Végső sikoly (BEFEJEZETT)

7. fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen sokáig húzódott az új rész, de a suli és a különböző beadandók mellett most nem nagyon volt időm írni. Természetesen nem hagytam abba egyik sztori írását sem, szóval, ha valaki aggódott emiatt, akkor ne tegye :)

Az új fejezet vége lehet, hogy kicsit durvára sikeredett, de remélem nem fog senki megijedni vagy ilyesmi bár ez túlzás szerintem :D Szóval... jó olvasást és remélem tetszeni fog :)

- Hol van az anyukám?- kiabáltam dühösen. Ahhoz képest, hogy 7 éves voltam, elég nagy hangom volt.

- Kincsem, anyukád egy hosszú utazáson vesz most részt. Még nem jöhet haza- mondta Nadia nyugtató hangon, azonban én nem hallgattam rá.

- De én most akarom!

- Nem lehet Debby. Most pedig gyere játszunk tovább.

- De! Én! Nem! Akarooook!- olyan hangosan ordítottam, hogy az egyik pillanatban még minden rendben volt, a másikban pedig már az összes ablak betört a nappaliban és üvegszilánkok hullottak a szőnyegre. Megvágták a kezemet, a lábamat és a szőnyegen apró vércseppek jelentek meg.

Nadia elkerekedett szemmel nézett rám és volt a tekintetében valami furcsa. Mintha félne tőlem.

Az emlék hirtelen tört elő. Még mindig futottunk az őrök elől, akik egyre közeledtek.

- Erre- mondta Alex és behúzott jobbra. Itt egy vasajtó volt, amit kinyitott és bementünk. Nagyon szűkösen fértünk el és leginkább takarítószertárnak látszott.

Alexszel szemben álltam, akinek a háta az egyik polcnak volt támasztva, az enyém pedig az ajtónak.A mellkasunk összeért és gyorsan mozgott fel-le.

- Mióta van itt takarítószertár?- kérdeztem suttogva.

- Fogalmam sincs- válaszolta ő is halkan. Mélyen a szemembe nézett, aztán a számra, majd ismét vissza a szemembe.

Már nem érdekeltek a kint járkáló katonák, akik fejvesztve kerestek. Kizártam mindent és csakis Alexre koncentráltam. A kezével végigsimított a karomon,majd az arcomon. Egyre jobban közeledett hozzám.

- Alex... mit csinálsz?- leheltem, de mielőtt bármit is mondhatott volna, az ajtó kinyílt és kezek ragadtak meg, majd húztak hátra.

- Meg vagy királylány- mondta gúnyosan az egyik. Ezer hang közül is felismertem volna. Felix. - Te meg mit kerestél ott bent vele?- fordult megvetően Alexhez. Riadtan néztem rá.

- A csaj megfenyegetett és egy kést szegezett a nyakamhoz, azért, hogy felhasználjon és megszökjön innen- mondta jeges tekintettel. El sem hittem, amit mond. Hogy mentheti még most is a saját bőrét azok után, amit épp tenni akart? Ja, tudom már. Úgy, hogy ő is ugyanolyan kegyetlen és kétszínű vadász, mint a többi. - Azt gondolta sokat érek nektek és így kijuthat, ha azzal fenyegetőzik, hogy megöl.

- Lám, lám. Mióta dolgoztál vajon ezen a terven?- Felix közelebb lépett hozzám és a kezébe vette az arcomat, amit megszorított. Győzedelmes mosollyal nézett rám. - Mondtam, hogy innen nem jutsz ki élve- suttogta. - Vigyétek a Büntetőkhöz!- adta ki az utasítást a két fickónak, akik a karjaimat fogták és elráncigáltak onnan, bármennyire is ellenkeztem. Végig vezettek egy másik folyosón, miközben én kapálóztam és próbáltam magam kiszabadítani, de hiába.

Ismét egy vasajtó előtt találtam magam. Bementünk a kis térbe. Ez teljesen más volt, minta raktár vagy a cellám. Szembe velem és a jobb oldalamon a falat egy fémes réteg borította, a bal oldalon egy hosszú tükör helyezkedett el a plafontól a mennyezetig. Középen egy villamosszék állt.

- Ne...- mondtam vinnyogva és megpróbáltam kimenekülni a szobából, de csak annyit értem el, hogy az őrök még szorosabban fogtak és a székhez próbáltak elvezetni. - Ne! Ne! Ne! Engedjetek el! Nem akarom!- a könnyeim hamar előtörtek, de ezeket semmi nem hatotta meg. Nagy nehezen beleültettek a székbe, a csuklómat és a bokámat odaszíjazták hozzá, és ott hagytak. A tükörrel szemben ültem, tehát kémtükör volt és a másik oldalon most valaki figyel.

Hangosan ziháltam és mozdulni se mertem.

- A bűneid a következők!- szólalt meg egy gépi hang valahonnan a szobában. - Megöltél és megfenyegettél egy Banshee vadászt, amiért...

- Nem csináltam semmit!- kiabáltam. Ekkor egy nagyon erős csípést éreztem. Mintha villám csapott volna belém és a bőröm egy égő tűzben lenne. Felordítottam a fájdalomtól.

- ... büntetés jár. Több őrünket is megsebesítetted, a parancsnokunkat megszégyenítetted...

- Megérdemelte!- ismét közbeszóltam és megint jött az áramütés.

- ... és az egyik vadászunkat fel akartad használni a szökésedhez. A nagynénéd már megbűnhődött, amiért téged elbújtatott, és most te következel.

Elkezdődött. Az áram végigcikázott a testemen, égető fájdalmat hagyva maga után. A bőröm már bizsergett a sok energiától, de nem adtam fel.Kitartóan küzdöttem a fájdalom ellen, ami minden csapásnál gyengítette a testemet. Tizenöt áramütést kaptam, de a félig kábult állapotomban már nem nagyon éreztem a többit. Az utolsó emlékem az volt, hogy három férfi bejött a szobába és felém közeledtek...

Ne felejtsetek el kommentelni és csillagozni ;)