A birodalmadban jártam. Vörös székeden végig húztam fehér ujjaim. A bársony érintésétől eláraztottak az emlékek, amiket soha nem éltünk át.
Figyeltem a lepattogzott lakkot a körmömön. Figyeltem a lehelleted a szélben, ami az ablak előtt suhant el, és úgy tett mintha nem látna.
Nem is látott.
Egy voltam és vagyok a százból.
Leültem királyi széked párnájára. Magam alá húztam a lábamat, és úgy tettem, mintha élők volnánk. Mintha nem csak bennem léteznénk.
Volt ott még valaki.
Gitárt pengetett és szerelmes dalokat énekelt.
Én pedig megfogtam a kezed és elvittelek cseresznyefát ültetni.
Szirmai alatt rádnéztem, majd behunytam szemem. Imádkoztam és lassan engedtem, hogy kihúzd kezed kezemből. Fájó szívvel emeltem fel pilláim és néztem a horizontot, ahol kéked helye látszott.
Csak, hogy láthattam valamit, ami nem is volt soha?
BINABASA MO ANG
Tündérhapcik
PoetryMost, 18 évesen azzal kell megküzdenem, hogy a világ lassan a feje tetejére áll. Vagy én magam. Ki tudja? Gondolataim és érzéseim sokféleképpen jönnek a világra, ez itt épp az egyik formájuk. Nem azért írok ide, mert azt a reményt dédelgetem, hogy e...
