Hagyom, hogy beborítson a hullám.
Lebegek egy semleges világban, úszom az idill földjén. Itt végre valóságosnak érzem magam. Itt nem félek, hogy elfogyom. Itt,
a horizont alatt minden él.
Az álmosság csalfa kacajjal vezet tovább az úton. Bemászott szemhéjjam alá és csípni kezdte a bőrt. Lekuporodott oda, majd lassan telehintette testem az álomporral, kecsesen, ahogy egy balett-táncosnő hajol meg a taps után.
A csönd zsong fülem mélyén. Beleugranak kagylóm tavába a gondolatok,
ringok, akár a béke a gondolán.
Itt valóság van. Egyszerű. Hibátlan.
ESTÁS LEYENDO
Tündérhapcik
PoesíaMost, 18 évesen azzal kell megküzdenem, hogy a világ lassan a feje tetejére áll. Vagy én magam. Ki tudja? Gondolataim és érzéseim sokféleképpen jönnek a világra, ez itt épp az egyik formájuk. Nem azért írok ide, mert azt a reményt dédelgetem, hogy e...
