A fekete paripa

Első lovagló óra II.

Ismerem Szélvihart és pont ettől tartottam. Tudtam, hogy ezt fogja csinálni. A lány, alig, hogy felült a nyeregbe, a ló azonnal megvadult. Ezt sok minden kiválthatta. Mondjuk az ismeretlen környezet, ismeretlen emberek és lovak. Ez nagyon fruszráló lehet, megértem lovam érzéseit. Persze a legfőbb ok, hogy nem én ültem a nyeregben.

Az állat két lábra emelkedett, majd eszeveszett vágtába kezdett. A többiek még nem ültek fel a lovukra, ezért ők gyorsan ki is jöttek a karámból. A lány aki a lovon ült hangosan síkított, és nagyon erősen kapaszkodott. Egy kicsit még örültem is, hogy így történt. Én szóltam neki, hogy az nem az ő lova.

- Alex! - hallottam David hangját. Felé fordultam, mikor Szélvihar ugrott egyet.

- Állj meg, te őrült ló! - kiabálta az állatnak a lány, ami persze a lovamnak ez nem nagyon tetszett, így még gyorsabb tempóra váltott. Teljesen elfutott a karám kapujáig, majd elfordult és szaladt tovább.

- Ez a te lovad? - kérdezte félve Aaron. Bólintottam.

- Itt az ideje, hogy csinálj valamit! - lépett mellém David.

- Értettem! - mondtam, és bemásztam a karámon belűlre. Természetesen egyből mindenki rám nézett.

- Azonnal gyere ki onnan! - parancsolt rám Ryan. Szívem szerint szót fogadtam volna, de azért elkezdett bennem dolgozni a lelkiismeret is. A patás állát felém kezdett el szaladni, mire fel emeltem jobb kezemet és felkiáltottam.

- Szélvihar! Állj! -mondtam, mire a ló megtorpant, pár centire előttem, a lány meg egyenesen én rám esett. Remek, mondhatom.

Egy darabig mindenki meglepődve állt, de David azonnal ott termett mellettünk.

- Minden rendben? - kérdezte huncut mosollyal a száján. -Megsérültél? - címezte a lánynak. Éreztem, hogy remeg.

- Igen. Kutya bajom. - mondta és leszállt rólam. Én nagy nehezen feltápászkodtam, majd elindultam a lovam irányába. - Jobban tennéd, ha nem mennél annak a lónak a közelébe! Még a végén bajod esik! - szólt utánam, de nem aggodalommal, hanem gúnnyal a hangjában.

- Igen, igaza van, Alex! Jobb, ha azonnal elvitetjük innen ezt a veszélyes lovat! - szólt bele a beszélgetésünkbe Ryan is.

- Ne! - kiáltottam. - Ígérem nem fog senkit sem bántani!

Közelebb mentem a lóhoz, aki nyugottan várta, hogy odaérjek hozzá.

- Akkor is egy vad ló. Nem is tudom, hogy hogy kerülhetett ide. - nézett körbe a gyerekek között Ryan.

Megfogtam a kantárszárakat, és a ló mellé léptem. Semmi reakció.

- Azt mondtam, hogy gyere el onnan! - szólt rám erőteljesen Ryan. Nem hallgattam rá. A lábám kengyelbe tettem. Most sincs reakció. Nagy lendület és már a nyeregben ültem.

- Szerintem kezdhetjük az órát! - mondtam, majd elindultam a lóval sétálva. Tettem egy kört. Csodálkozva vettem észre, hogy csodálkozva néztek rám.

- Hogy tudtál megmaradni a nyeregben? Sokkal jobban lovagolok nállad. Akkor miért? Miért csak engem dobott le a hátáról? - kérdezte a lány kitágult szemekkel.

- Mint már egyszer mondtam neked, Szélvihar az én lovam, így természetes, hogy engem nem dob le magáról. - mondtam, és tettem még egy kört.

