Végső sikoly (BEFEJEZETT)

20. fejezet

JÓ OLVASÁST!

- Felix-leheltem. Szívem egyre gyorsabban kezdett dobogni a mellkasomban a félelemtől.

- Tudtam, hogy úgyis megtalállak- vigyorgott még mindig győzelemittasan.

- Mit akarsz?

Elnevette magát, mintha valami nem egyértelműt kérdeztem volna.

- Szerinted? A csinos kis pofikádat visszaszolgáltatni apucinak. Ő majd eldönti mi lesz a sorsod.

Elrántott a fától, majd hátracsavarta mindkét kezemet és a térdhajlatomba rúgott, aminek köszönhetően összecsuklottam és az arcomat is felhorzsoltam. Egy fájdalmas kiáltás szakadt ki torkomból, ami miatt egy rúgást kaptam az oldalamba.

Oldalra dőltem és próbáltam kivédeni az ütéseket, de éreztem, hogy nem sokáig bírom.
Ekkor hirtelen elővett egy fekete bilincset, amit rákattintott a kezemre. Amint megmozdítottam a kezem, égetett. Ismét felkiáltottam fájdalmamban.

- Mit raktál rám?!- kérdeztem felháborodva.

- Egy bilincset. Szerencsére az egyik tudósunk nemrég kísérletezett egy bansheen és kiderült, hogy a kék verbéna képes olyan gyötrelmet okozni, mint semmi más. Ez van a bilincsen is. Ismérkedjetek- veregette meg a fejemet, mint valami kutyának.

Jobban szemügyre vettem a vaskarikákat és rájöttem miért fekete. Az egész kék verbénával volt átáztatva. Próbáltam kiszabadítani magam belőle, de minél jobban mozgattam a csuklómat, a vaspántok annál jobban rászorultak és a mérget a bőrömbe jutatták.

- Miért csinálod ezt?! Hisz nem is bántottalak! Semmit nem ártottam neked!- kiabáltam torkom szakadtából.

Ő csak lesajnálóan nevetett. Leguggolt hozzám, így viszonylag egy magasságban voltunk.

- Azért drága- simította meg az arcomat, amit én azonnal el is kaptam- mert ti nem értek semmit. Csak egy elcseszett, mutálódott faj vagytok, aminek nem is kéne létezni. Ha véletlen valami nem úgy sikerül, ti máris robbantok és támadtok. Ez a mi célunk. Megvédeni az emberiséget. Azonban ehhez nekünk is előnyben kell lenni.

- De én nem is bántottam senkit! Sőt, egy csomó olyan lény van, aki ártalmatlan!

- Nem bántottál senkit? Ezt most komolyan mondod? Nem emlékszel New York-ra? Mikor meghalt az egyik lakó a házban és te sikítottál? Az egész emelet megsüketült és elpattantak az erek az emberek szemeiben, ami miatt megvakultak egy életre. 10 embert tettél nyomorékká! És te azt mondod ez semmi?!

Igen, volt egy olyan időszak mikor Nadiaval még New York-ban éltünk. Jól emlékeztem arra a bizonyos estére. Akkor volt az első haláleset, amit észleltem.
Nem tudtam mi történik. Éreztem, hogy sikítani akarok, de nem engedhettem el, mert akkor a szomszédok átjöttek volna.
Nadia remegve talált rám. Nem tudta mit tegyen, így azt mondta leszalad a földszintre segítséget kérni. Azonban elkésett. Nem bírtam visszatartani azt a csontrázó sikolyt és egyszerűen csak kiszakadt belőlem. Mintha az életemet leheltem volna ki.

A szomszédainkhoz folyamatosan jött a mentő, de én nem értettem az egészet. Nadia csak kapkodva rohant egyik szobából a másikba. Azt hittem utazni indulunk, de akkor még nem tudtam mi az igazság.

- Én... nem tudtam- suttogtam. - Nem értettem mi történik velem. Alig voltam 5 éves.

- Látod ezért. Hiába vagy észrevehetetlen, akkor is ártalmas. Emiatt vagy haszontalan és halálraítélt. Egyszer elszöktél- állt fel engem is magával húzva- de másodjára már nem fogsz- vigyorgott undorítóan a képembe.