Dance, Football and Other Loves (magyar)

25. fejezet

Jess és én a fiúk öltözője előtt ültünk a padlón és vártuk, hogy készen legyenek a srácok. Egymással szemben a falnak támasztottuk a hátunkat és beszélgettünk.

- Scott mondta, hogy velünk töltöd a hálaadást. – mondta Jess és boldogan nézett rám.

A pólóm szegélyét piszkálva válaszoltam. – Igen, eléggé félek, hogy mit szólnak majd a szülei.

- Nem lesz semmi baj. – nyugtatott meg egyből. – Nagyon kedvesek lesznek. Kicsit maguknak valók, de náluk rendesebb embereket ritkán lehet találni. És téged csak kedvelni lehet, szóval felesleges emiatt aggódnod.

- Azért nem kell túlzásokba esni. – grimaszoltam, de közben mosolyogtam, mert jól esett amit mondott.

- De van valami, amit jobb ha tudsz. – a mosoly eltűnt az arcáról és egyszerre aggodalmasan nézett rám. – Az anyukája...

Nem tudta befejezni, mert a fiúk egyszerre özönlöttek ki az ajtón és nevetve léptek oda hozzánk. Nem vettem le a szemem Jessről, aki most már nevetve puszilta meg a még mindig duzzogó Cam arcát. Nem mozdultam, így Scott mellém lépett és leguggolt, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Minden rendben? – kérdezte és egy tincset a fülem mögé tűrt. Mosolyt erőltettem az arcomra és felálltam.

- Persze. – mondtam és hozzábújtam, ahogy kifelé sétáltunk az iskolából. – Min nevetettek az előbb?

Scott vigyorogni kezdett. – A többiek Camet piszkálták, hogy mennyire béna, hogy a barátnője legyőzte, mire Cam azt mondta, hogy direkt hagyott benneteket nyerni, mire mindenki papucsnak nevezte.

- De hát téged is legyőzött a barátnőd. – vigyorogtam rá.

Lenézett rám és elnevette magát. – Igen, de én méltósággal viseltem a vereséget. – mondta, majd felemelte a hangját, hogy mindenki jól hallja. – Nem úgy, mint Cam, aki úgy viselkedett, mint egy hisztis kislány.

Cam hátra sem nézve felemelte a kezét és bemutatott legjobb barátjának.

***

Scott leparkolt a feljárónkon, de nem szálltunk ki. Csendben néztük mind a ketten a nagy házat, ami üresen várt engem.

- Lenne kedved nálunk tölteni a szünetet? – kérdezte hirtelen, miközben összefűzte az ujjainkat. – Mármint nem az egészet, hanem hálaadásig, meg utána egy napot. – magyarázkodott tovább és láttam rajta, hogy elhagyta a mindig magabiztos külsőt és tényleg izgul azon, hogy mit fogok válaszolni.

Nem szólaltam meg és ezt valószínűleg nemleges válasznak gondolta. – Persze csak egy ötlet volt, mondtam anyának, hogy ne élje bele magát nagyon.

- Anyukád hívott meg? – kérdeztem meglepetten.

- Aha. – vágta rá, majd gyorsan folytatta. – Persze én is gondolkodtam már előtte rajta.

Lassan elmosolyodtam, mire mintha megnyugodott volna. – Merjek igent mondani?

Nevetve megrázta a fejét. – Csak nem attól félsz, hogy velem kell aludnod?

Elpirultam, ez eddig eszembe sem jutott. – Jesszus, szóval erre megy ki az egész, hogy az ágyadba csalj? – vicceltem el a dolgot, hogy kicsit lelassuljon a szívverésem és ne nézzen úgy ki a fejem, mint egy paradicsom.

- Na most lőttek a tervemnek. – csalódott arcot vágott. – Kellett nekem olyan barátnő, aki nem csak szép, de okos is.

Megráztam a fejem és az ujjaival kezdtem játszani, amik az enyémek közzé voltak fonódva. – Tudom, hogy nem használod ki a helyzetet. – néztem rá komolyan, mire lassan elmosolyodott. – Bízom benned, inkább csak azért hezitálok, mert még nem töltöttem másnál ilyen sok időt, családtagokon kívül.