Végső sikoly (BEFEJEZETT)

8. fejezet

Sziasztok :) Bocsi, tudom késett a rész, de nem volt ihletem, így nem tudtam mit írni. Azonban most végeztem vele és meg is hoztam :)) Jó olvasást

Sötét helyen ébredtem. Az egyetlen fényforrást egy vékony csík adta, ami az ajtón túlról jött. Vagyis gondoltam, hogy ott az ajtó lehet.

Lassan felemeltem a fejem, ami nem volt jó ötlet, mert éles fájdalom hasított belé. Mintha ezer tűvel szurkálnának. Elkúsztam a falig, majd felegyenesedtem. Próbáltam valami tárgyat keresni, de a sötétség miatt semmit nem láttam.

Az ajtó felől mozgást vettem észre, majd egy árnyék az ajtó elé állt és kinyitotta. A hirtelen fény miatt pislognom kellett párat, de amint észrevettem, hogy ki áll előttem, azt kívántam bárcsak soha fel nem keltem volna.

- Helló Hercegnő. Csak nem felébredtünk?- kérdezte gúnyosan.

Nem szóltam semmit, csak szúrós szemmel néztem rá.

- Tudod, hogy a szótlanságoddal semmit nem érsz. Már így is a Pokolra jutsz. Sőt, azon vagyok meglepődve, hogy még fel tudsz állni.

- Mondtam, hogy soha nem fogsz tudni megölni- mondtam a legnyugodtabb és leghidegebb hangomon. Néha a kiabálással semmit sem ér az ember és a nyugodtság ijesztő tud lenni.

- Én nem is. Ez a Büntetők feladata.

- Majd ők elvégzik a piszkos munkát, ha? Mert te még annyira se vagy képes, hogy beszennyezd a kezed. Úgy tudtam erre képeztek ki, de nem mindenki tehetséges. Mond meg a drága „parancsnokotoknak"- mutattam idézőjelben – hogy nem valami jó ez a vadászprogram. Ha már olyanokat is bevesznek ide mint te, akkor nem lehet magas a színvonal- mondtam gúnyos mosollyal.

Felix két nagy lépéssel átszelte a szobát és a nyakamnál fogva a falnak nyomott. Még mindig ott volt a mosoly az arcomon hiába éreztem a gerincemen felkúszó fájdalmat.

- Az ilyen kis nagyszájú libák miatt vállalkoztam erre, akik nem tudják befogni, míg valaki fel nem metszi a nyelvüket és el nem hallgattatja őket. Régebben sosem értettem miért kell titeket üldözni, amíg meg nem láttam, hogy anyám egy Banshee-vel harcol, aki végül eltörte a nyakát. Persze előtte még összezúzta a házat a sikolyával, hogy anyám még véletlenül se tudjon elmenekülni- a szavai fröcsögtek a dühtől és a haragtól.

- Sajnálom anyádat... de azt még inkább, hogy egy ilyen fattyúnak adott életet!

Ennyi volt. Felixnél elszakadt az a bizonyos cérna és beleöklözött az arcomba. Lecsúsztam a falon, de ő nem engedte, hogy elmeneküljek. Többször megrúgott. Próbáltam védeni magamat, de nem nagyon sikerült. Záporoztak rám az ütések és az se volt jó, hogy többször a falnak csapódtam. Behunytam a szemem és vártam, hogy vége legyen.

----------------------------------------------

- Hé, kelj fel! Hé!- suttogta valaki.

Szerintem elájulhattam megint, mert az utolsó emlékem az, hogy Felix megrúgja az arcomat.

Lassan kinyitottam a szemem, és az első, amit megláttam, hogy az ajtó nyitva áll.

- Hála istennek. Már azt hittem megölt az a barom- mondta egy ismerős hang.

Ránéztem és kimondtam a legelső gondolatot, ami eszembe jutott róla:

- Te szemétláda! Hogy vagy képes még idejönne azok után, amit tettél?!- kiabáltam Alexre.

Ő rátette a kezét a számra, ami furcsa volt, mert nem undort éreztem, hanem inkább... meglepődtem és egyben le is higgadtam.

- Lehetne, hogy máskor ordítod le a fejemet és most pedig megpróbálsz velem jönni?- kérdezte határozottan, de még mindig suttogva.

- Mégis hová? Ahol ismét villamosszékbe ültetnek, vagy esetleg megint szétvernek? Kösz nem. Megvagyok.

- Istenem, én csak segíteni akarok neked! Tudom, hogy nem bízol bennem és meg van rá az okod, de legalább engedd, hogy kiszabadítsalak innen.

Nem válaszoltam. Próbáltam rajta keresni a hazugság jeleit, de nem mutatta. Talán tényleg igazat mond, és csak engem akar menteni.

Sóhajtottam.

- Rendben. De, ha átversz... megbánod, hogy megismertél- mondtam és felálltam. A karomért nyúlt, hogy segítsen, de én elrántottam. – Ne. Nyúlj. Hozzám.

- Csak segíteni akartam- mondta a két kezét maga elé téve védekezésképp.

- Nem kell- morogtam.

Az ajtóhoz sétáltunk és Alex kinézett a folyosóra. Intett, hogy kövessem. Mikor kimentem az ajtón, megláttam, hogy egy őr ájult állapotban fekszik a földön.

- Te normális vagy? Szerinted nem fogják észrevenni, hogy megszöktem?- suttogtam mérgesen.

Alex megfordult, majd egy szájrántás kíséretében belökte az őrt a cellámba, és bezárta az ajtót.

- Megnyugodtál?- kérdezte türelmetlenül.

Bólintottam.

- Akkor menjünk. Kövess és maradj csendben.

Végigmentünk az egyik folyosón, majd egy útelágazáshoz értünk. Három különböző alagút vezetett három különböző helyre. Alex a baloldalin indult el, így én is. Ha egyedül lettem volna, biztos eltévedek.

A folyosó végén már világosság volt és beszélgetést hallottunk. Alex megfordult és a szájához emelte a kezét, jelezve, hogy maradjak csöndben. A zsebéből elővett egy kis tükröt és megnézte vele kik vannak a másik oldalon. Eltette a tükröt és egy bombát húzott elő. Nagy szemekkel néztem rá.

- Nyugi ez csak kábító bomba- suttogta. Letépte róla a kis karikát, majd behajította és pár perc múlva mind ájultan hevert. Elmentünk mellettük, de közben a fegyverüket elvettük. Tovább mentünk egy másik folyosón. Ennek a végében különböző katonai és civil autók sorakoztak. Azt hittem beülünk egybe és majd ezzel megmenekülünk, de Alex tovább ment.

- Hé! Nem viszünk el egyet? Talán gyorsabban megszökhetnénk?- kérdeztem.

- A kocsikban nyomkövető van és egy bombaszerkezet beleépítve, hogy senki ne lopja el- válaszolta.

- Oh-, csak ennyit tudtam kinyögni.

Egy újabb folyosó következett. Kész labirintus ez a hely. Csoda, hogy nem tévednek el benne. Csendben haladtunk, de egyszer csak egy szirénázó hang hasított a levegőbe és mindketten megdermedtünk.

Ne felejtsetek el szavazni és kommentelni ;)