A fekete paripa

A buli folytatódik

Amint befejeztük az ebédet, kis beszélgetés után elindultunk a lovardába. Sétálva mentünk, mert nem fértünk volna el a kocsiban. Nem is bántam a dolgot. Szeretek sétálni. Tizenöt perces séta után elértük a lovarda vaskapuját.
- Megérkeztünk! - mondta John, majd kinyitotta a kaput. Azonnal az istállók felé szaladtam, ahol a legutolsó box- ban megláttam Szélvihart. Amikor meglátott engem örömében felnyerített.

- Igen, én is örülök, hogy látlak haver! - mondtam mosolyogva, majd a lóra tettem a kötőféket és kikötöttem az istállóban.Alaposan lekeféltem a szőrét, majd elkezdtem felszerszámozni. Nem telt bele 10 percbe, és a lovon rajta volt minden egyes szerszám, ami a lovagláshoz szükséges. Kivittem az egyik karámba, ahol a többiek már vártak rám.

- Végre megjöttél! Látom alaposan lekefélted. - jött oda hozzám David, majd a vállamra tette a kezét. Nem vette észre a kötést, így egy kicsit fájt mikor hozzám ért. - Bocs! Nem akartam.

- Semmi gond. - válaszoltam, majd Will és Thomas fele néztem, akik kíváncsian vizsgálták a mellettem álló állatot.

- Nagyon szép. - mondta Will, ami az ő szájából igen nagy szó, mert nem dicsér meg semmit se egyből.

- Elmondod mi a neve? - jött közelebb Thomas, hogy megsimogatja a ló orrát. Erre a ló hátrébb lépett, ezzel is egy kicsit megijesztve a barátomat.

- Jól van, nyugi! A neve Szélvihar. -mondtam, majd megpaskoltam az állat nyakát. Rám nézett, majd vissza embertársamra, és egy lépést tett előre, Thomas felé. Ezek szerint megengedi, hogy megsimogassa.

John mellém lépett.

- Biztos vagy benne? Van Szélviharnál sokkal szelídebb ló. Szerintem azon kellene most lovagolnod. - mondta, majd megfogta a kantárszárakat, azzal a szándékkal, hogy vissza vezeti az istállóba a lovat.

