Imádom a ködös estéket. Ilyenkor minden elhomályosul és még a lámpák is tompa sárgás fényben úsznak.
Ha köd van, úgy érzem végre egyszer nem kell mindent tisztán látnom. Olykor még a te arcod is csak egy hatalmas tintapacához hasonlít.
A fejem kiürül és ez a nyugott, ez a tökéletesen homályos világ tárul elém, ami oly egyszerű és hibátlan, mint a gomolygó, űrnek felszült cigaretta füst.
YOU ARE READING
Tündérhapcik
PoetryMost, 18 évesen azzal kell megküzdenem, hogy a világ lassan a feje tetejére áll. Vagy én magam. Ki tudja? Gondolataim és érzéseim sokféleképpen jönnek a világra, ez itt épp az egyik formájuk. Nem azért írok ide, mert azt a reményt dédelgetem, hogy e...
