Elkezdtem... :)

1.7K 75 5
                                    

"Nem tudom mi tartott, olyan sokáig Scottnak, hogy még fél óra elteltével sem jött ki a fürdőből, de egyre türelmetlenebb lettem. Odamasíroztam az ajtóhoz és kétszer kopogtam.

- Scott! – szóltam hangosan. – Elaludtál zuhanyzás közben?

Szórakozott kuncogást hallottam csak válaszképpen, majd kinyílt az ajtó és Scott frissen borotvált arcát láttam magam előtt.

- Nem aludtam el, de köszönöm, hogy ha mégis megtörténne, számíthatok rád, hogy felébresztesz. – válaszolta, majd adott egy puszit a homlokomra és kikerült.

Csak a szememet forgattam, mire utána fordultam már az ajtóban állt, ami félig nyitva volt.

- Na mi lesz, nem jössz? – felhúzott szemöldökkel nézett rám és közben vigyorgott. A fejemet rázva mentem utána, de nem bírtam ki én sem mosolygás nélkül.

Ahogy mentünk le a lépcsőn, már nem is hallottam az edénycsörgést, csak halk beszéd szűrődött ki a konyhából. Bosszúsan beleböktem az ujjammal Scott oldalába. – Addig húztad az időt, hogy anyukád már be is fejezte a készülődést. – vádlón ráztam a fejemet is hozzá, hogy meglegyen a hatás, de Scott nem is igazán rám figyelt már, hanem a beszélgetésre, amit még mindig csak halkan hallottunk. "

Sajnos közbe szólt az élet és eddig nem tudtam elkezdeni, de jelentem ma sikerült és remélem gyorsan tudok majd haladni vele. Van sok ötletem és remélem nektek is tetszeni fog majd a folytatás. :) 

Jóéjt, puszi 

Julie                                                                                                                                                                  2022.04.21.

Dance, Football and Other Loves (magyar)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant