Végső sikoly (BEFEJEZETT)

11. fejezet

Tudom sokat kihagytam és régen írtam már ide, de rátettem a sztorit telefonra így ide is gyakrabban tudok már részeket hozni☺

JÓ OLVASÁST!

Befogta a számat mielőtt sikíthattam volna. Ujját a szája elé tette, így jelezve, hogy maradjak csendben.

- Hallod James, szerintem menjünk vissza. Már átkutattuk a fél erdőt, de sehol sincsenek. Lehet rég az autópályán vannak.

- Ne nyafogj, inkább gyere tovább és tartsd nyitva a szemedet!- szólt rá a másik.

- Egyáltalán miért ilyen fontos, hogy megtaláljuk őket? Egy csomó foglyunk van. Most ez a kettő nem olyan fontos.

- Az egyik az ősi Banshee-nek a lánya, a másik pedig egy szirén. Szerintem elég értékesek. Gondolj bele Henry! Ha a Parancsnoknak mi vinnénk vissza őket, akkor mekkora elismerést kapnánk már.

- Alex volt az őre, mégse kapott semmit.

- Mert Alex szerencsétlen. Úgy bánt a lénnyel, mint valami házi kedvenccel. Pedig ezek csak állatok- mondta James lenézően.

Alex megfeszült mögöttem. Úgy látszik nemcsak én nem kedvelem őt, és ezt nem nagyon tudja elfogadni.

James és Henry a másik irányba mentek, mi pedig végre felállhattunk.

- Úgy látszik a Parancsnok nem adja fel- mondta Alex, miközben a távolodó vadászokat nézte.

- És ezen te meglepődsz?- kérdeztem lenézően.

Megráztam a fejemet, majd visszaindultunk a barlanghoz. Jobban mondva én bicegtem, Alex pedig zsebredugott kézzel ment mellettem.

- Tudod, ha nem lennél ilyen makacs és elfogadnád a segítségemet, talán nem fájna annyira a lábad- nézett rám.

- Nincs az az Isten, hogy egy vadász segítségét kérjem- morogtam. - Megoldom egyedül is.

- Látom- mondta szarkasztikusan.

Erre csak a szememet forgattam.

- Nem vagy könnyű eset, azt ugye tudod?- folytatta a beszélgetést.

- Nem emlékszem, hogy a véleményedet kértem volna.

- Szabad ország, szabad vélemény.

- Szabad, mi?

- Nem tudnál csak egy percre elviselni és megérteni, hogy én nem az ellenséged vagyok?- kérdezte felháborodva.

- Most komolyan? Te vagy felháborodva?! Nem tudom kit zártak be, kivel bántak úgy, mint egy állattal és még te vagy felháborodva?! Egy rohadt hónapot töltöttem abban a kibaszott börtönben rácsok meg láncok mögött, villamosszékbe ültettek és sokkoltak! Szóval ne mondd nekem azt, hogy bízzak meg benned! Egy rohadt vadászban, akit arra képeztek ki, hogy engem megöljön!- a végénél már ordítottam.

- Nézd... értem, hogy ki vagy akadva, de egy, nem kellene kiabálnod, mert bármelyik percben megtalálhatnak, kettő, én nem csináltam veled semmit csak a parancsot teljesítettem.

- Ja, persze. Első a parancs mi? De abba senki nem gondol bele, hogy mi is emberek vagyunk, mi is érzünk mindent, és attól, hogy vannak képességeink, még nem vagyunk kevesebbek és nem bánhattok velünk úgy, mint egy rohadt kutyával! Féltek tőlünk, mert tudjátok, hogy erősebbek vagyunk.

- Azért ne szállj el magadtól. Csak egy kis golyót kaptál és máris sántítasz.

- Ne akard a vesztedet Alexander Paul- néztem rá fenyegetően.

- Honnan tudod a nevemet?

- 1967 május Luisiana. A világháború után a híres Jack Paul megismerkedett Maria Cruzzal egy kis kocsmában. Szerelem volt első látásra... legalábbis az ükapád részéről. Eltöltöttek egy éjszakát, amikor is Maria teherbe esett a nagyapáddal, de miután megszületett, otthagyta Jacknek. Ő nevelte fel, tanította, képezte, mígnem profi vadász lett belőle, aki az apám nagyapjával létrehozta az IBH-t. Azonban a nagyapád nemsokra rá meghalt, így az enyém vette át a vezetést, és így öröklődött tovább. Csak azért van akkora tekintélyed ott, mert a nagyapád része volt az alapításnak.

- Hon...

- Hogy honnan tudom? Onnan, hogy a nagyanyám szerette őt. Szerencsére nem volt olyan bolond, hogy együtt legyen vele, így a nagyapád nem tudta megölni.

Hátat fordítottam neki, majd folytattam utamat a barlanghoz.
Elegem volt már mindenből. Az állandó menekvésből, az egyedüllétből... mindenből. Sehol nem vagyok biztonságban, ezért folyton úton kell lennem.

A barlangban Grace már a földön feküdt és nagyban aludt. Csodálkozom, hogy nem nyavajog a nyirkos föld vagy a haja miatt. A tűz még pislákolt, de lassan az is kialudt, én pedig csendben ültem a sötétben és hallgattam az éjszakai állatok apró neszeit.

*************************

Meg foglak találni Deborah. Ne menekülj tovább.

Hirtelen kipattantak szemeim és először csak sötétséget láttam. Pislogtam párat, majd miután szemem hozzászokott az éjszakai fényhez, körülnéztem. Grace még mindig aludt, Alex pedig nem volt sehol.

- Fogadjunk gyáva volt és visszament az intézetbe- mormogtam.

Lassan feltápászkodtam, majd kimentem a barlangból. Mikor oldalra néztem, ugrottam egyet ijedtemben, ami nem volt jó döntés, mert a combomba ismét visszatért a fájdalom.

Alex egy kövön ült és a fejét hátrahajtotta a barlang falának. Szemei csukva voltak, így a hold megvilágította arcát.

Jobban szemügyre vettem és rájöttem, hogy nem is olyan csúnya. Sőt, helyes.

- El is mondod mit akarsz vagy bámulsz még egy ideig?- kérdezte hirtelen.

- Honnan...? Mindegy. Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor indulunk?- kérdeztem karbafont kézzel.

Kinyitotta a szemét, majd felém fordította zöld szemeit.

Hogy nem vettem eddig észre, hogy ilyen szép zöld szemei vannak? Várjunk csak! Mi? Neki szép zöld szemei? Jézus, már kezdek megőrülni.

- Most. Keltsd fel Gracet.

- Inkább te. Rám úgyse hallgat.

Egy pillanat alatt leugrott a kőröl, majd elém állt. Farkasszemet nézett velem, de nem tudtam kiolvasni arckifejezését. Átsuhant rajta harag, megbánás, zavarodottság, de csak egy másodpercig mutatkoztak.

Kezeit a derekamra helyezte, én pedig lefagytam. Mit akar tenni?
Közelebb hajolt, míg szája a fülemet nem súrolta és úgy szólalt meg:

- Arrébb mész végre vagy továbbra is bámulni fogsz?- hallottam a hangján, hogy jól szórakozik zavarodottságomon.

Biztos, hogy céklavörös lehettem, miközben fejemet lehajtva odébb álltam.

Gratulálok Debby. Szépen beégtél.

Köszönöm, hogy elolvastad és ne felejtsetek el kommentelni és csillagozni😆