Végső sikoly (BEFEJEZETT)

21. fejezet

Köszönöm a sok komit és csillagot, próbáltam ezt a részt izgalmasabbra írni, remélem sikerült :)

Ha tetszett, akkor légyszi hagyj magad után nyomot, mert számít a véleményed akár rossz, akár jó :D

JÓ OLVASÁST!

Egy sötét helyen ébredtem... ismét. Hogy ezeknek ez a mániájuk! Nem tudnak valami tengerpartos helyre vinni inkább? Miért jó nekik a doh szagú, koszos, büdös hely?

Próbáltam egy kis fényforrást keresni, de mindenhol sötétség honolt. A kezeimet megmozgattam, de éreztem, hogy le vannak kötözve.

Mert mintha innen bárhova is menni tudnék.

A sarokból egy halk nyögést hallottam.

- Hé! Ki van ott?- kérdeztem.
Reméltem, hogy a hangom nem remegett meg, mert az volt az igazság, hogy rettegtem, de nem mutathattam ki. Ki tudja ki lehet az. Ha ellenség nem akarom, hogy még élvezze is a kínzásomat.

A válasz ismét egy fájdalmas nyögés volt.

- Szólalj meg!

- Ne ordibálj már Debby! Szét megy a fejem- mondta egy ismerős hang. Hát persze. Grace csak is a maga szokásos formáját hozta.

- Hol vagyunk?- kérdeztem.

- Szerinted, ha tudnám nem mondtam volna?

Esküszöm ez nem tud normálisan válaszolni?

- Alexszel a faházban voltunk, mert te egy rohadt kést dobtál belém és utána elrohantál. Ja, egyébként kösz a segítséget- mondta gúnyosan.

- Nem tudom ki kezdte az egészet. Egyszer megtanulhatnád befogni és nem lenne ilyen gondod- vágtam vissza.

- Csak az igazat mondtam- hallottam a hangján, hogy jól szórakozik.

Az a hülye liba! Nem elég, hogy vele kell egy szobában lennem, akkor is kínoz mikor halálunk utolsó percében vagyunk.

- Fogd be! Sose azt mondod. Csak élvezed, hogy mások szenvednek miattad.

- Igen, ez igaz. Bár jobb szeretem, ha a fiúk verekednek értem.

- Te aztán tényleg egy rohadt boszorka vagy.

- Nem, csak szirén. És értük meg kell küzdeni. Előbb csábíts, majd harapj.

- Úristen- forgattam meg szemeimet, bár ő ezt nem láthatta. - Nem értem hogy bírja veled bárki is.

- Alex bírja. Sőt... egész jól elszórakoztunk miután elmentél.

Alex. Megint ő. Az egyetlen ember, akit a föld alá kívántam. Elhitette velem, hogy szeret és közben végig a megölésemet tervezte!

De azt sem hittem el, amit Grace mond. Alex sose volt érte oda. Szóval maximum a sebkötözést élvezhette, de a figyelmét nem. Haha! El tudom képzelni Grace mennyire olvadozhatott, mert Alex hozzáért. Hát szerintem inkább egy nyálkás akármit szívesebben tapogatott volna.

- Aha, persze- mondtam gúnyosan. - Nekem mindegy, azt csináltok, amit akartok.

- Óó drága, drága Deborah- mondta lesajnálón. - Ne legyél szomorú. Attól, hogy én jobban bejövök neki, nem kell elkenődni. Hiszen a suliban is mindenkinek én tetszettem. Ez már nem újdonság számodra. Biztos létezik egy olyan... lény, aki kedvel téged. Bár szerintem már vagy ezer éve kihalt az a faj.

- Hogy ütne el egy kamion- motyogtam.

Grace azonban már nem tudott mit válaszolni, ugyanis hirtelen világosság tört be. Szemből jött, ahol gondolom egy ajtó volt. Az alak becsukta és felkapcsolta a lámpát, ami a fejem fölött függött.

Miután már többet láttam, jól feltérképeztem a helyiséget. Egy vasszéken ültem, amihez hozzá voltak kötözve a kezeim és a lábaim. Előttem egy régi faasztal volt, amin mindenféle karmolásnyomok látszódtak.

Szóval nem én vagyok itt az első.

Grace tőlem jobbra helyezkedett és ő pedig egy falba erősített bilincshez volt hozzáláncolva. A földön ült és pislogott párat, hogy szokja az éles fényt.

A haja most mégjobban hasonlított egy vörös szénakazalhoz, arcát piszok szennyezte. Szemei alatt karikák húzódtak, bár nem értettem mitől, hiszen nem is aludt keveset. Azonban a ruhája még mindig ugyanolyan tiszta volt. Felül egy bordó rövidujjú póló, hozzá fekete nadrág és barna bakancs.

Teljesen elütött az én szettemtől. Rajtam fehér póló volt, amit vérfoltok pettyeztek, köszönhetően Felixnek, és normális farmer fekete bakanccsal. A vállamban már nem éreztem a fájdalmat, így gondoltam a nyilat eltávolították onnan.

Az alak beljebb merészkedett és megláttam az arcát. Jobban mondva az arcukat. Az egyik Felix volt a másik pedig... EZT NEM HISZEM EL! A másik pedig egy nő, aki nagyon is hasonlított valakire. Valakire, akivel már korábban találkoztam.

- Na, úgy látom felébredtél- mondta Felix gúnyosan, de én csak a nőt figyeltem, aki szilárd tekintettel mellette állt. Barna haja hullámosan terült el vállán, szemei pedig kéken csillogtak.
Szája egy vonalba préselődött össze, mintha ezzel rejtené el fájdalmát.

- Ide figyelj, ha hozzád beszélek!- ragadta meg Felix az államat, így muszáj voltam elszakítani tekintetemet a nőről, és az ő szemébe nézni. - Na, így már jobb- veregette meg arcomat. - Mit gondoltál meddig tart ez a kis bújócska?- fonta karba a kezét és nagyképűen mosolygott.

- Dögölj meg!- szűrtem a fogaimon keresztül.

- Azt inkább nem- elsétált az asztal elől és Gracehez ment. A nő ugyanott állt és mereven nézett előre.

- Helló Vöröske- rángatta meg Grace láncát, így odakaptam a fejem.

- Te mit keresel itt?- kérdezte Grace nagyra nyílt szemmel.

- Vadász vagyok, drága- mosolygott és megsimogatta a lány arcát. Grace meg sem rezdült, csak elkerekedett szemekkel nézte Felixet.

- De... mi...

- Igen, de csak azért, hogy elkapjalak- mosolygott gúnyosan a fiú.

- Hogy tehetted? Én azt hittem...

- Hogy egy szánalmas ember vagyok, akire hat az erőd? Ugyan kérlek. Te meg én csak lefeküdtünk, azért hogy elkapjalak. Semmi nem voltál. Ugyanolyan undorító vagy, mint a többi- mondta Felix undorodva, majd felállt és visszasétált hozzám. - Azonban te érdekesnek tűnsz- támaszkodott az asztalra. - Nem törsz meg az áramütéstől, gyilkosságok hadát követtük el, mégse bukkantunk rád. Habár... kutakodtam egy kicsit és rájöttem valamire. Apád ugye, az az undorító Colin, összefeküdt egy banshee-vel. Hölgyeim és Uraim! Bemutatom Elizabeth Brown-t... az anyádat.

A nő végre rám emelte kék szemeit, de azt kívántam bár ne tette volna, mert a benne lévő gyilkostól és hidegségtől végigborzongtam.

- Helló, Deborah- mondta ördögi vigyorral az arcán.

Ne felejtsetek el kommentelni és csillagozni ;)