Végső sikoly (BEFEJEZETT)

2. fejezet

Nagyon köszönöm azoknak, akik elkezdték olvasni a „könyvemet". Igyekszem hamar megírni a fejezeteket, de néha nálam se jönnek az ötletek :D A fejezetek feltöltését próbálom időponthoz kötni, de nem nagyon tudom. Annyi biztos, hogy nem hónaponként fogom frissíteni. Max 2 hét. A 3. fejezet már folyamatban van, de addig is élvezzétek a 2. fejezetet. Remélem tetszeni fog :)

Autóztam egy kicsit a városban. Útközben beugrottam az egyik szupermarketbe venni egy kis ezt-azt. Mikor kifizettem a vásárolt termékeket, a parkoló felé indultam. Elég ijesztő volt, mert a parkoló zárt volt és többszintes. A horrorfilmek kedvenc helyszínei. Egy szende lány félelem nélkül járkál a parkolóban, és egyszer csak a fejére húznak egy zsákot és betuszkolják egy kocsiba.

Ezért is siettem a bepakolással. Borsódzott a hátam az egész helytől és már megint ott volt az a fura érzés, mintha figyelne valaki. Körülnéztem, de senkit sem láttam. Egyedül a csend volt a társam.

Miután mindent elraktam, beszálltam az autóba és hazaindultam. Ahogy kanyarodtam kifelé, hirtelen egy sötét alak ugrott elém.

- Úristen!- kiáltottam és ráléptem a fékre. Pár percig a kocsiban maradtam, próbáltam csillapítani zakatoló szívemet. Kiszálltam, de már nem volt ott senki. Villámgyorsan visszaültem az autóba és padlógázt adtam. Semmi kedvem nem volt egy kis elrabláshoz. Alig tíz perc alatt hazaértem. Felkaptam a csomagtartóból a tasakokat és berohantam a házba. A konyhában levágtam az asztalra a szatyrokat, pont amikor dörgött egy nagyot. Ijedtemben hátraugrottam.

- Nyugi Debby. Ez csak egy kis eső. Semmi baj nincs- mondtam magamnak.

Kipakoltam a cuccokat és felmentem a szobámba. Azonban előtte még bezártam minden ajtót és ablakot. Szerencsére nem volt pincénk vagy padlásunk, így elkerülhettem a felesleges izgalmakat. A szobám ajtaját is magamra zártam. A táskámat az íróasztalom mellé dobtam, és ráfeküdtem az ágyra. Megdörzsöltem az arcom, hogy egy kicsit felébredjek. A nagynéném úgy két óra múlva fog megjönni, szóval addig bármit csinálhatok.

Elővettem a könyveimet és a füzeteimet, majd elkezdtem megcsinálni a házimat.

Egy éles hangra ébredtem fel. Szerintem elaludtam házi írás közben, mert a fejem a könyveimen volt. Micsoda mintadiák vagyok. A saját házim írása közben elalszok.

Nagyot nyikordult a konyhaajtó. Tehát nem álmodtam. Tényleg van valaki a házban. Az ágyam alól elővettem egy feszítővasat (ki tudja mikor kell?) és halkan kinyitottam az ajtómat. Senkit nem láttam az emeleten. Odaosontam a lépcső tetejéhez, majd leguggoltam. A nappali tiszta, szóval csakis a konyhában lehet valaki. Nesztelenül jöttem le a lépcsőn, és odalopakodtam az ajtóhoz. Apró zajokat tudtam kivenni az ajtón keresztül. Mintha valaki keresett volna valamit.

Megmarkoltam a feszítővasat és berontottam az ajtón.

- Azonnal dobd el, ami a kezedben van különben...- a nő megmerevedett és lassan megfordult. - Nadia?- kérdeztem értetlenül.

Mindketten nagyon meglepődtünk a másik miatt.

- Te meg mit csinálsz itt?- kérdeztem.

- Először is: itt lakom. Másodszor pedig: elrakom az ételt, amit te nem voltál hajlandó megcsinálni- mondta csípőre tett kézzel.

Csak most vettem észre, hogy minden az asztalon maradt.

- Nadia ne haragudj. Szerintem annyira sokkolt a parkolói eset, hogy csak a zacskóból vettem ki a cuccokat és nem pakoltam el a hűtőbe.