Dance, Football and Other Loves (magyar)

32. fejezet

Óvatosan lépkedtem a sírok között és közben Scott kezét szorongattam. Minden évben eljön a nap, amikor meglátogatom a szüleim és minden alkalommal ugyanolyan fájdalmas, mint amilyen először volt.

Mély levegőt vettem, egy kicsit megszorítottam Scott kezét, amit viszonzott, és megálltam a szüleim sírjánál. Itt nyugszik Tom és Grace Harrington - állt a fej támlán a nevük és kellett pár pillanat, amíg erőt vettem magamon és közelebb lépve végig simítottam az aranyozott betűkön.

Halvány mosoly jelent meg az arcomon. - Tudod anya félt a repüléstől, és minden alkalommal magával vitt egy rózsafüzért pedig nem is volt vallásos, és azt szorongatta minden fel és leszálláskor. - leültem a márvány szélére és a virágokat néztem, amik frissnek tűntek. - Nevetségesnek tartottam és mindig kinevettem miatta. Ő meg csak a fejét rázta és rám mosolygott. - Scott mellém lépett és a hátamra tette a kezét. - Egyszer lekéstünk egy járatot mert nem volt a táskájában és vissza kellett mennünk a házhoz megkeresni. Mire visszaértünk a gép felszállt és apa iszonyatosan kiborult. - elmosolyodtam az emléken és felnéztem Scottra, aki halvány mosollyal nézett rám és hallgatott. Visszanéztem a sírra és nagyot sóhajtottam. - A baleset napján is nála volt a rózsafüzér, de úgy látszik az sem tudott csodát tenni. - egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nagyon régen volt már, hogy bárkinek is beszéltem volna róluk és most úgy éreztem egy kicsit megkönnyebbültem. Scott leguggolt elém és megsimogatta az arcom, amivel letörölte a könnycseppet is. - Pont egy fellépésem volt aznap, és addig nyaggattam őket, amíg el nem értem, hogy jöjjenek hamarabb haza. Nagyon ritkán tudtak eljönni és megnézni engem, egy-egy ilyen versenyen. Tudtam, hogy bűntudatuk van emiatt és ezzel próbáltam rájuk hatni, addig könyörögtem és hisztiztem amíg el nem értem, hogy hazajöjjenek. - szipogtam egyet és letöröltem a könnyeim. - Annyira önző és hülye voltam, csak az lebegett előttem, hogy lássanak táncolni és nem érdekelt semmi más. - a tenyerembe temettem az arcom és sírni kezdtem. Scott átkarolt és magához húzott. - H-ha k-később indulnak haza akkor még mindig itt lennének. - zokogtam. - Miattam haltak meg Scott, csak is én vagyok a hibás.

- Shh. - simogatta a hátam. - Nem a te hibád, nem te tehetsz róla, hogy meghibásodott a gép. Érted? - a kezébe fogta az arcom és maga felé fordított. - Nem te vagy a hibás. - minden szavát külön hangsúlyozta, hogy megértsem, de ezzel még nem gondoltam másképp.

Újra magához ölelt és megpuszilta a fejem, amikor egy kicsit megnyugodtam beszélni kezdett. - Anya is évekig magát hibáztatta és talán még most is így van. Néha nagyon aggódom miatta. - nagyot sóhajtott és másfelé nézett. Párat még szipogtam, majd egy zsepivel megtöröltem az orrom és teljesen rá figyeltem. - Az elején nagyon mély depresszióba került. Csak erős gyógyszerek tudtak neki enyhíteni a fájdalmán, de nem sokat segített, hogy mellette kezdett az alkoholizmus felé haladni. - végig simított rövid haján és még szorosabban magához húzott, amikor egy kisebb széllökés hideg levegőt hozott. - Elsőnek csak egy kis pohár bor esténként, majd egy üveg, aztán már annyi sem volt elég. - figyelmesen hallgattam és közben a kezét összekulcsoltam az enyémmel. - Apa meg közben a munkába temetkezett. - hosszan kifújta a levegőt, majd lenézett rám. - Ne magadat okold olyan dolgok miatt, amikről nem tehetsz még, ha azt is gondolod, hogy úgy van. - megsimogatta az arcom és egy puszit adott a homlokomra. - Nem fázol?

Értettem a célzást, nem fog többet elárulni egyenlőre a múltjáról és teljes mértékben megértettem, hiszen tudom milyen nehéz volt neki ennyit is megosztania velem. - Egy kicsit.

Felállt és engem is magával húzott. - Akarod, hogy még magadra hagyjalak, mielőtt indulnuk?

