A fekete paripa

Első konfliktus 2

A tenyeremből csöpög a vér, ezzel is azt mutatva, hogy milyen erősen szúrt meg Seth a késsel, amit azonnal el is rakott, miután kihúzta a tenyeremből.

- Azonnal el kell vinnünk a suli orvoshoz! - mondta kétségbeesetten Sarah, majd elkezdett maga után rángatni. Azonban nem voltam hajlandó vele menni. Még nem. Visszafordultam Seth felé, aki még mindig mereven meredt ránk. Nagyot sóhajtottam. Henry még mindig a földön feküdt és nem mert megmozdulni sem. Sokkot kapott volna?

- Most már nincs itt látni való, lehet menni órára! - jelent meg David, akinek a legjobban örültem most. Felállította Henry-t, elzavarta többieket órára, majd mellénk lépett. - Nem mondom szép kis módszert választottál arra, hogy megállítsd! - mondta, majd a táskájából előhúzott egy elsősegély dobozt, majd letekerte a ruhaanyagot a kezemről, és nyomókötést alkalmazva ellátta a sérülést.

- Máshogy nem állt volna le. - mondtam, majd visszanéztem Seth-re. Ő is rám nézett, és láttam, hogy neki is könnyesek a szemei. - Hallod Seth! Ezért el ne kezdjél már te is sírni. Nekem vannak fájdalmaim nem neked. - kiáltottam oda neki, de ahogy sejtettem ez nem segített. Amint David ellátott, mellé léptem és a vállára tettem a kezem.

- Ne haragudj rám, Alex! Azóta az eset óta megfogadtam, hogy soha többet nem bántalak, erre...- a hangja megcsuklott - Azt akartam, hogy megbocsáss nekem amiatt az eset miatt, de most már soha nem fogsz. - mondta, majd még jobban sírni kezdett. Ez a viselkedése nagyon meglepett. Soha nem láttam még sírni, leszámítva hat éves koromban, mikor az anyja elvitte mellőlem a kórházból. A többiek értetlenül álltak mögöttem.
- Milyen esetről beszél? -kérdezte Aaron, egyik szemöldökét a magasba emelte.
- Majd elmondom, ha alkalmas lesz. - zártam le ennyivel.
- Azért, látogasd meg a gyengélkedőt, lehet, hogy ők tudnak valamit adni a fájdalom ellen. - mondta David, majd bólintásomra intett, és tovább állt.
- Azért, jobban is érdekelhette volna a dolog! - mérgelődött Sarah, mikor már a fiú nem volt itt.
- Akkor menjünk a gyengélkedőre. - ragadták meg a kezem mind a ketten, majd elkezdtek az említett hely felé rángatni.
- Seth! Ne maradj le! - kiáltottam hátra a még mindig egy helyben álló fiúnak. Lassú léptekkel ugyan, de megindult. - Azt mondtam ne maradj le!
Seth megszaporázta a lépteit, majd szorosan a sarkunkban jött utánunk. Amint elértük a gyengélkedőt, Aaron megtorpant és az unokatesóm felé fordult.
- Te kint maradsz! - állta el az útját, mire Seth értetlenkedve nézett az előtte álló fiúra, majd rám.

- Még is miért? Én is beakarok menni. - mondta, de Aaron nem engedte, hogy tovább jöjjön.

- Azt mondtam, hogy kint maradsz! Nem kell, hogy még jobban megsebesítsd! - mondta, mire Seth arca komorrá változott, és láttam, hogy még egy rossz szó és ismét elsírja magát.

- Hagyd, Aaron! - néztem biztatóan az említettre, mire ő felém nézett mérges tekintettel. - Még is csak az unokatestvérem. - mondtam, mire Seth arca egy kicsit felderült. Láttam, ahogy Aaron fejében egy kérdést fogalmaz meg, de ideje már nem volt, hogy feltegye azt nekem, mert Sarah berántott az ajtón, majd mind a két fiút kizárta. Csak pislogtam. Megragadta az ép kezem, és leültetett egy puha ágyra, majd nem olyan volt, mint ami a kolis szobánkban is van.
- Várj, itt mindjárt jövök! - indult meg, de egy másodpercre visszafordult - Ki ne merd nyitni az ajtót!
Heves bólogatásom láttán eltűnt egy barna ajtó mögött. Egyedül maradtam, így volt időm gondolkodni a dolgon. Alaposan végig gondoltam minden eshetőséget, hogy megállítsam Seth-et, de még is ez bizonyúlt a legalkalmasabbnak. Azonban azon meglepődtem, hogy sírni kezdett. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd Sarah lépett ki rajta, közvetlenül utána egy magas, vékony férfi.
- Ő itt dr. Mortimer. - mondta, majd a férfire mutatott. Amint az említettre néztem, elfogott a félelem. Az okát nem tudnám elmagyarázni, de valami nem stimmelt ezzel az alakkal. Talán a fenyegető tekintete, vagy nem is tudom mi volt a legrémisztőbb. Gondolom, ezért nem akarta behívni a fiúkat, mert még véletlenül neki estek volna a "védelmemben".
- Nagyon örülök a találkozásnak! - emelte felém a kezét, hogy kezeljek vele, én meg hülye nem a megsebesült kezemmel akartam kezet rázni vele?

