A hatodik szál cigaretta után,
kicsit becsípve,
a sötét fürdőszobában tudok a legjobban gondolkodni.
Folyik a víz, engedem.
A csöndben nem megy a gondolkodás.
A telefonom képernyője párás lesz a meleg levegőtől,
de még ilyenkor is csak te jársz a fejemben.
Leülhetnél végre pihenni.
Őrjítő. Érted?
Őrjítő, hogy tőlem várod a választ.
Miközben engem gyötörnek.
Kétségek.
Pedig a kétségek jók.
Mert olyankor mindig kettő választás van előtted.
Jó és rossz.
Kezd kihűlni a bőröm a meleg víz után.
Most eszembe jut mikor megöleltél,
és szívesen felmelegednék újra.
Csak beleülni egy kád meleg vízbe,
és a karjaidnak képzelni.
Bárcsak itt lennél most.
Bárcsak te adnád a meleget.
De most úgy utállak.
Utálom, hogy nekem kell magunkról döntenem.
De azért mosolygok.
Ilyen paradoxont. Ilyen kétségeket.
Kétségek. Kétségek, kétségek.
Mondd, hogy te is szenvedtél!
Mondd, hogy neked is voltak kétségeid!
De te már léptél. Úgy néz ki,
a jobbra vagy balra nekem nehezebben megy.
Keresem a választ. Keresem az utat.
Most már lezárom a telefonom.
Az egész házban sötét van és én nem akarom felébreszteni a szellemeket.
Elég minden van már ébren.
YOU ARE READING
Tündérhapcik
PoetryMost, 18 évesen azzal kell megküzdenem, hogy a világ lassan a feje tetejére áll. Vagy én magam. Ki tudja? Gondolataim és érzéseim sokféleképpen jönnek a világra, ez itt épp az egyik formájuk. Nem azért írok ide, mert azt a reményt dédelgetem, hogy e...