Ránéztem a sírra és mély levegőt véve megráztam a fejem. - Nem kell, indulhatunk. - a számhoz emeltem a kezem és megpusziltam, majd a nevükhöz érintettem. - Szeretlek titeket és nagyon hiányoztok. - suttogtam és még egy könnycsepp lesiettet az arcomon. Megfogtam Scott kinyújtott kezét és szorosan mellette elindultam a kocsihoz. Csendben lépkedtünk egymás mellett és örültem, hogy nem egyedül jöttem ide. Mikor a kocsi hátuljához értünk megálltam és felé fordultam. - Köszönöm, hogy eljöttél velem, és hogy meséltél a múltadról.

Gyengéd pillantással nézett le rám, majd lehajolva röviden megcsókolt. - Ezt nem kell megköszönnöd. Mindig melletted leszek, bármi legyen is. - a fülem mögé igazított egy tincset majd egy ujjával megpöckölte az orrom. - Na ugorj be a kocsiba mert megfagysz.

Mosolyogva megfordultam, majd megkerültem a kocsit. Ahogy az elejéhez értem feltűnt, hogy az ablaktörlő lapát alá egy boríték szorult. - Hát ez meg mi? - kérdeztem Scottra nézve, aki mellém lépett és kivette onnan.

- Azt hiszem a tiéd. - mondta és felém nyújtotta. Igaza volt, dőlt betűkkel az én nevem állt rajta.

A homlokomat ráncoltam úgy meredtem a fehér borítékra. - Ez a nagyi írása. - pillantottam fel Scottra. - Szerinted, hogy került ide? - gyorsan körbe fordultam, hátha meglátom valahol, de senki nem volt a környéken rajtunk kívül.

Scott a homlokát ráncolta. - Friss virágok is voltak.

- Szerinted itt járt? - néztem fel rá nagyra nyílt szemekkel, mire bólintott.

- Elolvasod? - kérdezte a boríték felé biccentve.

Megráztam a fejem és próbáltam tisztán gondolkozni. - Nem tudom. - felé nyújtottam, mire kérdő arccal átvette. - Legyen nálad, amíg átgondolom egy kicsit. Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok arra, ami ebben a levélben áll.

Bólintott és a dzsekije belső zsebébe süllyesztette. - Rendben, megőrzöm neked.

***

- Szóval akkor azt mondod, hogy amíg ott voltatok a temetőben Sarah is ott járt? - nézett a bögréje felett rám Jess, mire bólintottam. - És egy levelet hagyott neked, amit még nem olvastál el? - újra bólintottam, mire ráncba szaladt a homloka. - Mégis mi a fenére vársz?

Grimaszoltam és beleittam a forró csokimba. A nappaliban ültünk Scottéknál és tévét néztünk, amíg a srácok elmentek az edző terembe. - Nem várok semmire, csak nem merem elolvasni. - suttogtam halkan.

Együttérző pillantást küldött felém és ő is kortyolt az italából. - Akarod, hogy elolvassam? - megráztam a fejem, mire megvonta a vállát. - Csak egy ötlet volt.

A következő pillanatban nyílt a bejárati ajtó és Liz lépett be rajta. Amikor meglátott minket a kanapén elmosolyodott és szatyrokkal a kezében odajött hozzánk. - Sziasztok lányok. - adott egy-egy puszit a hajunkra, amitől boldog mosoly jelent meg az arcomon. - Mit csináltok?

Jess felé fordult és elmosolyodott. - Filmet nézünk, amíg a fiúk az edző teremben fárasszák magukat.

Liz megemelte a papír szatyrokat, amiket a kezében tartott. - Eljöhettetek volna velem vásárolni.

- Legközelebb mindenképp. - mosolyogtam fel rá. A mosolya most végre elérte a szemét is és fogsor villantós vigyor lett belőle. - Mit szólnátok, ha jövőhéten elmennénk a plázába és tartanánk egy csajos napot, csak mi hárman?

Jess lerakta a bögréjét és feltérdelt a kanapéra úgy kezdett tapsikolni. - Igen! Igen! Benne vagyok. - Liz nevetve fordult felém, mire bólintottam beleegyezésül.

- Szuper. - ránézet az órájára. - Most megyek, mert hamarosan találkozom az egyik barátnőmmel. - jelentette ki, majd elindult, de még a válla fölött vissza szólt. - Jövőhét szombaton az enyémek vagytok, szóljatok a srácoknak előre.

Hosszan néztem utána, majd Jess felé fordultam, aki már a tévét nézte újra. - Tudod mi a fura? - kérdőn felém fordult, mire folytattam. - Scott apjával még nem találkoztam, pedig már lassan három napja itt vagyok.

Jess elhúzta a száját. - Én is elég ritkán szoktam látni. Nagyon sokat dolgozik. - válaszolta, majd nézte tovább a filmet, ami éppen ment.

Nem kérdezősködtem tovább én is a tévé felé fordultam és a bögrémet szorongatva a képernyőre fordítottam minden figyelmem. 

----------------------------------

2018.04.21.