- Alex! - kiáltott rám Sarah, én meg ijedten húztam össze magam.

- Mi baj Sarah? Csak kezelni akartam vele. - nézett rá dr. Mortimer, majd mikor alaposan szemügyre vette a felé emelt kezem, hangosan hümmögni kezdett. Hirtelen megragadta a sérült testrészt, majd elkezdte óvatosan letekerni a gézt, majd a steril műlapot is leemelte a kezemről. Ismét hümmögni kezdett. - Nem annyira vészes a dolog.
- Ez megnyugtató. - sóhajtott megkönnyebbülten Sarah. A doki alaposan ellátott, majd betekerte a kezem gézzel ismét. Az után, adott nekem egy fehér tablettát, ami gondolom fájdalom csillapító lehetett.
- Készen is vagyunk. Gyere, majd vissza, hogy kitudjam majd cserélni a kötést! - lépett el mellőlem a férfi, rám mosolygott, majd a barna ajtón keresztül eltűnt a szemünk elől.
- Mi van a mögött az ajtó mögött? - kérdeztem érdeklődve.
- Hidd el, nem akarod megtudni. Szólj, mikor jössz cserére, mert akkor veled jövök. - mondta, majd megindult a fehér ajtó felé, ahonnan mi érkeztünk.
- De egyedül is el tudok jönni. Nem kell kísérgetned. - mondtam.
- Ha nem akarod, hogy valami egyéb bajod essen, jobb, ha én is itt vagyok. Tudom kedvesnek tűnik, de nagyon veszélyes is tud lenni, ha tulságosan megakarja szerezni azt ami kell neki. Amint meglátott téged, láttam rajta, hogy a megszerzendő listára kerültél. - nyeltem egyet.
- De akkor miért van egy ilyen ember egy iskolában? - akadtam ki, és kirázott a hideg az előbb említett szavaktól. - Egyébként is, honnan ismered?
- Mondjuk onnan, hogy pár évvel ez előtt még az apámnak dolgozott, de az elviselhetettlen viselkedése miatt kirúgták. Nem értem miért, velem egész rendesen viselkedett. - kinyitotta az ajtót.
- Alex! Minden rendben? -ugrott oda hozzánk a két kirekesztett fiú. - Sarah! Miért zártál ki minket? - Aaron dühös volt. Seth inkább elszontyolodva volt.
- A ti érdeketekben, fiúk! - monta komolyan Sarah! - Nem kell még több dolog a megszerezendők listájára. - itt felém fordult, mire ismét megborzongtam.
- Még is miről beszélsz?
- Nem fontos. Menjünk, mielőtt megszimatolja, hogy több préda is van itt. - mondta a lány, mire megragadta a karom és el kezdett rángatni. Természetesen a többiek is jöttek utánunk. Amint elég messze voltunk a gyengélkedőtől, Sarah megállt.
- Még most sem értem a dolgot. - állt meg mellettünk Aaron is.
- Jobb is. - ült le Sarah az egyik padra, ami a folyosón volt.
- Akkor most térjünk vissza ahhoz a részhez, mikor azt mondtad nekem, hogy ez a srác...- itt Seth-re mutatott - az unokatestvéred. - a szőke keresztbe fonta a karját maga előtt
- Mit nem lehet érteni ezen, haver? A szüleink testvérek voltak. - mondta Seth az ő megszokott nyers stílusával. Ez jót jelent. Lenyugodott.
- Akkor ő Richárd fia? - fordult felém érdeklődve Aaron, mire megráztam a fejem.
- Milyen Richárdról van itt szó? - most Seth érdeklődött.
- Richárd Johnson, apa öccse, akinél jelenleg lakom. - magyaráztam Seth-nek, majd a szőke felé fordítottam tekintetem - Ő az anyám nővérének a fia. Seth Richardson. - mutattam be tisztességesen az unokatesóm. - Most pedig menjetek előre és mutasd körbe neki, hogy mi hol van. - mondtam, mire a két fiú egyszerre vágott nekem érthetetlen fejet.
- Nem a te feladatod lenne? - kérdezte Aaron egy kicsit szemrehányóan.
- Nekem még van egy kis megbeszélni valóm Sarah-val, utána az istállóhoz megyek kb. olyan fél óra múlva. - mondtam, mire a srác sóhajtott, majd intett, Seth-nek, hogy kövesse. - Seth! - szólítottam meg a fiút.
- Tudom, tudom! Nem fogok meggondolatlanul cselekedni, ígérem! - emelte fel a jobb kezét, majd ismét megindult.
- Add ide a kést! - nyújtottam felé az ép kezem.
- Nem veheted el tőlem. Ez a kabalám. - kezdett hisztizni, mint egy óvodás.
- Egy kés a kabalád? Nem is lehetnél ennél furcsább.
Továbbra is a kezem nyújtottam. A fiú sóhajtott egyet, majd a zsebéből elővette az említett tárgyat, majd óvatosan a kezembe helyezte, majd elmentek. Egyedül maradtam Sarah-val.

Íme az új rész. Remélem tetszik a story ;)