehéz még mindig róla beszélni. Nincs testvérem,csak hogy semmi ne maradjon ki.)

- Elkezdhetnél a nyáron egy kicsit dolgozni. Szerezhetnél, így új barátokat, na meg zsebpénzt is. - mondta apa, majd rám és ismét az utat figyelte.

Nem mondtam erre semmit. Nem akartam dolgozni, hisz ő is alig van itthon, és ha én is elkezdek, akkor még kevesebbet lehetünk együtt, mint eddig.

- Majd még meggondolom! - mondtam, majd fejembe húztam a headset-et, és bekapcsoltam az egyik kedvenc számomat.

Nem tartott sokáig az út.Csak pár utcányira lakunk a sulitól. A motor leállt, apa és én kiszálltunk a kocsiból, majd mind ketten a ház felé vettük az irányt. Nem kell nagy házra gondolni, hisz csak kétszintes egy medencével, na meg egy óriási udvarral.

Kinyitottam az ajtót, majd egyenest a szobámba rohantam. Úgy ahogy voltam, belefeküdtem az ágyba és másnap reggelig ki sem szálltam belőle.

Másnap reggel:

A Nap besütött az ablakon és madarak csicseregtek. Tegnap este nyitva felejtettem az ablakot, és a szél jól megviccelt engem, mert egy erőteljes fuvallattal, a plédet, ami eddig rajtam volt, a szobám ajtajáig repítette. Kinyitottam a szemem, majd az órára pillantottam. Negyed nyolc. Azonnal felugrottam az ágyról és ruhát kerestem magamnak. Annyira siettem, hogy észre sem vettem, hogy még ünneplőben vagyok. Gyorsan átöltöztem, majd bepakoltam a táskámba és szaladtam le az emeletről.

- Hát te meg hová mész iskola táskával a hátadon? - kérdezte apa érdeklődve, mikor majdnem nekiszaladtam a lépcsőn lejövet.

- Miért nem szólt az ébresztő? Mindjárt elkések a suliból! - mondtam, majd a szekrényből elővettem egy croissant, meg egy dobozos kakaót, amit bedobáltam a táskámba, majd indultam volna ki az ajtón, de apa megállított.

- Nézz, csak a naptárra kisfiam! - mutatott a falon lógó naptárra.

Odapillantottam. Június 22 -e volt. Ekkor eszméltem fel rá, hogy elkezdődött a nyár! :)