- Ezt akkor sem vagyok hajlandó elfogadni!Biztos vagyok benne, hogy most már engem is megtűrne a hátán. - kiabált rám a lány.

- Ha megint akkorát akarsz esni, mint az előbb, csak nyugodtan próbáld meg, de szólok, ha elszabadul, biztos lehetsz benne, hogy nem fogom megállítani. - mondtam határozottan. Persze a lánynak inába szállt a bátorsága. Csak a szája járt. - Gondoltam.

Azt gondoltam, hogy teszek egy újabb kört, mikor megláttam egy másik lovat mellettem. David volt az és a lova.

- Egyébként még nem is mondtad, hogy hívják a lovadat. - néztem rá.

- Sam-nek. Gyere! Versenyezzünk egyet! - mondta és már vágtában is volt. Én sem voltam rest, én is ugyan így cselekdtem.

- Hé, várjatok! - hallottam meg Ryan hangját. Megtorpantunk a lovunkkal, majd mikor nem szólt egy szót sem tovább vágtáztunk. Elég hosszú volt az egyenes, ahol lovagultunk, ezért simán megelőztük Davidet, aki csak úgy pislogott utánunk.

- Lassú vagy, David! - nevettem hangosan, mire a srác is elkezdett gyorsulni, de nem ért utol minket. Megkerültünk egy bólyát, majd nagy vágtával indultunk meg visszafele. Nem kétség kiért hamarabb vissza.

- Ez lenyűgöző! - mondta Ryan, mikor már a lovakról szálltunk le. Megfogta Szélvihar kantárszárait, hogy ne menjen el. Megálltam előtte, és leszegtem a fejem.

- Sajnálom. - mondtam halkan, de meghallotta.

- Miért kérsz bocsánatot? - kérdezte értetlenkedve. Már azon voltam, hogy válaszolok, de megelőztek.

- Azért, mert nem fogadott neked szót. - tette a nyakamba a kezét David, majd rám kacsintott.

- Semmi baj. Ha szót fogadtál volna nem láttam volna, hogy mire is képes. - mondta és Szélviharra mutatott. Ez egy kicsit jól esett.
- Jól van, akkor nektek mára vége. Hagyjátok, hogy a többiek is élvezhessék a lovaglás örömeit! - mondta szónokiasan, majd intett a többieknek, hogy lovukkal együtt bejöhetnek.
Megfogtam a kantárszárat és kivezettem a lovat a karámból egyenesen az istállóba. Leszerszámoztam a lovat, majd beengedtem a bokszba. Nyerített egyet, majd kidugta fejét az ajtónál. Megpusziltam az orrát, és adtam neki egy nagy piros almát. Jóízűen ette meg.
- Akkor, majd holnap találkozunk! - intettem neki, majd elhagytam az épületet.
A nap további része hamar eltelt. Szerencse, hogy a többi tanár nem volt olyan ellenséges velem, mint a matek. Suli után Jason és Brian feljöttek hozzánk egy kicsit és megnéztünk egy filmet, ami Aaron szerint izgalmas volt, de szerintünk dög unalom. A film végeztével összetakarítottuk az eldobált popcornt, amit filmnézés közben használtunk figyelem elterelés gyanánt. Mire végeztünk a takarítással durván volt úgy Negyed 11. Jason lépett le először mondván, hogy ő már fáradt. Szívesebben én is aludtam volna már, de Brian és Aaron még ökörködtek egy sort, azután ő is elment aludni.
Most én mentem először fürdeni, aztán bebújtam az ágyba.
- Na ugye, hogy megmondtam, lesznek barátaid? - kérdezte Aaron, mikor megfürödve az ágyban feküdt.
- Jah. - mondtam, mert már félig aludtam.
Nagyon hamar elnyomott minket az álom.

Meghoztam a kövi részt. Itt van, megkezdődött a suli! Sok kitartást mindenkinek! :D