Dance, Football and Other Loves (magyar)

12. fejezet

- És azt láttad, hogy ki volt rakva a nevem a sisakokkal? – kérdezte izgatottan Jess, amikor szerdán a suli felé tartottunk. Már vagy negyedszerre meséli el, azóta, hogy felvettem a házuk előtt, hogy hogyan hívta el Cam a bálba. Igen, tegnap sor került végre rá, az edzés után. Cam egy hatalmas táblára felírta, hogy Eljössz velem a bálba a többiek pedig a sisakokkal kirakták, hogy Jess? Nagyon aranyos volt az egész. És persze láttam, szóval felesleges volt minden egyes apró részletet elmesélnie újra és újra. – Jaj, annyira édes tud lenni. – olvadozott tovább.

Kuncogva ráztam a fejem és tovább hallgattam, ahogy Jess csacsog mellettem. Lehúztam a napszemüvegem a fejemről a szememre, amikor bekanyarodtam a suli utcájába. Mivel nem elsőként érkeztünk el kell mennem egészen hátra a parkolóban, így az egészen keresztül kell vezetnem. Jobban szeretem ilyenkor elrejteni a szemem, hogy könnyedén, feltűnés nélkül végig tudjam pásztázni a többieket. Lassítottam, amikor bekanyarodtam. A kocsi teteje le volt engedve, így olyan volt, mint egy kabrió és mindenki jól láthatott bennünket. Jess kihúzta magát mellettem és körbe nézett. Valószínűleg Camet kereste, mert amikor meglátta összehúzta magát és teljesen belesüppedt az ülésbe.

- Úristen, ott van elől. – szólalt meg suttogva és úgy láttam teljesen átveszi felette az irányítást a pánik. – Ne menj arra! – utasít, ezért arra kanyarodtam csak, hogy egy kicsit én is szórakozzak. Mikor felpillantott és meglátta, hogy nem hallgattam rá, mérgesen rácsapott a karomra. Felszisszentem, de elnevettem magam. – Mondtam, hogy ne menj arra!

- Most miért? – kérdeztem szórakozottan. – Nem bujkálhatsz előle. Egyáltalán miért akarod el kerülni?

- Mert most olyan fura ez az egész. – mondta homlokát ráncolva. – Elhívott a bálba, de semmi mást nem csinált. Nem hívott randira, vagy ilyesmi. – hosszan sóhajtott és még lejjebb süllyedt az ülésben, ahogy közeledtünk Scott kocsija felé, ahol Cam és ő állt. – Nem tudom, hogyan viselkedjek vele.

- Nem kell máshogy viselkedned vele. – rántottam meg a vállam. – Legyél ugyanolyan, mint eddig. Ha akar valamit, majd lépni fog.

Lassítottam egy kicsit és kettőt dudáltam, amikor elhaladtam a két srác előtt. Kezemet felemeltem és csak az ujjaimat mozgatva integettem egy hatalmas vigyorral az arcomon, mert ezzel is egy kicsit piszkáltam Jesst, hogy magunkra vontam a fiúk figyelmét. Mind a ketten mosolyogva visszaintettek, de nekem lehervadt a mosoly az arcomról, mikor észrevettem, hogy Jess úgy csinált, mintha leejtett volna valamit a lábához, így lehajolt és elbújt. Ingerülten fújtam egyet és beletapostam a fékbe. Jess felkapta a fejét, amikor tolatni kezdtem. Megálltam az X6-os hátuljánál, ahol Scott támaszkodott, mellette Cammel.

- Sziasztok. – köszöntem nekik, majd Jess előtt áthajolva kinyitottam az ajtaját és lökdösni kezdtem, hogy szálljon ki. – Gyerünk Jess! Szállj ki!

- Miért? – értetlenkedett és a homlokát ráncolta. Hogy miért? Én sem tudtam, de akkor Scottra tévedt a tekintettem, aki kíváncsian figyelt minket.

- Scott beszélhetnék veled, amíg leparkolom a kocsit. – mutattam előre. – Ott hátul. Fontos lenne. – az utolsó szavakat kihangsúlyoztam és Jessre pillantottam, aki kifelé kászálódott a kocsiból, majd Camre, aki segített neki és elvette a táskáját. Scott megértette mit akarok és szinte arrébb tolta őket az útból, hogy beszállhasson.

- Persze. – mondta és becsukta az ajtót. – Ti addig beszélgessetek, mindjárt jövünk. – ahogy elhagyta az utolsó szó a száját beletapostam a gázba és már ott is hagytuk őket. – Mi ez a mosoly? – kérdezte és felém fordult az ülésében, a kezét pedig a háttámlára fektette.