Végső sikoly (BEFEJEZETT)

28. fejezet

Igen, igen, tudom nem volt rész és nem is akarok mentegetőzni, de most itt vagyok végre 😄

Arra ébredtem, hogy odakint zuhog az eső, de én mintha lángok között feküdnék. Mellettem Alex az igazak álmát aludta, míg én majd megsültem. Próbáltam a légzésemet lecsillapítani, azonban nem sikerült. A hajam a bőrömhöz tapadt az izzadságtól, a póló pedig nem volt kényelmes többé.
Kiugrottam az ágyból és a fürdőszobába szaladtam. Vizet fröcsköltem magamra, de nem segített.

Egy gyors zuhany. Igen, ez kell nekem.

Azonban nem könnyebbültem meg. A bőrömet mintha lángok nyaldosták volna, ami iszonyúan viszketett is. A könnyek egyre csak gyülekeztek a szememben, de nem sírhattam. Ha a sima víz sem segített, akkor a sós sem fog.

Miért nem tud az univerzum végre békén hagyni?

Nem bírom ki! Egyszerűen muszáj megvakarnom a kezem! De ahogy elkezdtem, egyből jött az égő érzés. Kínomban felkiáltottam, de kissé túl hangosan, mert a következő percben a fürdőszoba ajtó nyílt ki és egy eléggé álmos, de aggódó Alexszel találkoztam.

- Debby? Mi a baj?- guggolt le hozzám.

- Nem tudom- sírtam. – Mindenhol viszketek, de ha megvakarom, akkor éget. A zuhany sem segített.

Alex megvizsgálta a karomat, de a pirosságon kívül nem talált semmit.

- Várj itt!- mondta, majd felállt és kiment.

Én is kimentem a fürdőből, vissza a szobába annak ellenére, hogy nem ezt kérte, de mikor meghallottam, hogy valakivel beszél telefonon, megtorpantam.

- Igen…. nem tudom. Nemrég. Egyszerűen csak szenvedett mikor kimentem hozzá, de semmi nyom sincs…- a csend kicsit hosszúra nyúlt, ezért bekukucskáltam. Alex háttal állt nekem, így nem vett észre. Az ablakon bámult ki meredten, mikor egy nagyot sóhajtott. – Rendben. Te is- majd bontotta a vonalat.

Én visszahúzódtam a falhoz és felkészültem, hogy belépek, de épp neki ütköztem.

– Egyszer a makacsságod miatt fogsz bajba kerülni- mondta fáradtan.

- Mit mondott, akivel beszéltél?- kérdeztem kíváncsian.

- Szóval hallgatóztál. Mikor fogod végre azt csinálni, amit mondok?

- Ne kezd, légy szíves. Szóval? Mit mondott?

- Elmegyünk hozzá. Most.

Miután felöltöztünk, Alex minden ajtót és ablakot ellenőrzött, hogy be van-e zárva és csak azután indultunk el. A ház egyre kisebb lett, ahogy a kis ösvényen haladtunk előre, majd teljesen eltűnt.

Mikor kiértünk a fák közül, egy pajtát láttam meg nem messze tőlünk. Elhagyatottnak tűnt, ami Alex célja is volt. Fogtuk a Range Rovert és autóval folytattuk tovább utunkat.

Fura volt vezetni látni őt. Annyira koncentrált, hogy azt hittem eltöri a kormányt mikor néha elfordultunk. A tisztás végül egy útra vezetett, ami nem igazán volt járatos, hiszen az utat néhol avarszőnyeg borította.

- Még mindig fáj?- kérdezte mikor látta, hogy ismét vakaródzom.

- Inkább ég. Nem tudom meddig bírom még ezt a sok ruhát- mivel lassan véget ért az ősz, egyre hidegebb lett kint, ezért vagy hatvan pulcsit magamra kellett vennem.

- Felőlem levetkőzhetsz- mosolygott Alex kajánul. Tudtam mire gondol, de ha azt hitte, hogy most azonnal elkezdek neki itt sztriptízelni, akkor nagyot téved.