A fekete paripa

Az új "munkahely"

Apa csak nevetett rajtam, míg én zavarodottan leültem az asztalhoz. Mikor jól kinevette magát fia bénázásán, ő is leült elém a székre.

- Nem szoktál ilyet csinálni. Mi volt ez az előbb? - kérdezte apa, majd nevetéstől kicsordult könnyét letörölte az arcáról.

- Nem is tudom...talán azért mert ez volt az utolsó évem itt. - válaszoltam még mindig zavarodottan.

- Mivel, már úgy is felöltöztél, és útra készen vagy, azt szeretném, ha eljönnél velem egy helyre. - állt fel apám az asztaltól és megragadta a kocsi kulcsot ami a konyhaszekrény tetején pihent.

Értetlenkedve néztem rá, de ha már úgy is felkeltem ilyen korán,( és amúgy is nem sokszor szoktunk elmenni valahova) ezért én is felálltam, majd apa után eredtem, aki már a kaput nyitotta.

- Még is hova megyünk? - ültem be a kocsiba, majd bekötöttem a biztonsági övet, hisz a biztonság nagyon fontos!

- Majd meglátod. Ne legyél kíváncsi! Aki kíváncsi, hamar megöregszik! - mondta apa, majd elindultunk.

Kíváncsian figyeltem, hogy hova vezet utunk, de nem tudtam rájönni. Már a város határon voltunk, amikor is apa leállította a motort. Nem érettem miért, de aztán fel világosodtam. A város határán levő lovardába igyekeztünk. Apa kinyitotta a kocsi ajtót nekem, én meg kiszálltam, majd együtt mentünk be a nagy bejárati kapun.

- Miért jöttünk ide? - kérdeztem érdeklődve, de apa mosolyogva elcsapta a fejét.

- Majd megtudod! - mondta, majd ment tovább.

Messze egy férfi tűnt fel, aki szemlátomást felénk igyekezett. Mikor egymáshoz közel értünk, apám és a férfi kezet fogott egymással.

- Örülök, hogy újra látlak, Peter! - mondta a férfi, nagy meglepetésemre, hogy ismeri az apámat.

- Igen. Nagyon régen találkoztunk, John. - mondta majd, rám tekintett. Biztosra veszem, hogy látta értetlenkedő arcomat, mert felém fordult.

- Hadd mutassam be neked egy régi barátomat, akit még az egyetemen ismertem meg. - mondta mosolyogva apa, majd a férfira tekintett.

- A nevem, John Smith, és te biztos Alex vagy. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtotta felém a kezét a férfi.

Viszonoztam köszöntését, majd apámra tekintettem kérdőn, mert még most sem értettem, hogy miért jöttünk ide.

- Minek köszönhetem, azt hogy ma meglátogattatok? - kérdezte John, majd intett nekünk, hogy menjünk utána.

- Igazán nem telt semmibe, csak egy szívességet szeretnék kérni tőled. - nézett rám apa, majd vissza a barátjára.

- Persze. Ha tudok segítek! - mondta a férfi mosolyogva.

- Szeretném, ha Alex a lovardában dolgozna a nyáron. - mondta apa, majd leste az én reakcióimat.

Amikor meghallottam, hogy mit szeretne kérni, John -tól, dühös lettem. Megakartam szólalni, de mivel apa figyelt, megelőzött.

- Most el kell mennem, de szeretném, ha a mai nap itt maradna, és megismerkedne az alkalmazottakkal, és az állatokkal is. - mondta , majd felém fordult - Ne dühöngj és viselkedj jól! Majd olyan dél körül, érted jövök! - mondta, majd vissza szállt a kocsiba és magamra hagyott a barátjával.