A fekete paripa

Új barát a láthatáron 2.

Alig, hogy berontottunk az épületbe, már is egy akadályba botlottunk. Mint utólag kiderült ez egy tömeg baleset volt. Vagy 5 db. személygépkocsi ütközött egymásnak, ezért a kórház igen zsúfolt volt. Nem akartam, hogy Roger ugyan azt érezze, amit én, akkor.

- Gyere! Áttörünk! - ragadtam meg a karját, majd magam után rángattam a recepciós pulthoz. Egy magas, jó súlyban levő nő ült ott. Köhintettem egyet, hogy végre vegye a fáradságot, hogy ránk nézzen.

- Akarnak valamit, a fiatal urak? - nézett ránk, nem éppen kedvesen. Ami azt illeti, pillantása engem kirázott. Oldalba böktem Roger-t.

- Igen. Az anyámat, Elizabeth Davidson-t keressük. Itt van? - kérdezte egy kicsit kétségbeesetten Roger. A nő előkereste az említett aktáját, egy darabig bíbelődött vele, majd visszanézett ránk.

- A 25-ös kórteremben találják. - mondta, mire mind a ketten egyből az említett hely felé kezdtünk szaladni. Amint elértük azt a bizonyos kórtermet, megtorpantam.
- Én itt kint megvárlak. - mondtam és neki támaszkodtam a falnak. Bólintott,majd belépett az ajtón. Csak remélni tudtam, hogy nem jöttünk későn.
- Látom, te nem nagyon tudod elkerülni a kórházakat. - hallottam meg egy ismerős hangot. A forrása felé fordítottam a fejem, majd meglepődve néztem a fiúra aki előttem állt.
- Seth? Te még is hogy kerülsz ide? - kérdeztem érdeklődve.
- A sulidban nem voltál, ezért megcsörgettelek, de valamilyen ismeretlen személy vette fel, aki megmondta, hogy a kórházban vagy. Így ide jöttem. - ecsetelte.
- De minek akartál velem találkozni? Egyébként is nem úgy volt, hogy külföldön nyaraltok? - kérdezgettem egyre tovább.
- Miért rohanod le az unokatestvéredet ennyi kérdéssel. Na gyere! Menjünk! - tette a vállamra a kezét, majd megindult.
- Bocs, de egy barátommal jöttem, akinek az anyukája balesetet szenvedett, így nem hagyhatom itt. - vettem le magamról a kezét.
- Mintha nem örülnél annak, hogy látsz. - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Nem igazán értem, hogy miről beszélsz. - fordítottam el a fejem, de a zavaromat nem tudtam leplezni. Elmosolyodott. Mindig kirázott tőle a hideg. Nem tudom rendesen elmagyarázni, de a mosolya emlékeztetett egy eszelős gyilkoséra, aki élvezettel öli meg az áldozatait.
-Tudod. Mikor anyukád meghalt, ugyan ez volt a helyzet. Itt álltál ebben a kórházban, ugyan ez előtt a szoba előtt. - sejtelmesen elnevette magát. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Túl váratlan a felbukkanása.
- Van valami amit akarsz tőlem? - álltam vele szembe és egyenesen belenéztem azokba a szürke szemekbe.

- Nincs. Csak az ősök megunták, hogy folyton a nyakukon lógok, ezért ideküldtek, a nagyon kedves Peter bácsihoz. Egyébként ő hol van? - kérdezte érdeklődve.

- Már vagy három hónapja, hogy meghalt. - mondtam, és vettem egy nagy levegőt.

- Hű, haver, akkor mindkét szülőd meghalt? - kérdezte őszinte meglepődöttséggel. Nyeltem egyet. - Várj, akkor te most hol laksz?

-Nem kötöm az orrodra. - mondtam, és az éppen akkor kinyíló ajtó felé fordultam. Roger könnyes szemekkel lépett ki rajta.

- Minden rendben van? - kérdeztem érdeklődve, mire bólintott. A tekintetét átvezette a mellettem álló, 1 évvel idősebb fiúra.

- És ő ki? - mutatott Seth-re.

- Csak egy srác. Mehetünk? - előztem meg az unokatesóm válaszát, és elkezdtem Roger-t a kijárat felé rángatni.

- Na, de Alex! Az apád nem nevelt beléd semmi jó modort? - kezdett el jönni ő is utánunk. Amint kimondta ezt a mondatot, megtorpantam és felé fordultam.

- Ne mondj az apámról semmi rosszat! Beléd nem nevelt az anyád semmi önuralmat, és egy kis együtt érzést! - mondtam, és ez nem csak sértegetés volt. Amint a szemeibe néztem tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Olyan gyorsan mozgott, hogy nem tudtam ellene semmit sem tenni. Megragadta a karomat, és a magasba emelte, ezzel egyidejűleg kirúgta a lábamat alólam és a földre kényszerített, majd mikor már a földön feküdtem rátérdepelt a hátamra. Nem mertem még levegőt venni sem.

- Alex! Hé, engedd el! - kiáltott fel Roger, majd leakarta szedni rólam.

- Ne csinálj semmit! - szóltam oda hozzá, mire az megtorpant. Seth közelebb hajolt hozzám.

- Nem bántalak, mert családtag vagy, na meg te vagy az egyetlen aki egy kicsit is érdekelsz ebből a rohadt családból. De ha még egyszer sértegetni mersz, lehet, hogy a karod fogja bánni. Megértetted? - suttogta a fülembe. Hevesen bólogatni kezdtem. Nagyon féltem tőle, ahogy eddig is. - Akkor ezt megbeszéltük. - leszállt rólam, majd a kezét nyújtotta felém. Belementem. Megragadtam a kezét, majd segített felállni. Mereven álltam mellettem, még megmozdulni sem mertem.

- Alex, jól vagy? - lépett oda Roger, majd végig mérte szemével Seth-et.

- Persze, hogy jól van, csak egy kicsit megint durva voltam vele. Nem kell vele foglalkozni. Pár óra és újból a régi lesz.

- Te meg még is ki a franc vagy? - kérdezte, mire Seth elmosolyodott.

- Igazad van. Még be sem mutatkoztam. A nevem Seth Richardson, és Alex unokatestvére vagyok. - nyújtotta felé a kezét.

- És még is miért kellett úgy a földhöz vágnod őt, ha az unokatestvére vagy? - kérdezgetett tovább, de én már menni akartam.

- Hagyd Roger! Inkább menjünk, Erick már vár. - indultam el magam után rántva a fiút.

- Nem baj, ugye, ha én is megyek? Egyébként is mostantól veled járok egy suliba. Örülsz neki, Alex? - kérdezte őszinte izgatottsággal. Én döbbenten álltam meg.

- Ugye csak viccelsz? - kérdeztem, de ő fejet rázott. Nyeltem egyet, majd tovább indultunk a kocsi felé, ami visszavitt minket a sulihoz.

Meghoztam az új részt! :D Remélem tetszett.