- Nem lesz vele semmi probléma, hisz a közelben leszek, ha valami probléma lenne. - válaszoltam, majd intettem Will-nek. Bátortalanul, de még is megindult felém. Szép lassan, nehogy megijessze az állatot. Mikor már teljesen előttem állt, elkezdte felém nyújtani a kezét, de fél úton meggondolta magát.
- Ne félj, nem bánt! - ragadtam meg a kezét és a ló orrához húztam. A hirtelen mozdulattól Will megijedt, de Szélvihar meg sem mozdult. Elmosolyodtam.
Szép lassan megszokta a ló jelenlétét, így megindultam bemelegíteni a lovat. Leírtunk vagy 10 kört, utána intettem neki, hogy jöjjön,üljön föl rá. Fejét rázta. Huh! Tudtam, hogy nehéz menet lesz, de akkor is felrakom a lóra, ha belepusztulok is. Egy szúrós tekintettet vezettem felé, amitől egyből megindult felénk. Megállt a ló mellett, belekapaszkodott a nyeregbe, és John segítségével felraktuk a ló hátára. Vártam pár másodpercet, hogy lássam, Szélvihar ledobja e magáról a fiút, de szerencsére semmi nem történt.
- Nem kell aggódni Will! Csak megyünk pár kört, utána leszállhatsz! - mondtam, majd a jelzésemre a ló megindult.
A srác úgy kapaszkodott a nyeregbe, mintha az élete függne tőle. Magamban kuncogtam egy kicsit. Én nem voltam ilyen bátortalan. A negyedik kör után megállítottam a lovat és megmutattam Willnek, hogy szálljon le. Kellett várni rá fél percet, mire sikeresen földet ért.
- Látod! Nem haltál bele! - mondtam, majd Thomas felé fordultam. Azt hittem ő is úgy fog fiselkedni, mint nyúl szívű haverunk, de ő neki nem kellett annyit könyörögni. Felült a lóra a John és az én segítségemmel, majd stabilan megült a nyeregben.
- Haver! Te tudsz lovagolni, csak nem szóltál róla? - kérdeztem, mikor már a negyedik kört írtuk le és látszott rajta, hogy tudja mit kell csinálni.
- Esküszöm neked, hogy most először ülök lovon.
- Akkor? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Tudod, szoktam ám lovas filmeket is nézni, nem csak akció filmeket. - tette karba a kezét. Mondhatom elég bátor.
- Akarsz egyedül menni vele? - kérdeztem, majd Johnra néztem aki a fejét rázta.
- Nem, köszi haver! Annyira bátor nem vagyok. - mondta és intett, hogy állítsam meg a lovat. Így történt, aztán gyorsan leszállt a nyeregből.
Most én következtem. Már majdnem a nyeregben voltam, mikor egy fiatal hölgy hangját hallottuk meg.
- Elnézést a zavarásért - kezdte, majd Johnra nézett. - A kis fiam szeretne felülni egy lóra.
A nő mögül egy olyan 6 éves kis fiú kukucskált ki. Rám nézett, utána a mellettem álló fekete szépségre.
- Azon akarok lovagolni, mama! - rángatta meg a körülbelül 30-as éveiben járó asszony ruháját.
John-nal összenéztünk, majd újból a kisfiút szemléltük. Jó ízlése van, mondhatom.
- Akkor azon szeretnénk lovagolni. - mutatott a nő Szélvihar irányába.
- Biztos vagyok benne asszonyom, hogy tudunk találni egy hasonló lovat az istállóban. - kezdte John, de intettem neki, hogy felőlem rendben van a dolog.
- Én még is ezt szeretném. - mondta a nő. John sóhajtott, majd bólintott egyet.
A nő és a kis fiú oda sétáltak hozzám, majd rám néztek.
- Te mit akarsz itt? - nézett rám a nő szúrós szemekkel. Az előbb még olyan kedvesnek tűnt, de már nem látom annak.
- Természetesen én is felülök a lóra, hisz nem engedhetem, hogy egyedül üljön fel rá. - mondtam, mire a nő legyintett felém egyet, de sikeresen kitértem előle. Ebbe meg mi ütött? Komolyan megakart ütni?
- Még is mit képzel, mit csinál? - kiáltott rá John.
- Ott volt egy bogár, csak leakartam ütni! - nézett az "oktatóra" boci szemekkel. Tudod, ki veszi be ezt nyanya! Felültem a lóra, majd a kezemet a kisfiú felé nyújtottam. Megragadta, majd az anyja segítségével felült elém a nyeregbe. Lassan indultunk el, de a kis srác, annyira nyughatatlan volt, hogy ezt már Szélvihar sem bírta. Vágtázni kezdett. Nem csak a srác ijedt Meg, hanem én is mert hirtelen jött. A fiú kapaszkodott a nyeregbe ahogy csak tudott, én meg a megvadult jószágot próbáltam megnyugtatni.
- Állj meg Szélvihar! - kiabáltam, mire a ló egyre lassabban mozgott, és végül meg is állt.
- Leakarok szállni! - kezdett sírni a fiú, mire az anyja nagy oda szaladt hozzánk, levette előlem a fiát, majd engem is leszállított. Mikor már két lábon álltam a talajon egy hatalmas pofont éreztem a bal arcomon. Nem csak engem lépett meg, hanem a többieket is.
- Ugyan ezt miért kaptam? - rivalltam a nőre, aki egy újabb pofonnal gazdagított.
- Mindenki látta, hogy szándékosan csináltad! - kezdett kiabálni, majd újból a kezét emelte, de John megragadta a kezét.
- Igen. Mindenki látta, hogy a maga fia nem tudott normálisan megülni a nyeregben, és ezért vadult meg a ló. -mondta, nem is inkább kiabált a nőre. Legszívesebben sírtam volna. Ekkora megaláztatást a barátaim előtt. A férfi rám nézett.
- Vezesd be a lovat a helyére! - mondta, majd vissza fordult a kiakadt nő felé. Bólintottam és elindultam az istállók felé. Mikor már bent voltam Szélvihart kikötöttem, levettem róla a szerszámokat, majd alaposan lekeféltem. Adtam neki egy szép piros almát, utána magára hagytam a boxban. Visszafele, senki nem volt az udvaron, még a nő se, így jobbnak láttam, ha bemegyek a házba. Mikor kinyitottam az ajtót, mindenki hatalmasat kiáltott, hogy Boldog szülinapot, Alex! Ekkor láttam meg Matt kezében a tortát. Nagyon finomak tűnt. Csokis volt a tetején tejszínhabbal. Elfújtam a gyertyákat és felvágtuk az édességet. Mindenki befalt legalább két szeletet. Evés után kaptam meg az ajándékokat. Thomas és Will adták oda először.
- Egy új gördeszka! Király! - bontottam ki a csomagolásából.
John következett.
- Úgy gondoltam, hogy erre még szükséged lehet. - mondta és átadta a csomagot. Kibontottam és egy új iskola táska volt benne. Erre tényleg nagy szükségem van.
Ránéztem Davidre aki csak a fejét rázta.
- Mi úgy gondoltuk, hogy közösen elmehetnénk hamburgerezni egyet, persze, ha majd rá érsz. - vakargatta meg a fejét.
- Igen, ez egy jó ötlet. - bólintottam.
Johnra pillantottam.
- Mi volt azzal a nővel? - érdeklődtem halkan. Erre mindenki elhalkult.
- Nem tudom, hogy mi baja lehetett, de megbeszéltük a dolgokat és nem fog ide jönni többet. - mondta, majd a vállamra tette a kezét. Hát, igen. Engem is meglepett a viselkedése.
Legalább vagy 1 órán át beszélgettünk még, aztán mindenki elindult haza. Megbeszéltem Thomas-sal, és Will-lel, hogy még biztosan összefutunk,majd elköszöntem tőlük.
Haza érve megvacsoráztunk, és mindenki ment lefeküdni.
Az ágyban feküdtem, mikor Sebastien lépett be a szobába.
- Jó estét, úrfi! Zavarhatom egy kicsit? - kérdezte az ajtóban állva.
- Persze, gyere be! -ültem fel az ágyban és kíváncsian vizslattam komornyikom minden mozdulatát. Egy kis dobozka volt nála, amit azonnal a kezembe adott. Kinyitottam a dobozt, amiben egy nagyon király nyaklánc volt.
- Aszta Sebastien, ez nagyon király! Köszönöm szépen! - mondtam mosolyogva, majd a nyakamba tettem az ékszert.
- Örülök, hogy tetszik! - mondta, aztán elköszönt és magamra hagyott.
Egy darabig még nézegettem új ajándékomat, majd szép lassan elnyomott az álom.

Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de itt van, meghoztam a kövi részt ;)