Végső sikoly (BEFEJEZETT)

1. fejezet

A nyomomban vannak. Tudom. A cipőik egyre nehezebbek a rájuk tapadt sár miatt, így nagyobbat is koppan a földön. Ha szerencsém van, talán elmenekülhetek előlük.

- Ott van! Kapjuk el!- hallom az egyik férfi kiáltozásait.

Gyorsabb tempóra váltok, de úgy érzem, mintha visszafelé haladnék. Mintha egy sötét lyuk szippantana magába. Azonban nem adhatom fel, mert akkor meghalnék. Már látom a fényt. Látom a várost, ahol elbújhatnék.

- Megvagy!- kiáltja az egyik és elkapja a karomat.

- Debby, ébredj! Elkésel a suliból!- hallottam a nagynéném kiabálásait a földszintről. Hirtelen fény gyúl a szobámban. Beletelik pár percbe, mire rájövök, hogy a függönyöm leesett a karnisról.

- Remek. Egy újabb reggel, ami máris így kezdődik- motyogom magamban.

Kikelek az ágyból, majd lemegyek reggelizni. Leszáguldok a lépcsőn, be a konyhába. Nincs nagy házunk, mivel nem engedhetjük meg magunknak a luxust. A feltűnést pedig kerülnünk kell. A ház felépítése egyszerű. A bejárati ajtóval szemben van a lépcső, ami az emeletre vezet. A lépcső tetején, balról található a szobám. Ha elfordulunk jobbra, egy rövidebb kis szakasz után van a nagynéném hálója. A földszinten, az ajtótól balra van a nappali, jobbra pedig a konyha és az étkező egybe, ami egy asztalt és egy széket foglal magába a pult túloldalán, az ajtó mellett. A földszinten található még a fürdőszoba is.

A házban tojás és kávé szaga terjengett. Csak a szokásos reggeli, bár a nagynéném igyekszik változatosabb étrendet kialakítani. Benyitottam a konyhába és ott találtam őt az asztalnál. A nőt, aki megmentette az életemet.

- Megint ugyanaz az álom?- kérdezte aggódó arckifejezéssel.

- Honnan tudtad?- lehuppantam a székre és falni kezdtem a reggelimet.

- Beszéltél álmodban. Vagyis inkább kiabáltál- lassan belekortyolt a kávéjába.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Próbálok küzdeni ellene, de nem megy. Már a gyógyszerek sem segítenek.

- Mennyi van még belőlük?

- Dobozonként még 3 szem.

- Ma elmegyek a gyógyszertárba és veszek még.

Nagyot sóhajtottam. Nadia mindig ezt csinálja. Ha valami problémám van, ő segít. Még akkor is próbálkozik, amikor már tényleg nem tud semmit tenni. Ezért szeretem őt annyira. A kezemet az ő kezére tettem és ezt mondtam:

- Köszönöm.

- Szívesen- válaszolta. - Na, de elég is a lelkizésből. Gyerünk, egyél majd öltözz fel, mert még a végén elkésel a suliból- tette hozzá mosolyogva.

Elkezdtem majszolni a reggelimet, majd miután befejeztem felmentem a szobámba és felöltöztem. Egy könnyű világos citromsárga, ujjatlan felsőt és egy farmert vettek fel. Hozzáillő nyakláncot és fülbevalót tettek a fülembe, na meg persze a kabalabokaláncom is rajtam volt, azonban ez a cipő és farmer miatt nem látszik. Egy egyszerű lánc, amin egy ametiszt kő van. Úgy tudom, hogy ennek valamilyen védelmező hatása van, bár eddig nem nagyon tapasztaltam.

A táskámat gyorsan felkaptam, majd letrappoltam a lépcsőn. Leakasztottam a kocsikulcsot a helyéről, majd kisiettem a szúnyoghálós ajtón. A kocsim a ház előtt állt, egy egyszerű szürke Wolksvagen Lupo. Tudom, nem nagy szám, de én ennek is örülök. Ha ez nem lenne, az iskolabusszal kellene járnom, ami nem nagy élmény egy 17 éves lánynak.