Dance, Football and Other Loves (magyar)

Prológus

~ 3 évvel korábban ~

Amikor utoljára beszéltem a szüleimmel, akkor készültek felszállni a külön gépre, amellyel haza akartak jönni a fellépésemre. Fontos táncverseny döntőseként már jóval a kezdés előtt melegítettem és lépésről lépésre átismételtem a koreográfiát. Egy kis egészséges drukk volt bennem, de tudtam, ha a színpadon leszek, akkor nem fog semmi sem számítani csak a tánc. Nem csak az elismerés miatt volt számomra fontos a fellépés, hanem ez lenne az első olyan szereplésem, amin az apukám is részt vesz a nézők sorában. Tom Harrington, mint a Philadelphia Eagles edzője nem tehette meg, hogy csak gondol egyet és nem vesz részt egy meccsen vagy akár egy edzésen. Mindig szoros napirendje volt és legtöbbször alig találkoztunk. Most is éppen egy bajnoksági meccsen kellett lennie és anya mint mindig, most is elkísérte.

Tíz perccel a kezdés előtt a színpad széléhez mentem, hogy megnézzem megérkeztek-e már a szüleim. A vastag függönyt elhúzva lestem ki, és egyből megakadt a szemem a nagyin, aki szintén észrevett és bátorító mosollyal integettet, minden fellépésemen az elsők között érkezett és lelkesen drukkolt. Mellette a két szék üres volt. Szomorúan visszamosolyogtam és hátrébb léptem. Megkerestem a táskám és egy utolsó nyújtás közben még megpróbáltam anyát felhívni. A telefon egyből hangpostára kapcsolt. Mély levegőt vettem és próbáltam nem tudomást venni a mellkasomban érzett enyhe nyomásról. Visszasüllyesztettem a készüléket a táska zsebébe és folytattam a nyújtás.

Amikor a színpadra léptem próbáltam csak a táncra koncentrálni, ahogy felvettem a kezdő állást. Lábujjhegyre álltam egy tökéletes spicc pozíciót vettem fel, és a karjaimat elegánsan a fejem felé emeltem. A balett volt az egyik kedvencem a tánctípusok között, keverve a klasszikus tánccal. Ezeken kívül modern táncot is tanultam, de az sosem fogott meg annyira, mint az előző kettő. Miközben vártam a zene kezdetét egy gyors pillantást vetettem a közönségre. A szüleimet kerestem, de nem voltak ott. Egy mély lélegzet után meghallottam a zenét és minden más megszűnt. Csak én voltam, a zene és a tánc. Egy tökéletes entrenchat, majd egy fouetté után véget ért a zene és a koreográfia. Mosolyogva álltam a színpad közepén és hallgattam a tapsot, ami nekem szólt. Abban a pillanatban boldog voltam és nem gondoltam, hogy pár óra múlva megváltozik az életem és többet soha nem akarok majd színpadra állni és táncolni.