Dance, Football and Other Loves (magyar)

28/1. fejezet

Hátradőltem a széken és elégedetten simítottam végig a hasamon. Éppen csak megtudtam enni az utolsó falatot a tányéromról, annyira tele voltam. Liz velem szemben ült és mosolyogva nézett az üres tányéromra, majd rám. Scott mellettem már a második adaggal szedett a tányérjára, amit csodálkozva figyeltem, és már meg akartam kérdezni, hogy ha ennyit eszik, hogy lehet ilyen kisportolt, de aztán eszembe jutott, hogy a kemény foci edzés és valószínűleg a plusz edzés is megteszi a hatását, és meghozza az étvágyát. És persze az egóját sem akartam tovább növelni, azzal hogy dicsérem az alakját.

- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt. – mosolyogtam rá kedvesen Lizre, aki csak bólintott egyet és felállt, hogy elvegye előlem és Scott elől –aki, idő közben befejezte az evést – a mosatlan tányérokat. Felajánlottam, hogy segítek, de mosolyogva visszautasította.

Scott megfogta a kezem és maga után kezdett húzni a lépcsőn. - Még sosem ettem ilyen finom áfonyás cobbler-t. – mondtam lépcsőzés közben. – Anyukád nagyon jól főz.

- Titkos hozzávalót rak bele, amitől ilyen különleges lesz az íze. – megrántotta a vállát, és mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy ezt honnan tudja már folytatta is. Valószínűleg a homlokráncolásom elárult. – És nem, nem tudom mit rak bele, ezt is csak azért tudom, mert pont meghallottam, amikor az egyik barátnőjének mesélte. – még egyszer vállat vont, majd benyitott a szobájába. – Őszintén mondom, sosem vettem volna észre, hogy nem olyan, mint ahogy mások csinálják.

- Régen anya is sokat csinált, csak ő epret rakott bele, amivel teljesen más volt. – mondtam, amikor leültem az ágyra és néztem, ahogy a szekrényében kutat. – Mit csinálsz?

- Keresek neked egy pólót, amiben kényelmesen tudsz, majd aludni. – mondta, majd kikapott egy fekete pólót, a szépen összehajtott ruhakupac legaljáról.

- Hoztam magammal ruhát. – húztam fel a szemöldököm és úgy néztem a vigyorgó arcát, amivel közeledett.

- De jobban szeretném, ha az én pólóm lenne rajtad. – mondta még mindig vigyorogva és átadta a felsőt. Kinyújtottam a kezem és magam elé tartottam a ruhát. Egyszerű fekete póló volt, a hátulján nagy fehér betűkkel a 23 szám és az Owens név.

- Talán könnyebb lenne, ha a homlokomra írnád nem? – kérdeztem és a fejemet ráztam közben.

- Természetesen, ha belegyezel máris intézkedem az ügyben. – nevetett és hanyatt feküdt az ágyon. Leraktam magam mellé a pólóját és az oldalamra dőltem, felé fordulva. – És máris aludni akarsz? – mosolyogtam rá, majd a kezemet a hasára tettem és felfelé végig húztam a mellkasán, egészen fel a nyakáig, ahol egy ujjamat végig vezettem az álkapcsán. Kíváncsi voltam a reakciójára, amire nem kellett sokat várnom. A következő pillanatban már hanyatt feküdtem és fölém magasodott, két oldalt a kezén támaszkodva.

- Szóval így állunk? – nézett le rám komoly arccal, aztán lehajtotta a fejét, hogy egy puszit nyomjon a nyakamra. – Tudod nagyon sok türelem és akaraterő kell ahhoz, hogy jó fiú legyek és ne támadjalak le minden egyes alkalommal, amikor meglátlak. – suttogta a fülembe, majd újabb puszikat adott, így haladva egyik oldalról a másikra. A légzésem felgyorsult, a szívem ritmusával együtt. Felemelte a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. – Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni, és ez a legkijózanítóbb gondolat, ami mindig visszaránt és emlékeztet, hogy fogjam vissza magam. Megígértem, hogy nem sietek el semmit, és be is tartom. – egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – De amikor ilyeneket csinálsz, sokkal de sokkal nehezebb megállnom.

- Ne haragudj. – sütöttem le a szemem. – Nem gondoltam, hogy neked ilyen nehéz és... - nem hagyta, hogy befejezzem.

- Ne mentegetőzz. – közelebb hajolt és lassan megcsókolt. – Lehet, hogy nehéz, de megéri. Inkább veszek hidegzuhanyt, minden órában, minthogy elveszítselek, amiért sietettem a dolgokat.

Elpirultam és már épp válaszolni akartam, amikor megrezzent a telefonja. – Nagyon ismerős ez a jelenet. – mondtam a fejemet rázva, emlékezve a pár órával ezelőtti helyzetünkre, csak akkor az oldalunkon feküdtünk.

Scott nem nézte meg a telefonját, hanem a hátára gördült és a mellkasára húzott. – Nem nézed meg? – kérdeztem az államat a mellkasára támasztva, miközben a derekát öleltem.

- Úgyis csak Cam az. – vont vállat és egy elszabadult tincset a fülem mögé tűrt. A srácok még vacsora előtt elmentek és Cam is a saját házába tért vissza és valószínűleg most a szobájában lehet. Felemeltem a fejem és oldalra néztem ki az ablakon. Cam ablakánál a sötétítő be volt húzva és így nem lehetett látni, hogy bent van-e. Viszont a következő pillanatban megrezdült az én telefonom. Feltámaszkodtam és elvettem az éjjeli szekrényről, majd mikor elolvastam kuncogva adtam oda Scottnak, hogy ő is elolvassa.

Cam: Remélem, hogy már befejeztétek, mert el fogom húzni a függönyt! Lehetnétek tekintettel a szomszédokra is!

Scott gyorsan nyomkodta a telefont, majd az ablak felé nézett. Elvettem a telefont, hogy megnézzem mit írt.

„ Perverz kukkoló!!!!! "

Nevetve emeltem fel a fejem és néztem én is az ablak felé. Cam éppen elhúzta a függönyt, a telefon a kezébe volt, és amikor látta, hogy mind a ketten nézzük felemelte a szabad kezét és a középsőujjával bemutatott. 

----------------------------------------------------------------------------------

Halihó!

Rövid rész lett, de hamarosan hozom a folytatást! :) 
Remélem tetszett, és szeretném megköszönni az "Egy kis vélemény kifejtés..." alá kapott pozitív kommenteket. Mindegyiket olvastam és nagyon sokat jelentett, hogy ennyien szeretitek a történetet. Imádlak benneteket! 

Puszi,
Julie

2017.08.20.