Végső sikoly (BEFEJEZETT)

29. fejezet

- Fáj még?- kérdezte Alex az autóban.
Az út körülbelül fél órás volt, de miután eljöttünk Sharmila-tól senki sem szólalt meg.

- Nem- mondtam halkan. - Köszönöm- néztem rá. Nadia óta ő az egyetlen, aki segíteni próbált rajtam folyamatosan. - Alex, én...

- Tudom. Semmi baj. Szívesen tettem- mondta mosolyogva, majd megfogta a kezem.

- Miért vagy velem ilyen... kedves?

- Nem lehetne, hogy csak élvezed ezt az egészet? A válaszok most itt nem igazán számítanak. Tudom, hogy miért csinálom azt amit. Csak... ne kérdezz, kérlek- nézett rám könyörgően.

- Rendben- sóhajtottam.

Miután visszaértünk a faházba, jobbnak láttam inkább, ha pihentetem a testemet, ezért leültem a kanapéra és a kandallóra meredtem.

Lassan itt a tél. Alex június körül rabolhatott el és már majdnem 5 hónapja csak menekülünk. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer pont egy vadász lesz az, akiben majd megbízok. Bár nincs mit tennem, hiszen nem maradt senkim.
Lilly májusban látott utoljára mikor még Grace-t parodizáltuk ki. Azóta szerintem meg sem ismerne. Szegény, nem tudhatta mi történt velem mikor egyik napról a másikra csak úgy eltűntem.

Nadia meghalt. Nincs többé támaszom. Szerencsére megtanított jó pár dologra, amit a későbbiekben használhatok. Bár szeretnék majd neki egy sírkövet készíttetni, hogy legyen kire emlékeznem.

Grace sincs már többé. Ő volt eddig a legmegdöbbentőbb dolog, amivel találkoztam. Még mindig nem hiszem el, hogy ő egy szirén volt és az apám csak úgy elvágta a torkát. Ha rágondolok is elfog az undor és a rémület. Hogy mer életeket kioltani minden bűntudat nélkül? Mégis kinek képzeli magát?!

- Min gondolkodsz?- huppant le mellém Alex egy gőzölgő pohár teával.

- Az apámon- elvettem tőle a bögrét és kortyoltam egyet.

- Miért?

- Nosztalgia- mosolyogtam halványan.

- Nem lenne szabad ilyeneken agyalnod- húzott magához. - Lenne egy kérdésem. Nem tudom feltegyem e, de nem hagy nyugodni.

- Mi az?

- Találkoztál valaha az anyáddal?

- Alex... ő a születésemkor meghalt.

- És a kolostor? Ahol megszült téged?

- Sose mondták el hol találom. Nadia nem vitt vissza. Miért?

- Mert én megtaláltam.

- Hogy mi?!- ültem fel hirtelen, hogy kilöttyent a teám.

- Felix-szel még régebben dolgoztunk az ügyön. Apád nagyon el akart oda jutni, így minket bízott meg, de nem nagyon haladtunk az üggyel az állandó vadászat miatt. Mikor sikerült megtalálnom téged és... elfognom, már nem volt olyan fontos, így mindenki hagyta a dolgot. A helyzet az, hogy mikor a bázison voltál és Felix felügyelt rád, akkor én tovább folytattam a kutatást titokban. Mikor láttam, hogy Felix kezd bekattanni, ahogy az apja is jó néhány évvel ezelőtt, úgy döntöttem, hogy inkább nem mondom el neki mit találtam.

- A kolostort- suttogtam.

- Igen. Egy kis falutól, Milesville-től 1 mérföldre található. Bár az odajutás elég nehézkes, szinte lehetetlen, mivel ott az emberek hogy is mondjam nem túl barátságosak. Feljegyzések szerint eddig 1502 haláleset történt arra és mindegyik vagy állattámadás vagy véletlen baleset áldozata lett.

- Alex... ez azt jelenti, hogy végre megtudhatnám ki is vagyok?

- Van rá esély.

- Vigyél el oda! Vigyél el oda, kérlek!- fogtam meg a kezét.

- Az attól függ. Deborah Price... készen állsz meghalni?

- Banshee vagyok és megszöktem az IBH elől. Már rég halott vagyok, Alexander.

Halihóóó😁 Tudom, tudom rövid rész lett, de a java még csak most jön és egybe túl hosszú lett volna 😕

Na, de van egy FONTOS dolog❗

Hamarosan véget ér ez a sztorim is, ami azt jelenti, hogy búcsút kell intenünk az egész banshee világnak, de ezen kívül bőven van még történetem, amit olvasgathattok😉

Ha tetszett a rész, akkor kommenteljetek illetve csillagozzatok 💬 🌟